Ólommal mérgezheted a családod, ha ilyen vízzel főzöl

Olvasási idő kb. 4 perc

Sokan úgy próbálnak időt spórolni a konyhában, hogy forró csapvizet használnak a főzéshez, hiszen így rövidebb idő alatt elkészülhet az étel. Ez azonban megnöveli annak esélyét, hogy ólom oldódjon ki a csapvízbe.

Az ólom a bőrön keresztül nem szívódik fel, ezért a meleg csapvíz biztonságos megoldás a mosogatáshoz vagy a fürdéshez, de a szakemberek azt javasolják, hogy főzéshez inkább ne használd, mert a nehézfém a véráramba jutva elraktározódhat, és súlyos egészségügyi problémákat okozhat.

Így kerülhet ólom a csapvízbe

Az ólom használata végigkísérte az emberiség történelmét. Már az ókorban is akadt rá példa, a Római Birodalomban például számos használati tárgyat, köztük tányérokat és kupákat is készítettek belőle, sőt

a híres római vízvezetékhez is használtak ólomcsöveket.

Egészségkárosító hatására viszonylag későn derült fény, így még a XX. század első felében is széles körben alkalmazták ivóvízvezetékek előállításához. Ahogy fény derült kockázataira, ilyen célú alkalmazása fokozatosan visszaszorult, ólomtartalmú cső ma már sehol nem építhető be ivóvízhálózatokba.

Városi vízcsövek
A modern vízvezetékek nem tartalmazhatnak ólmot
Fotó: Dmytro Ihoshyn / Getty Images

Az ivóvíz kinyerésére használt hazai vízbázisok nem tartalmaznak számottevő mennyiségű ólmot, ezért az anyag csak a csőrendszeren keresztül juthat a csapvízbe. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint fő forrásait elsősorban

Idézőjel ikon

az 1945 előtt épült épületek, lakások belső ivóvízhálózatában még ma is jelenlévő ólomcsövek jelentik, de egyéb ólomtartalmú szerelvényekből (csaptelepek, rézötvözetek, forraszanyagok, stb.) is származhat kisebb mértékű kioldódás.

Emellett ritkább esetben a közműhálózat és az épületen belüli vízhálózat összekötésére szolgáló bekötőcsövek is tartalmazhatnak ólmot. A csapvízben jelenlévő mennyisége ugyanakkor számos tényezőtől függ, és egy településen, egy épületen, de akár egy lakáson belül is jelentős eltéréseket mutathat.

Magyarországon az ólom határértéke az ivóvízben 10 mikrogram, ami megfelel az Egészségügyi Világszervezet által javasolt értéknek. Egy korábbi vizsgálat során összesen 2274 hazai épületből vettek mintákat, ezek 6 százalékáról derült ki, hogy meghaladják a határértéket.

Idézőjel ikon

A kifogásolható minták aránya a különböző korú épületekben jelentős eltérést mutatott, az 1945 előtt épült épületekben elérte a 25 százalékot.

Az eredmény azt mutatta, hogy a csapvíz ólomtartalma elsősorban Budapesten és az 5000 fő feletti városok egyes területein jelent problémát. Ha kíváncsi vagy, hogy a lakóhelyeden mennyire kell tartanod az ólomszennyezettségtől, ezen a térképfelületen keresztül cím szerint ellenőrizheted.

Észrevétlenül károsítja az egészséget

Az ólom mindenekelőtt a levegőből, a porból és az élelmiszerekből juthat a szervezetedbe, az összes bevitelnek csupán 10-15 százalékát teszi ki a csapvíz. Káros hatásai csak hosszú távon jelentkeznek, nagyobb ólomtartalmú víz tartós fogyasztása esetén.

Az ólom a szervezetben felhalmozódva súlyos egészségügyi problémákat, például vérszegénységet, magas vérnyomást, veseproblémákat okozhat, sőt akár mentális fejlődési zavarok és magatartászavarok kialakulásához is vezethet.

A legnagyobb kockázatot a csecsemőkre, kisgyermekekre, várandósokra és gyermekvállalást tervezőkre jelenti.

Veszélyét tovább növeli, hogy a víz ólomtartalmának nincsenek érzékszervekkel észlelhető jelei, sem az ízére, sem a szagára nincs hatással, a tünetek pedig csak hosszas érintettség után jelentkeznek.

Ezért nem szabad forró vízzel főzni

A szakemberek nem javasolják, hogy a forró vizet főzésre, vagy tea és kávé készítésre használd. A csövekből, szerelvényekből kioldódó ólom (és egyéb fémek, illetve szerves anyagok) mennyiségét a hőmérséklet nagyban befolyásolja.

Idézőjel ikon

Minél melegebb a víz, annál nagyobb mértékű a kioldódás.

Csökkentheted az ólom kioldódását, ha a főzéshez hideg vizet használsz
Fotó: Albany Times Union/Hearst Newspa / Getty Images Hungary

Hiába is spórolsz tehát vele időt, jobban jársz, ha a főzéshez a biztonság kedvéért hideg vizet használsz. A csapvízben lévő ólomkoncentrációt tovább csökkentheted egy alapos folyatással. A teendőd csak annyi, hogy megnyitod a csapot, és néhány percig hagyod átfolyni a vizet a vezetéken. Ezzel kimoshatod a csövekben lerakódott finom ólomport, ami különösen reggel lehet fontos, ha a csapot egy ideje nem használtad.

Ha ólommal szennyezett a vized, fontold meg, hogy palackozott vizet használj, végleges megoldást csak a hálózatban lévő ólomcsövek teljes cseréje jelenthet. Érdemes tudni, hogy az ólom forralással nem távolítható el a csapvízből, sőt akár meg is növelheti koncentrációját.

Az ókorban ólomtartalmú kozmetikumokat is használtak, ami ingerlékenységhez, álmatlansághoz és szellemi leépüléshez vezetett.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.