Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szüléstörténetem talán azért is érdekes, mert háromszor csináltam végig ugyanott, ugyanazon a szülőágyon, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel és férjjel .
Daniella az alábbi levél kíséretében küldte be hozzánk történetét: "Szüléstörténetem talán azért is érdekes, mert háromszor csináltam végig ugyanott, ugyanazon a szülőágyon, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel és - nem utolsó sorban - ugyanazzal a férjjel (mert hogy már ez sem magától értetődik).
Sajnos manapság a legtöbben nem vállalkoznak kettőnél több gyerekre (kettőnél több kapcsolatra annál inkább) és az sem szokványos, hogy valakinek 30 évesen 3 gyereke van. Hát az én történetem más." Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
Három gyönyörű, egészséges gyermekünk született a szolnoki Hetényi Géza Kórházban Tóth Zoltán doktor úrnál. Tibi 2004. szeptember 9-én, Zoli 2006. augusztus 2-án, Petra 2008. október 23-án. Mindhármuk születése problémamentes és nagyon szép volt, bár mindegyik szülés más és más volt. Abban mindenképpen egyformák voltak, hogy Tóth Zoltán doktor úr és Hajnal Réka szülésznő ugyanolyan szeretettel, türelemmel és gondoskodással segítették Zolit, Petrát a világra, mint Tibit is. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert első szülésemnél nem volt orvosom (illetve volt, csak elment szabadságra) és nem tudtam, kinek a kezei közé fogok kerülni. Végül kellemesen csalódtam és „megtartottam” az akkori ügyeletes orvost és szülésznőt is. Mindhárom gyerekünk születésénél segédkezett a férjem is és életünk három legszebb, legboldogabb napjának tartjuk, amikor csemetéink megszülettek.
A szülésekbe „bele lehet jönni". A következőnél az ember már nagyjából tudja, mire számíthat, bár két egyforma szülés nincs. A fájdalom azonban ugyanaz. Tibi születése előtt még nem tudtam, mire számíthatok, de a fájdalmak ellenére is nagyon szép élményként éltem meg a szülést. Ott, akkor a szülőágyon azt mondtam, hogy jöhet a következő. Főleg, hogy Tibikém teljesen magától érkezett, semmilyen beavatkozásra nem volt szükség. Amolyan „nagykönyves” szülés volt.
Zoli ugyanannyi idő alatt született meg, mint Tibi, de nála a burokrepedés után nem indultak a fájások, így oxitocinos infúzióra volt szükség. Ezzel a fájások sokkal fájdalmasabbak voltak, mint a természetesek. A kitolási szakasz azonban már valamivel rövidebb volt és sokkal kisebb gátmetszéssel úsztam meg. Miután a hasamra tették a picit, azt az igazi meggyötört boldogságot éreztem, mint sok édesanya, ha már túl van a nehezén.
Petra születése volt a leggyorsabb. A fiúk gyorsan érkeztek (Tibi a 38., Zoli a 37. héten), ő azonban nem volt hajlandó kibújni odabentről. Mivel azonban Pestről jöttünk vissza szülni, mert időközben oda költöztünk, így október 23-án reggel Tóth doktor az NST után megvizsgált és mivel 2 ujjnyira nyitva volt a méhszájam, így azt javasolta, hogy szüljünk, mert harmadik baba és 39. hét. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, mert ezt akartam hallani.
Már 3 hete lent voltunk Szolnokon, hiányoztak már a fiúk, akik éppen a nagyszülőknél „üdültek” és honvágyam is volt. A szülésznőm az éjszakai műszakja után maradt bent, hogy a harmadik gyerekünk születésénél is segítsen. Hihetetlenül jó érzés volt ismét összehozni a „megszokott csapatot”, ráadásul mivel ünnep volt, nem volt nagy nyüzsgés a kórházban. Előkészítés, burokrepesztés, infúzió és jöttek a már ismert fájások. Réka ugyanarra a szülőágyra kísért, ahol a fiaimat is szültem. Azt hiszem ezt a harmadik szülést éltem meg a legtudatosabban. Igyekeztem fegyelmezett maradni, bár a végén eltörött a mécses, de csak azért, mert olyan gyorsan történt minden, hogy szinte megijedtem.
A harmadik babák valóban elég gyorsan érkeznek, bár én nem voltam erről teljesen meggyőződve, hiszen Zolika is ugyanolyan lassan született meg, mint Tibi. De a környezet és a szülés segítői is nagyon barátságosak voltak, így gyorsan telt az idő. Tóth doktor a megszokott humorával oldotta a feszültséget, Réka pedig a türelmes biztatásával. A fájások erősödésével ráültem a labdára, de egy idő után jobban esett már feküdni. Délután 2 óra körül felgyorsultak az események, egyik percről a másikra megéreztem, hogy székelési ingerem van és kiabáltam, hogy mindjárt bekakilok. A legrosszabb az volt, hogy hanyatt kellett feküdnöm és kengyelbe raknom a lábam, sajnos a szolnoki szülészeten nem lehet másképp szülni.
Az első tolófájásnál bepánikoltam, de utána már nem kellett sokat dolgoznom, másfél nyomásra kibújt Petra 14 óra 13 perckor és gátmetszésem sem volt (azért valamennyit repedtem). Mindössze 4 óra hosszáig tartott a vajúdás a burokrepesztéstől számítva (a fiúkkal 10-11 óra volt). Hihetetlen fizikai megkönnyebbülés, és nagyon nagy boldogság volt, bár az elején el sem hittem, hogy ilyen gyorsan megérkezett! Szülés után rögtön a hasamra tették a babát, és férjemmel kettesben – illetve Petrával együtt hármasban örülhettünk egymásnak.
Remélem Petrának olyan békés, nyugodt, boldog élete lesz, mint amilyen a születése volt. Olyan nagyon szép volt! Ehhez azt hiszem, nagyban hozzájárult az orvosomba vetett feltétlen bizalmam, az ő kedves, türelmes, humoros viselkedése a szüléseim során, a szülésznő gondoskodása és biztatása, és természetesen mindkettőjük kiváló szakmai felkészültsége. Mikor Tibi született, Tóth doktor még kezdő orvos volt, mégis, véleményem szerint, alaposabb munkát végzett, mint sok tapasztaltabb kollégája. És nem várt ezért cserébe semmit.
És nem utolsó sorban férjem jelenléte nagyon sokat segített nekem, hogy ő végig ott volt velem, fogta a kezem, masszírozta a derekam és lelki, fizikai támaszom volt életünk legfontosabb, legszebb pillanataiban. Soha nem volt számára kérdés, hogy bent legyen-e a szülőszobán (első szülésemnél még a varrást is végignézte és láss csodát – nem undorodott meg tőlem!). Mindhárom gyerekünknél ő vágta el a köldökzsinórt is.
Köszönöm Istennek, hogy három ilyen édes, aranyos, egészséges kisgyermekkel ajándékozott meg bennünket. Köszönöm férjemnek, Simon Tibornak, a sok szeretetet, szerelmet, vidámságot, törődést. Tibinek, Zolinak és Petrának a sok boldogságot, amivel bearanyozzák életünket. És köszönet Tóth Zoltán doktor úrnak a türelmes, szeretetteljes és fegyelmezett gondoskodásért, amivel világra segítette mindhárom gyermekünket. Azért, hogy mindig megmondta, hogy éppen mit csináljak, és amikor kellett, rám szólt, hiszen mindkettőnk élete az ő kezében volt éppen akkor. Köszönöm Hajnal Réka szülésznőnek a sok biztatást és szeretetet, hogy olyan önzetlenül, az éjjeli műszak után, fáradtan ott maradt velünk a szülésnél. Mindenkinek ilyen szép szüléseket kívánok!
Bárcsak minél többen lennénk, akik fantasztikus élményként élik meg gyerekük születését és nem csak túl akarnak lenni rajta. Életet adni csodálatos dolog és mi nők büszkék lehetünk arra, hogy részt vehetünk a Teremtés Művében.
Daniella
