Szülés utáni depresszió

Olvasási idő kb. 2 perc

Szükséges lenne a frissen anyává vált nők pszichológiai segítése és megfigyelése a szülés utáni depresszió elkerülésére, illetve annak enyhítése céljából.

Egy texasi újszülött saját anyja általi barbár megcsonkítása a legújabb példa arra, miért szükséges a frissen anyává vált nők pszichológiai segítése és megfigyelése a szülés utáni depresszió elkerülésére, illetve annak enyhítése céljából.


Noha csak nagyon ritkán kerül nyilvánosság elé a szülés utáni depresszió következtében történő gyermekbántalmazás ténye, az igazság az, hogy meglehetősen sok esetben fordul elő, hogy az újdonsült anya bántalmazza, esetleg meg is öli gyermekét a szülést követő hónapok során. A jelenség a terhes nők 15-20 százalékát érinti, s nem csak a gyermekre, hanem az anyára is veszélyes.

A szülés utáni depresszió okozta súlyos problémákra a San Antonio-i Otty Sanchez esete hívta fel a figyelmet a közelmúltban, aki megcsonkította újszülött kisfiát, és evett is egyes testrészeiből. Sanchez úgy nyilatkozott, nem volt szándékában megölni a gyermeket, az ördög kényszerítette szörnyű tettére.

A pszichés betegségek súlyosbítják

Kockázati tényezők
A korábbi szülés utáni depresszió, az ikerterhesség, a magas vérnyomásvagy a diabétesz, korábbi vetélések növelik a betegség kialakulásának kockázatát.

A gyermek apja szerint az anya súlyos szülés utáni depresszióban szenvedett, és saját bevallása szerint skizofréniás tüneteket mutatott a gyilkosság előtt egy héttel. Az apa úgy nyilatkozott, hogy ő is skizofrén, és azt szeretné, ha a nőt halálra ítélnék. A családtagok elmondása szerint hónapokkal ezelőtt a nő pszichiátriai kezelést kapott.

A pszichés betegségben szenvedő nők különösen ki vannak téve a szülés utáni depresszió kockázatának. A jelenlegi eset egy még komolyabb állapotra, a szülés utáni pszichózisra hívja fel a figyelmet, melynek során a beteg hallucinál és hangokat hall.

Gyakran csak hónapokkal később jelentkezik

Mivel a szülés utáni depresszió meglehetősen gyakori jelenség, az orvosoknak jobban oda kellene figyelniük ezek tüneteire, különösen az olyan kismamák esetében, akik egyébként is valamiféle depresszióban, bipoláris zavarban szenvednek. Ez azért is fontos, mert ezekben az esetekben gyakoriak a képzelgések és fixa ideák a betegben az őt körülvevő világról, illetve egyes esetekben a bizarr gondolatok a gyermekről.

Fontos lenne a kismamák kérdőívvel való ellátása, melynek segítségével nyomon követhető, hogy érzik-e magukon a depresszió bizonyos tüneteit, mely gyakran csak néhány hónappal a baba születése után jelentkezik. Éppen ezért megfontolandó, hogy súlyos esetben a terhesség vagy a szoptatás ellenére is kapjanak-e gyógyszeres kezelést.

Miről ismerhető fel a szülés utáni depresszió?

A legfontosabb kérdések, melyek segítenek fényt deríteni a betegségre:

  • * Észrevett-e hangulatváltozást?
  • * Megváltoztak-e az alvási –és/vagy  étkezési szokásai?
  • * Foglalkoztatja az öngyilkosság  kérdése?
  • * Vannak ellenséges gondolatai a gyermekkel kapcsolatban?
  • * Elvesztette-e érdeklődését a mindennapi teendők iránt?
  • * Szomorúnak érzi magát?
  • * Vannak nehézségei?

Amennyiben a fenti kérdések bármelyikére igen a válasz, javasolt pszichológus segítségét kérni, vagy gyógyszeres kezeléssel csökkenteni a tüneteket.

(WEBBeteg  - CS. K.; Forrás: Foxnews)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.