Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hogy fest a reggeli indulás gyerekkel és gyerek nélkül?
Valamikor réges-régen, a távoli múltban, (amit ma már csak gy.e. időszámításként datálok – azaz gyerekek előtt) ha reggel csörgött a vekker, akkor még kellemesen nyújtózkodtam, átfordultam a másik oldalamra, meghallgattam az aznapi időjárás-jelentést és mikor már finom kávéillat terjengett a levegőben, felkeltem. Kinéztem az ablakon, megállapítandó, hogy ténylegesen milyen idő van, hogy tudjam, biciklivel megyek-e dolgozni, ami fontos tény, mert akkor úgy öltözöm. Mosakodás és körülbelül 5-6 átöltözés és a kávém után búcsút intettem a férjemnek és indultam is, táskámban az előző nap és este szorgosan összeírt napi tennivalókkal. Útközben megcsodáltam, milyen szép új virágok nyíltak, mennyit nőtt a kedvenc fám, tiszta-e a tó vize, megvettem a reggelim, és már meg is érkeztem a munkahelyemre.
És akkor hogy fest egy reggeli indulás gy.u. (gyerekek után).
(Nemrég szerencsésen kiderült, hogy vállalhatok itthoni munkát, csak némi gyorstalpaló kell, mivel az itthon töltött közel 5 év alatt újabb rendszert használ a munkahelyem, no és egyáltalán, rám fér némi frissítés. Adott napokra bébiszitterrel egyeztettem.)
Arra ébredtem, hogy ez a többszólamú ébresztő szól valahol:
- Anya, húzhatom a redőnyt? (a 4 éves)
- Harkály kopog a tamtamtam, harkály, tamtam.. (a 2 éves fiú)
- Anaaa, kiszálll! (a 2 éves lány)
Jobbra néztem, ember befúrta magát a takaró alá; a csuklómra: ajaj, mindjárt itt a bébiszitter, spuri.
Bekapcsoltam a rádiót, de nem hallgattam az időjárást, mert egyrészt úgysem hallom a 3 szólamtól, másrészt teljesen mindegy, milyen idő van, csak biciklivel érek majd oda időben. Odaraktam a kávét, mosakodás, gyors öltözés abba, ami már/még jó, 2 gyerek öltöztetése, harmadik (és a férj) noszogatása az öltözésre. Kikészítettem a kicsik ebédjét, beengedtem a bébiszittert, elsoroltam neki, milyen új (hajmeresztő) kunsztokat gyakoroltak be a gyerekek 4 napja, mióta nem volt nálunk, közben a férjem és én szimultán raktuk a reggelit az éhező gyerek elé. A nagy kész, apja kész, én teljesen kész.
A kicsiket a bébiszitterre hagytam, a nagyot ma az apja viszi, felkaptam az előző este összerakott táskám és elindultam. Rögtön, ahogy kész lettem, nahát, de gyors ez így. Útközben megcsodáltam, milyen új házak nőttek ki errefelé és mennyivel gyorsabban beérek, mint 5 éve. Erőt vettem magamon és nem énekeltem (csak kb. a felét a biciklis dalnak, mert rájöttem, h teljesen egyedül vagyok); valamint milyen érdekes, hogy 10 percig meg sem szólaltam, pedig láttam darut, gólyát, kutyákat, villamost és még kukásautót is.
vérkönyvtáros
