18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Panelrémálom lett a Mézga családból: ezt az eszelős videót látnod kell

mezga-csalad-pannonia-filmstudio
Olvasási idő kb. 1 perc

Egy pályázatra készítette el Farkas Róbert animátor-grafikus a Mézga család gyerekeknek kicsit sem ajánlott főcímdalverzióját.

A mesterséges intelligenciát kellett használnia a Generation AI verseny indulóinak: az előválogatást követően egy AI alapú filmkészítő kurzuson vehetett részt a tizenkét induló. Az itt tanultakat is bevetve generáltak azután egy-egy versenyfilmet, melyet szakértői zsűri bírált el.

Teljesen átalakult a Mézga család

Dombóvári Csongor és Baros Attila mögött Farkas Róbert, a Bäse Budapest közösségi tér egyik alapítója harmadik helyen végzett a versenyben: a Mézga család főcímét gondolta újra, meglehetősen éles csavarral. Mézgáék egy lepukkant lakótelepen kötnek ki, Kriszta agya nem véletlenül vizes, Máris szomszéd láttán a hideg ráz, és a csacsika család sok minden, de nem túl bizalomgerjesztő.

 A fenti videó teljesen újrahuzalozza Mézgáék világát, de ha a fekete humor bejön, ezt szeretni fogod te is!

Ha érdekel, milyen lesz az ember az AI szerint ezer év múlva, ezt a cikket olvasd el!

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek