Az orvostudomány ugyan minden nappal fejlődik, de az imént említett félelem univerzális, és jelen volt minden járványnál a történelem során. Így volt ez a 20. század elején is, New Yorkban, ahol főként a bevándorlók lakta zsúfolt és koszos környékeken a tífusz nap mint nap szedte az áldozatait.
Tífuszos Mary nem akart rosszat
Mary Mallon 1869-ben született Írországban, ám tizenéves korában egy jobb élet reményében az Egyesült Államokba, New Yorkba emigrált, ahol szakácsként dolgozott jómódú családoknál. A barackos fagylaltjáról volt híres. Szakácsnak lenni abban az időben bizonyos „kiváltságokkal” járt, jobb pozíciónak számított mint egyéb háztartási alkalmazottnak lenni, ezért Mary foggal-körömmel ragaszkodott a munkájához. Még azután is, hogy bárhol dolgozott, halál járt a nyomában: a munkáltatói közül sokan megbetegedtek, és volt, aki nem is élte túl Mary főztjét.
Ám ekkor a fiatal nő még nem volt tudatában annak, hogy mit okoz. Viszont az egyik család, ahol haláleset történt, felfogadott egy kutatót, és végül ez lett Mary veszte. Ugyanis a férfi precíz vizsgálatainak köszönhetően rájött, hogy Mary az oka a megbetegedéseknek és a halálesetnek is, mivel tünetmentesen hordozza a tífuszt előidéző baktériumot, vagyis tudtán kívül, és a legjobb szándéka mellett is, megfertőzte azokat, akiknek dolgozott. A probléma csak az volt, hogy Mary nem értette mindezt, úgy érezte, bűnbakot csinálnak belőle ok nélkül, ezért húsvillával kergette ki a férfit a konyhájából.
Végleg bezárták a tífuszjárványok előidézőjét
Ám a történet itt nem ért véget, mert Maryt végül elfogták, és egy New Yorkon kívüli karanténba vitték, ez egyébként ma egy madárrezervátum. A nő igazságtalannak tartotta továbbra is, ami vele történt:
„Hihetetlen, hogy egy keresztény közösségben így bánjanak egy védtelen nővel.”
Mary helyzete akkor változott, amikor a médiamágnás, William Randolph Hurst felkarolta az ügyét, mert jó sztorinak ígérkezett. Ám a publicitás, mint tudjuk kétélű fegyver, és kezdetben Mary ugyan elnyerte mások szimpátiáját, és
Hurst valószínűleg még az ügyvédjét is kifizette, annyira jutott vele, hogy kiengedjék a karanténból, azzal a feltétellel, hogy nem főz többé.
Újra konyhán dolgozott
Mary azonban nem tartotta be az ígéretét, mivel a mosodai munka nem fizetett olyan jól, mint a szakács állások, ezért ismét elhelyezkedett, ezúttal egy kórház konyháján. Amikor a hatóságok ismét a nyomába eredtek 1915-ben, már semmilyen médiakampány nem mentette meg őt a közutálattól, illetve a karanténtól, amelyben végül további 23 évet töltött 1938-ban bekövetkezett haláláig. Nehéz pontosan megmondani, hogy Mary közvetetten hány ember halálát okozta, három ember biztosan miatta veszítette életét, de vannak olyan becslések is, amelyek ötvenre taksálják a halálos áldozatok számát.
Amit Mary akkor nem tudott, vagy nem értett, hogy a baktérium, ami a szervezetében ugyan tünetmentes volt, remekül érzi magát hideg környezetben, mint amilyen a barackos fagylalt is, viszont magas hő hatására elpusztul. Vagyis ha Mary az almás pitéjéről lett volna híres, talán soha nem hallunk róla, és több tucat ember megmenekül a tífusztól.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy ki volt az a nő, aki végül megfékezte a tífuszt New Yorkban, olvasd el ezt a cikkünket.
Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés
