Baby racing: pelenkáért kúsztatják a babákat

Olvasási idő kb. 2 perc

Unod már a lóversenyt? Szeretnéd, ha a gyereked korán elkezdené a versenyzést? Indítsd Baby Racingen, azaz baba-kúszóversenyen!

A Baby Racingen kivételesen nem a cukiság és a szépség, hanem a gyorsaság számít.

Itt a kúszó-mászó gyerekeket állítják rajtvonalhoz, abban bízva, hogy ő lesz a leggyorsabb a többi kölyök közül, s megnyeri a versenyt, amelynek fődíja egy évre elegendő pelenka.

Az elvetemült szülők a még négykézláb közlekedő gyereküket, akárcsak a futókat, szorosan egymás mellé helyezve startkész állapotba hozzák. Egy kis lökéssel aztán elindítják a cél felé a piciket, mely igazán nincs messze, a dolgokat azonban nehezíti, hogy az ekkora babák hajlamosak az önfejűségre. Megállnak, vagyis inkább megtorpannak néha félúton, vagy esetleg pont a cél előtt. Sőt, némelyek csak úgy elkezdenek üvölteni, pedig már majdnem az övék volt a győzelem.

Éppen ezért a szülők mindent bevetnek, hogy a célegyenes felé csalják a gyereket. A négykézláb tappogó babákkal szemben egy tucat gagyogó, hadonászó szülő ül, áll, fekszik közvetlenül a célszalag mögött, s mindenféle motivációs eszközt lobogtat, hogy lendületet kapjon a gyerek. Anya és apa nem riad vissza semmitől, s igazán oda nem illő dolgokkal is próbálkoznak. Míg egyes szülők plüssállattal és cumival próbálják magukhoz hívni a babát, a találékonyabb szülők akár a laptopot is bevetik a nemes cél érdekében (s ezzel fölényes győzelmet is aratnak egyébként). A szabályok egyértelműek, bemenni a kicsihez nem lehet, de a vigasztaló simogatás nem tiltott, persze csak kívülről benyúlva a versenytérre.

Legutóbb július 24-én, New Yorkban rendeztek hasonló versenyt, ahol a győztes baba, vagyis inkább szülők jutalma egy egyéves pelenkaellátmány, valamint egy kupa volt. S hogy kinek a fejében született meg az ötlet, kérdéses, lehet, hogy a kakasviadalt és a kutyafuttatást már rossz szemmel nézték az állatvédők, így egyszerűbb volt a gyerek után nyúlni. De legalább már a pelenkájáért megdolgozhat a kicsi.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.