Szlovén kutatók olyan úttörő technológiát fejlesztettek ki, amely megoldást jelenthet arra, hogy lecseréljük a mostani rendkívül környezetszennyező hűtőket és klímaberendezéseket – írja az Üzletem.hu az Európai Bizottság közleménye nyomán.
Új megoldással cserélnék le a régi hűtőket és légkondikat
A legtöbb hűtőszekrényben és légkondicionálóban használt technológia több mint százéves múltra tekint vissza, de nem túl hatékony, és nagyon káros a környezetre. Bár a legártalmasabb hűtőközeget évtizedekkel ezelőtt betiltották, a jelenleg használt fluorozott szénhidrogénekről (HFC) is kiderült, hogy százezerszer nagyobb az üvegházhatása, mint a szén-dioxidnak.

Erre nyújtana megoldást a szlovéniai Ljubljanai Egyetemen futó uniós finanszírozású kutatási projekt. Egy teljesen újfajta rendszert fejlesztenek, amelyben a mérgező hűtőközeget fémcsövekkel helyettesítik. A hagyományos megoldással szemben ezek a nitinol – nikkelből és titánból álló fémötvözet – huzalok csendesebben és hatékonyabban működnek, és nem szennyezik a környezetet.
Jelenleg az új technológia a maximális hatékonyság 15 százalékánál tart, vagyis van még hova javulni, de a fejlesztők optimisták, és már a szabadalmon, illetve az új megoldás ipari bevezetésén dolgoznak.
A fűtési és hűtési technológiák hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tétele kiemelt stratégiai terület az Európai Unióban. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a hűtés jelenleg a világ villamosenergia-igényének 10 százalékát teszi ki, és a felmelegedés, valamint a fejlődő országok növekvő kereslete miatt ez csak tovább fog emelkedni.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés