Bingolul tanul a gyerek

Vera Ilona 2005. június 9-én született és reményeink szerint hamarosan két nyelven beszél majd. Az anyanyelv elsajátítása nagyjából a 3-4. életév alatt befejeződik, de gyermekünk agya még „nyitva áll” erre a folyamatra, ez tehát a legideálisabb időszak arra, hogy megismertessük őt egy új nyelvvel.

Verus

Egynyelvű család vagyunk, ahol minden máshogy alakul majd, mint az anya- és apanyelvű családban nevelkedő porontyok esetében, Helen Doronra sem jártunk, az előképzettséget Spongya Bob rajzfilmje biztosították.

A teraszon ültünk Heni barátnőmmel és valami igazán fontos, nem gyereknek való témát tárgyaltunk ki éppen. Nem akartuk, hogy Verus megértse, ezért angolul. Az én kétévesem halálra sértődött, és miután felvilágosítottuk, hogy az angol is egy nyelv, ránk kiabált:

- Ne beszéljetek bingolul!

Hamarosan tényleg át kell váltanunk a németre, ha titkos tárgyalásokat akarunk folytatni, mert ősszel 3 hónapra Bingolországba (Amerikába) megyünk és Verus profi lesz. Onnan tudom, hogy már most alakulgat.

Az idei júniust már kint töltöttük, még nem járattuk gyerekközösségbe, de érdekes volt megfigyelni, hogy ennek ellenére mennyi mindent elsajátított. Először is észrevette, hogy ez a bingol dolog tényleg létezik, van egy népcsoport, aki ezen a nyelven kommunikál és látszólag meg is értik egymást minden gond nélkül. Találkoztunk 5 és 7 éves belga testvérekkel, akik már csak angolul beszélnek, annak ellenére, hogy az anyanyelvük flamand. Édesanyjuk ezt az állapotot úgy próbálja enyhíteni, hogy kizárólag az anyanyelvükön szól hozzájuk. A gyerekek angolul válaszolnak, de még értik az anyanyelvüket is.

Megismertük az ötéves Ania-t, akinek ukrán az anyanyelve és a szülei kizárólag ukrán nyelven kommunikálnak vele, ha angol nyelven kezd el beszélni otthon, rászólnak, hogy sajnos nem értik. Sokat játszottunk Alissiával, akinek az édesapja német, anyukája orosz, őt mindkét szülője a saját anyanyelvén szólítja, közösségbe pedig szintén angol nyelvű intézménybe fog járni.

Érdekes volt megfigyelni Verus első reakcióját az ismeretlen nyelven beszélő gyerekekkel kapcsolatban. Eleinte 70-es évek béli pénztárosnőhöz méltóan elkezdett nagyon hangosan beszélni, hátha eléri a hatást. Mikor rájött, hogy nincs dekód, kiskutyát kezdett utánozni, - a kutyák ugyanis minden nyelven ugatnak és szaglásznak-, ezzel szavak nélküli játékra buzdítva a játszótársat. ersze egy idő után ez a kutya-dolog is unalmassá válik, így mással próbálkozott a lányom.

Azt gondolta magában, hogy ez a bingol érthetetlen, valószínűleg az sem érti, aki használja. Átváltott tehát halandzsára, tökéletes angol akcentussal és hanglejtéssel. Ez nagyon felkeltette a beszélgetőpartner figyelmét, Verus határozottságát látva gyakran el is gondolkozott az illető gyerek, hogy a hiba az ő készülékében van. Ha nem is értette meg, mit akar közölni a lányom, azon nyomban intelligensnek, méltó partnernek találta és boldogan kezdtek el bújócskázni. Ekkor vált világossá számomra, hogy a beszéd dallama és a hangsúlyozás az első dolog, ami belemászik egy gyerek fülébe, és ez az első rokoni szál két különböző nyelvű óvodás között.

Aztán következett a „hey how are you”, a bye és a thanks. Gyanítom, hogy a beszédhelyzet késztette a gyereket, nem hinném, hogy pontosan értette, inkább érezte ezeknek a szavaknak a jelentését. Az „I love you”-nál tartottunk, amikor haza kellett jönni, de reményeim lankadatlanok, tudván, hogy onnan fogjuk folytatni. Megfigyeltem, hogy nyelvterületen történő nyelv-elsajátítás esetében (direkt nem a tanulás szót használom, hiszen ez inkább tapasztalás) kétféle gyerek van: az egyik csendesen figyel és vár, amíg végre megérti a hallottakat és akkor kezd csak beszélni, ha már valamennyire biztos a dolgában. Ezek a gyerekek a saját nyelvükön sem kifejezetten verbálisak, beszélnek, ha beszélgetnek velük, de nem kommentálják életük minden pillanatát és az anyanyelvüket is csak kétéves koruk körül kezdik aktívan használni.

A másik csoportba, ahova Verust is sorolom, a folyamatosan beszélők kerülnek, akik nem bírják ki, hogy ne hallassák a hangjukat, imádnak csacsogni, korán is kezdik, és onnantól kezdve abba se hagyják soha. Kíváncsian várom, vajon az én amerikai óvodásom sorsa hogy alakul majd, de fogadni mernék, hogy ez a három hónap rengeteg fejlődést hoz (jobban örülnék, ha ő lenne jó az angolban és nem az óvodástársak a magyarban).

Kint is, és hazaérkezésünk óta itthon is kizárólag angol nyelvű mesék vannak a lejátszóban. Verus a kellő helyen nevet a poénokon (persze rajzfilm esetében ez nem akkora csoda, hisz a komikum grafikai elemekkel is alá van támasztva), de jó nézni, hogy élvezi, és nem kér magyar rajzfilmet. Tegnap pop ment a rádióban és imádom, ahogy a lányom bingolul ordít, mert persze Lady Gagával is együtt kell kommunikálnia (az éneklés szót még túl erősnek érzem), hogyaszongya „papapa fogkefész papa fogkefész”.

Réka

Oszd meg másokkal is!
Mustra