Ma már nem tűnik túl profinak a Spice Girls első tévés fellépése

GettyImages-1266294038
Olvasási idő kb. 2 perc

De még ha kissé amatőrnek is tűnik mai szemmel a popsztárcsapat első tévészereplése, a formáció nagyon betalált a Take That és a Backstreet Boys tini rajongótáboránál. Az alig két éven át fennálló együttes világszerte több mint 85 millió lemezt értékesített.

Gyakorlatilag 1996 nyarától Geri Halliwell 1998 május végi kilépéséig tartó, két szűk esztendő volt a Spice Girs röpke virágkora. De ha időben elsőre nem is nyúlt túl hosszúra a lánybanda diadalmenete, annál mélyebb nyomot hagyott: már első albumuk is több mint 23 millió példányban kelt el.

Ilyen volt a Spice Girls első fellépése

Még ez a rövid pályafutás is elegendő volt ahhoz, hogy a lányok ügyesebbjeit jól kiházasítsa. Az álompár, Victoria és David Beckham már 1999 nyarán egybekeltek, s a gyermekáldás sem váratott magára. Melanie Brown is anyai örömök elé nézett, a szerencsés édesapa pedig nem volt más, mint Eddie Murphy, bár az ő családalapításuk nem indult tündérmeseként.  

A lányokból anyák lettek, a banda pedig feloszlott, de népszerűségük tovább élt: az együttes 2007-es újraegyesülésének örömhírét például visszafojthatatlan lelkesedéssel fogadták a rajongók. A „reload” turnéra a jegyek mindössze 38 másodperc alatt elfogytak. És azóta is, a girl power valódi képviselőinek jelentős a rajongótábora: hivatalos honlapjukon például napjainkig is igazi relikviákat kínálnak.

A zenei világ jól tud hozni a konyhára, Freddie Mercury sem panaszkodhatott anyagi körülményeire. Nézd meg, mit mesél saját maga a vagyonáról.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek