Valaha Afrika, sőt talán a világ egyik leggazdagabb települése volt, ma viszont kísértetvárosként nyeli el a Namib-sivatag. A Namíbia déli részén található Kolmanskop története a vakszerencse, a felfoghatatlan luxus és az elkerülhetetlen enyészet klasszikus elegye.
Kolmanskop története 1908 áprilisában vett éles fordulatot. A Lüderitz kikötővárosába vezető vasútvonalat folyamatosan tisztítani kellett a ráhordott sivatagi homoktól. Egy Zacharias Lewala nevű vasúti munkás lapátolás közben egy furcsán csillogó kavicsra lett figyelmes. Átadta a főnökének, aki hamar rájött: nyers gyémántot találtak. A hír futótűzként terjedt, és kitört a gyémántláz. A kezdeti időkben a gyémántokat szó szerint puszta kézzel lehetett felkapkodni a sivatagi homokból.
Példátlan luxus a semmi közepén
A német gyarmati vezetés hamarosan lezárta a régiót és ipari méretekben kezdte kitermelni a drágaköveket. A beáramló vagyon elképesztő luxust teremtett, hiszen
1912-re Kolmanskop adta a világ gyémánttermelésének 10 százalékát.
A mintegy 350 fős elit számára grandiózus, német építészeti stílusú kővillák épültek a kietlen sivatag közepén. A városka olyan infrastruktúrával rendelkezett, ami a korabeli Afrikában szinte felfoghatatlan volt.
A sivatag visszaveszi, ami az övé
Épült jéggyár, hogy a lakosok hűteni tudják az ételeiket és italaikat a tikkasztó hőségben. Volt hentes, pékség, jól felszerelt vegyesbolt és egy hatalmas közösségi központ színházteremmel, valamint egy automata golyóvisszaadóval felszerelt tekepályával.
A helyi kórház olyannyira modern volt, hogy itt helyezték üzembe Dél-Afrika legelső röntgengépét. Mindezt úgy, hogy a legfontosabb létszükségletet, az ivóvizet hordókban, vonattal kellett a sivatagi városba szállítani.
A csillogás nem tartott sokáig. Az első világháború után a németek elvesztették a gyarmatot, a Kolmanskop körüli gyémántkészletek pedig lassan kimerültek. A végső döfést az jelentette, amikor 1928-ban jóval délebbre, az Oranje folyó torkolatánál a világ addigi leggazdagabb gyémántlelőhelyére bukkantak. A város lakói szó szerint fogták magukat, és elindultak délre az újabb gazdagság reményében, sokszor még a bútoraikat és személyes tárgyaikat is hátrahagyva.
A város az 1930-as évektől folyamatosan hanyatlott, majd 1956 és 1959 között az utolsó lakó is kiköltözött.
Mióta az ember elhagyta, a Namib-sivatag kegyetlen szelei és homokdűnéi folyamatosan hódítják vissza a területet. A látvány ma egyszerre lenyűgöző és posztapokaliptikus:
a gazdag német tapétákkal díszített szobákban, a kórházi folyosókon és az egykori elegáns fürdőkádakban térdig, vagy néhol derékig ér a finom sivatagi homok.
Az elmúlt évtizedekben a területet részben megtisztították, múzeumot hoztak létre, és vezetett túrákat indítottak. Kolmanskop mostanra a fotósok, a filmesek és turisták egyik legkedveltebb zarándokhelye.
Kapcsolódó: Ezt az egykor virágzó falut is visszavette a természet.
