Testvérháború - Egy édes mostoha feljegyzései 3.

Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor sokadszorra igyekeztem megállítani a kölcsönös szitkozódással tarkított verekedést, akkor rájöttem, hogy bizony egy valóságos testvérháború közepébe csöppentem.

Amikor anyukaszerű élőlényként – a kölkök jókat szoktak vigyorogni ezen az önmeghatározáson – először szedtem szét szorításban elfehéredő karokat-lábakat, akkor még azt gondoltam naivan, ó, egy kis összezörrenés bárhol előfordul.

Aztán mikor sokadszorra igyekeztem megállítani a kölcsönös szitkozódással tarkított verekedést, akkor rájöttem, hogy bizony egy valóságos testvérháború közepébe csöppentem.

A két nagyobb gyerek, Dénes és Veronka között 4 év korkülönbség van, Dénes lassan már 15 éves lesz. Egyre inkább érzi a fizikai erejét. A történetekből leszűrve eddig is ez volt a húga ellen a fegyvere, aki a pengeéles eszével harcolt főként, de persze mindent megtett, hogy fizikailag se maradjon le a bátyja mögött – „fiúsabb”, vagány kiscsaj lévén. A nővérétől 2 évvel fiatalabb Borcsa viszonylag kívül van ezen a háborún. Ha belefolyik kissé, leginkább persze a nővére mellé áll, de az ő energiáit egyelőre az köti le, hogy egyáltalán szóhoz jusson a két nagyobb mellett... Ha ez nem sikerül, fő stratégiája a hiszti marad.

Eszement módon nehéz kéthetente belecsöppenni egy kemény nevelési helyzetbe, igazából semmilyen folyamat nem tud így kialakulni. Sokszor érzem azt, hogy minden találkozásnál ugyanott tartunk, ahol előzőleg. Azt látom, hogy az édesapjuk is nagyon küzd, ne veszítse el a fonalat a saját gyerekeivel kapcsolatban. Számomra meg különösen nehéz, hogyan fegyelmezzek jól, mikor szükség van rá, hiszen nagyon vékony mezsgyén mozgok – azon a kicsi peremen, amit az évek alatt is rövid együtt töltött idő során elfogadásban kaptam tőlük. A legfontosabb, amit konfliktushelyzetekben igyekszem közvetíteni feléjük, az emberi méltóság tisztelete. Minden porcikámmal próbálom megértetni velük, hogy a fizikai és a szóbeli bántás semmibe tiporja a másik méltóságát, és folyamatosan rombolja a kapcsolatokat. Sokat beszélgetünk erről, és nagyon törekszünk arra, hogy ne prédikálás legyen, próbálunk párbeszédet kialakítani. Minél nyíltabb kommunikációra ösztönözzük őket, arra, hogy fogalmazzák meg és mondják ki az érzéseiket.

Nagyon-nagyon fontos, és – kamaszoknál is tapasztaltam – a gyerekek számára is csak hosszú tanulási folyamat során válik érthetővé, hogy amit korlátozunk és kritikával illetünk, az a viselkedésük, és nem ők maguk. Ezt a kettőt szétválasztani baromi nehéz, hiszen felnőttként sem mindig megy, ha kritikát kap az ember. Ahogy ezt folyamatosan tapasztalom rajtuk, számukra életbevágóan fontos, hogy érezzék az elfogadás biztonságát – elvált szülők gyerekeként talán még inkább. A viselkedésem, a kommunikációm folyamatosan ezt igyekszik erősíteni: elfogadom a lényedet, de nem fogadom el minden viselkedésedet.

Aki próbálkozik gyerekneveléssel szülőként, hétvégi vagy mostohaszülőként, pedagógusként, bizonyára tapasztalta, hogy az egyik kulcsa a dolognak a hitelesség. A kicsi gyerekek zsigerből, a kamaszok pedig életkori sajátosságként „ki vannak hegyezve” rá, és rögtön leveszik, hogy hiteles-e az ember. Ha azt látnák, éreznék, hogy velük vagy az apjukkal máshogy kommunikálok, mint ahogy tőlük elvárom, abban a pillanatban hiteltelenné és értelmetlenné válna az egész. Amennyire lehet, igyekszem a hatalmat és a hatalmi kommunikációt kiiktatni az életünkből, a felelősség oldaláról próbálom megvilágítani számukra a dolgot. Ne azért tegye meg, amit kérek, vagy éppen ne azért ne tegye, amit éles helyzetben keményebb hangon megállítok, mert én azt akarom, hanem azért, mert felnőttként nekem lényegesen nagyobb felelősségem van abban, hogy mi történik és mi nem családi élet címszóval. Nyilvánvalóan ezt életkortól függően máshogy lehet megértetni velük.

Hál'istennek nagyon hasonló értékrendünkből következően, és beszélgetéseink, egyeztetéseink folytán az édesapjukkal közös nevelési elveket tudunk képviselni és tartani a gyerekekkel töltött idő alatt. Iszonyú fontosnak tartom a nevelési folyamat sikeressége szempontjából, hogy a szülők, szülőszerepet betöltők következetesen, együtt képviseljék értékeiket, amelyek viszonyítási pontot adhatnak a gyerekek számára. Tapasztalom, hogy sok pár életében a gyerekvállalás eufóriáját a gyereknevelési elvek különbségéből adódó folyamatos konfliktusok követik. Ha ezeket az elvi konfliktusokat nem sikerül jól feloldani, az komoly párkapcsolati problémákhoz is vezethet, nem beszélve arról, hogy mennyire megkavarja a gyerekeket és megnehezíti az életüket. Ez is megérne egy misét...

Meg az is, hogy minden szép és pozitív törekvésem ellenére egy viszonylag korlátozatlan kamasz fiút pozitív agressziókezelésre nevelni, közelít a mission impossible-höz...

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kanga
Kanga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.