33.hét 
Mostanában gyakran eszembe jutnak nagymamám szavai, amikor anno a Micivel terhesen beszélgettünk így a harmincadik hét után. Mivel szinte napra pontosan két év van a két gyerkőc között, mindkettő augusztusi gyerek lévén már a második nyári terhességemtől szenvedtem a borzalmas hőségben. Másról sem tudtam beszélni, csak arról, hogy kihalok, nem élem túl, elegem van, mikor lesz már vége. Egészen addig, míg az addig igen megértőnek tűnő Mamikámnak hirtelen elege lett: „Akkor pedig legközelebb legyen már eszed, édes lányom!” nekem pedig úgy látszik lett, mert ez az áprilisi szülési dátum időjárás szempontból nagyon is terhesbarát.
Jelenleg épp a játszótéren dekkolok, kigombolt kabátban, és míg máskor fél óra elegendő a heti házim megírásához, most nehezemre esik, hogy a laptop helyett ne inkább a napfénybe dugjam az arcomat, vagy a kölkeimet figyeljem, akik végre nem az anyjuk szoknyáját cibálják zsírkrétáért, meséért, magas polcos játékért, hanem vígan lapátolják egymásra a homokot, tudomást sem véve rólam. És igazából, ha nem kellene minden héten irogatnom nektek, amit amúgy nagyon szívesen csinálok, akkor most le sem döbbennék azon, hogy atyavilág, jövő héten már a 34. hetet taposom, és a krambó akár már ki is dughatná a fejét, maximum koraszülött lenne belőle. Három hét múlva pedig már az sem.
A hasam ugyan jó nagy, és Félgyerkőc klasszul beköltözött a lengőbordáim alá, de semmi vizesedés, semmi visszér, patakokban folyó izzadtság. Persze attól még ezek az utolsó hónapok, tehát van nyűg bőven, de mégis, valahogy elviselhetőbb az egész. Úgyhogy amikor kint esik az eső, és napokig borongós az idő, elég csak visszagondolni a nyári negyven fokra, a negyedik emeleti, lapostetős, teljes egészében padlószőnyeges bérelt lakásunkra, ahol csak a földön fetrengve egy szál semmiben volt elviselhető a világ, és máris megvígasztalódom.
Vannak azért előnyei is a nyári terhességnek, még ha nem is sok. Nem kell például fél órát tölteni a különböző ruharétegek felhúzásával és lehántolásával, pláne, ha az ember még két gyerekkel van megspékelve, mert ez esetben plusz órákat számolunk. Ha pedig az embernek kertje is van, akkor egész elviselhető lehet a dolog, de erről én csak álmodozhattam. Aztán biztos van más is, de nekem hosszas gondolkodás után csak ez a kettő jutott eszembe, úgy tűnik, elfogult vagyok. Amúgy is a tavasz a kedvenc évszakom.
Van azért más hír is a madárcsicsergésen túl. A hasam elkezdett ’keménykedni’, amit kicsit korainak találok. Mindkét eddigi terhességemre jellemző volt a haskeményedés, de csak az utolsó hetekben. Akinek volt már ilyen, az tudja, milyen kellemetlen és ijesztő érzés tud ez lenni, de az orvosomat szerencsére nehezen lehet kizökkenteni a nyugalmából. Csak legyintett egyet, és felkért, hogy szenteljek nagyobb figyelmet a magnéziumnak meg a pihenésnek. Mivel mindkettőt hanyagolom, valószínűleg igaza is van. És hát igen, lassan-lassan elindul a visszaszámlálás.
Félgyerkőc egyre valóságosabbá válik, szinte minden éjszaka megszülöm álmomban, a gond csak az, hogy mindig van valami galiba. Hol a bőröndömet hagyom otthon, hol nincsen aki vigyázzon az otthon maradt másik kettőre, hol nem érek be a kórházba, és még sorolhatnám. A legjobban persze az verné ki a biztosítékot, ha a férjem valami miatt nem tudna mellettem lenni. Elképzelni sem tudom, mit csinálnék életem legkiszolgáltatottabb perceiben nélküle. Mert bizony papás szülést tervezünk, így harmadszorra is, szerencsére mindketten, nemcsak én..
Panzej
