Boldogan mosolygó mama, ölében a mellbimbóra tapadó, tág szemekkel anyját bámuló gömbölyű kisdeddel. Így néz ki a szoptatás a reklámplakátok szerint.
Boldogan mosolygó mama, ölében a mellbimbóra tapadó, tág szemekkel anyját bámuló gömbölyű kisdeddel. Így néz ki a szoptatás a reklámplakátok szerint. Meg az első babával terhes nők szerint.
Aztán jön az a hat hónap, amikor élesben megy a játék. És az első találkozás a mell meg az éhes száj között eloszlatja az utolsó romantikus ábrándokat is.
Még így, harmadszorra is nagy levegőt kellett vennem, amikor először beledugtam a cicit Palkó tátott szájába. És így, harmadszorra is előjött az az érzés, mintha egy kis porszívót melengetnék a keblemen. Jó hír, hogy a második, harmadik gyereknél már megedződik annyira a mellbimbó, hogy ne sebesedjen ki, azért az első héten bizony minden alkalommal rúgtam egyet, amikor rákapcsolódott a gyerek a tápegységre. Palkó nagyon lelkesen állt neki a feladatnak, erőben és elszántságban nem volt hiány, én pedig teljes mellszélességgel támogattam, bevállalva a pici kék foltokat is, amik az első napokban megkeserítették ugyan a szoptatás első perceit, de aztán hamar elmúltak, hogy egy átmeneti, nyugis időszak után más problémáknak adják át a helyüket. Ilyen például a sunnyogás, amivel mostanában próbálkozik Palkó.
Félreértés ne essék, ez egy nagyon aranyos tudomány, arra használja a fiatalember, hogy minél több időt tölthessen a mami ölében. Úgy, hogy az neki fel se tűnjön. A dolog így néz ki folyamatában: evésidő van, Palkó ordít, én be. Palkó ágyacskából kivesz, kis gyömösz, puszi, átpelenkáz, szopipárna bevet, tátott szájú Palkó lelkesen közelít, ráharap, fuldokolva habzsol, elégedetten csámcsog, végül sunnyog. Csak tartogatja a szájában a cicit, cumizgat, és aggodalmasan pislog felfelé, mikor veszem észre, hogy tulajdonképpen már vége a programnak. Ez a kis titkos wellness eleinte fel sem tűnt nekem, mostanában viszont álmélkodva veszem észre, hogy egy-egy szoptatás néha egy órára is kitolódik. Persze próbálom a dolgot kontrollálni, és időről-időre lecuppantom a kölköt, de az nem hagyja magát, hevesen lihegve újra csücsörít, csámcsog, szóval mindenhogyan jelzi, hogy ő még éhes, legyek szíves vegyem már észre. Ilyenkor én bedőlök, visszateszem.
Fuldokló habzsolás két percig, aztán ismét kezdődik a sunnyogás előlről. És ha ilyenkor keménykedni kezdek, és bevágom az ágyába, sír. De nem ám két percig, neeem, ő a kitartó típusba tartozik. Akár félóráig is gond nélkül ordít, torkaszakadtából, ha netán pedig véletlenül mégis bealudna, negyedóra múlva olyan bömböléssel indítja újra a támadást, mintha megijedt volna, hogy a szülei lemaradtak valamiről. Ha kemény, porosz anya vagyok, akkor egy idő után elalszik, de mostanában ez az "idő" már igen hosszúra nyúlik. És mivel én sem vagyok egy következetes porosz tábornok, odáig jutottunk, hogy Palkó csak sunnyogva tud elaludni, sőt, pár napja arra igyekszik rávenni engem, hogy az alvást is így, cicivel a szájban oldjuk meg. Az elejétől a végéig. Szerintem a National Geographicban láthatott hasonlót, gondolom ezt nevezik az afrikai törzsek védőnői igény szerinti szoptatásnak. Palkó pedig úgy látszik vevő az ilyen natúr dolgokra, és kár, sőt minden bizonnyal felháborító, de nekem sem időm, sem energiám, sem hajlandóságom nincs a melleimet cumivá avanzsálni.
