Egy tizennégy éves gyerek teljesen piacképes informatikai tudást tud felmutatni. Nos, idősebbek, kössük fel a gatyát, és ebben pont a kölykök lehetnek segítségünkre.
Velem egykorú barátnőm jön át, már csak szokásból is rákérdezek, a táborok-nyaralás közt mivel tölti tizennégy éves fia a szünidőt. A válasz viszont mellbevágó.
A srác egy adatbáziskezelő-feldolgozó rendszeren dolgozik, a nagyapjával közös projekten, a kész anyagot a nagyapa cége tervezi kiadni, a komplex mű több ezer képet tartalmaz majd. Magyarul egy tizennégy éves gyerek teljesen piacképes informatikai tudást tud felmutatni. Nos, idősebbek, kössük fel a gatyát, és ebben pont a kölykök lehetnek segítségünkre.
Mert nem minden nagyapa olyan, mint a fent említett, sok ötven és nyolcvan közötti ember botladozik még a számítógépek világában. Ahol van gyerek a környéken, máris előnyben lehetnek, minden internet-és számítógép ellátottságot mérő statisztika szerint Magyarországon felülreprezentáltak a gyerekes háztartások a netező, gépező csoportban, sajnos még mindig kevesen vagyunk ahhoz, hogy elérjük az uniós átlagot, ez valahogy nem úgy alakult, mint a mobiltelefon, amiről korán elhitették, a hülye is tudja használni, ezért vettek egyet a kutyának is.
Az Inforum honlapja szerint ma Magyarországon az 50 és 60 közötti embereknek az internet-használata nem éri el a 16 százalékot, a 64 év felettieké pedig a 4 százalékot.
Talán épp ezért kapott uniós díjat a több éve a szervezet gondozásában futó unoka-nagyszülő informatikai verseny, ahogy a nevéből is kiderül, egy ifjú és egy nagypapa-nagymama korú alkotta páros nevezhet. A 2009-es versenyen a legidősebb versenyző 90 éves volt, gyerek 5 és 14 év közötti jelentkezhet. A verseny magyar találmány, és egyre többen neveznek be rá, ahogy a kisiskolások egyre több hatvan-hetven éven felülit vesznek rá, hogy kapcsolják már be a fránya számítógépet.
A motiváció persze a legtöbb nagyszülőnél nem egy ilyen verseny. De ha a százhúsz kilométerrel arrébb lakó unokával mindennap lehet skype-on beszélgetni a gép segítségével, ha Laci szívesebben tölti a nyár egy részét a nagyfateréknál, ha ott is lehet netezni, ha a közösségi oldalakon felbukkannak a rég nem látott osztály-és évfolyamtársak, neadjisten pár macerás hivatalos ügy is könnyebben intézhető a segítségével, akkor mindjárt érdekesebb a masina, amiről először azt gondolták, főleg arra való lehet, hogy komikus videókat lehessen nézni rajta, svéd csajokkal randizni virtuálisan, vagy anyázós mondatokat irkálni álnéven valami hír kapcsán, mivel Laca általában valami effélét csinált a gépen „tanulok!” felkiáltással, amikor a nagypapi a háta mögül odasandított a monitorra.
„Kikövetelték, hogy nálam is legyen gép, mert sokat vannak velem” – mondta a hetvenhárom éves Margit az unokáiról - „ ha meg már van nálam is, netestül, akkor meg megpróbálom én is használni.” „Messze laknak a gyerekek, levelet senki sem akar már a postán feladni, mióta megözvegyültem, ezen tartom a kapcsolatot sok nekem fontos emberrel” – így a hetvenhét éves, egyedül élő Erzsébet, aki hetvenöt évesen kapcsolta be lámpalázasan első számítógépét. Jelentem egyik sem rontotta el, az ifjak meg roppant büszkék, hogy valamit ők is taníthatnak a nagyiknak, minden másban inkább fordítva történt a dolog.
A mi családunkban amúgy a legnagyobb siker a témában a nyolcvan körüli Béla bácsi története. Neki ugyan se gyereke, se unokája, az Inforum programjáról se hallott tán, de valamikor tizenpár éve egy hosszabb lélegzetű irományt akart előállítani, és sületlen unokahúgát kérdezte, nagyon bonyolult lenne-e, ha ő ezt inkább Wordben tenné. Béla bácsi azóta két levetett gépemet nyűtte el, jelenleg egy vadiúj, modern laptopnál tart, saját kezűleg telepít skype-ot és böngészőt, tudja mi a víruskereső, a szélessáv és mitől akadozhat egy élő, videós közvetítés. Ha a gyerek nagyobb lenne, és jobban konyítana a géphez, mint amennyire most konyít, nyilván benevezném Béla bácsit is az unoka-nagyszülő versenyre, mint tiszteletbeli nagypapát. Biztosan nem vallanánk vele szégyent.
