Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
28.hét Szétesik a fejem, a hátam mögé inkább nem nézek, és nincs, nincs az a másodperc, amikor ezek a kölkök ne beszélnének.
28.hét
Szétesik a fejem, a hátam mögé inkább nem nézek, és nincs, nincs az a másodperc, amikor ezek a kölkök ne beszélnének. Most a Lackó leugrott valamiről, reccsent is, de nem ordít, úgy néz ki egyelőre nem megyünk az ügyeletre. Sőt, most épp habcsók kell neki, közben látom, a Mici koronát és táncos szoknyát húzott, nem lesz ennek jó vége.
Már ott térdel a hifinél. Lackó már megint itt téblábol, most leves kell neki, az előbb küldtem el hogy csak öt percem legyen már. Többször is hallottam, hogy azért jó a háromgyerekes család, mert ott aztán zajlik az élet, mindig történik valami. Ha engem kérdeztek, nálunk nem ehhez kell három. Elég kettő is, higgyétek el, nem unatkozom.
Csodálom, hogy Félgyerkőc ilyen szép csöndben van. Bár igaz, ő inkább éjszaka mocorog. Nem is nagyon alszom mostanában valami jól, ülök az ágyban, próbálok levegőhöz jutni, mert azt talán még nem is meséltem, de a terhesség eleje óta orrdugulásban szenvedek. Ráadásul egy jó ideje már csak a jobb oldalamon tudok feküdni, a bal oldalon megint a fulladásos halál leselkedik, így most az ábra félig ülve jobb oldalon. Persze minden ügyeskedés ellenére megy a buli a hasamban éjjel, én meg, mit csináljak, rengeteget gondolkodom. Főleg azon, hogy kisfiú vagy kislány markolássza-e a húgyhólyagomat. Mert sajnos a múlt heti ultrahangon sem tudtunk meg többet. Hiába igyekezett a doki, Félgyerkőc is résen volt, és úgy összeszorongatta a lábacskáit, hogy még véletlenül sem láttunk semmit. Pedig jó lenne már tudni, melyik kupac ruhát kell lassan előbányászni a szekrényből: a többségében rózsaszínt vagy a túlnyomóan kéket.
Persze lehet, hogy egyszerűen a megérzéseimre kellene csak hallgatnom, eddig ugyanis mindkét esetben bejöttek. Az elsőnél világosan éreztem, hogy ez bizony fiú lesz, míg a férjem rendületlenül kislányt várt. A második terhességem annyira más volt, hogy csak kislány lehetett, ez a baba pedig hatványozottan produkálja a második terhességem összes tünetét, szóval szerintem ez is copfos lesz. Lackó persze az elejétől kezdve húgocskámról beszél, tehát osztja a nézeteimet, Mici pedig fiút szeretne, ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám azért, mert félti az apjánál betöltött kiskirálylányi posztját. Szerintem. Igazából a férjem az egyetlen, aki nem nyilatkozik, szerintem a téma sem izgatja különösebben, meg valahogy úgy látom, jól esik neki az izgalom, és azt sem bánná, ha csak a szüléskor derülne ki a baba neme. Talán ezért is halogatjuk hétről-hétre a három- vagy négydimenziós valóságshow-t, még csak utána sem néztem, hogy melyik mutatná be előnyösebb oldaláról Félgyerkőcöt.
Szeretném hinni, hogy valaki viszont már biztosan tudja, és talán már ismeri is azt a kis lényt, aki áprilisban a családunkba pottyan. Aki gyerekkorom óta szavak nélkül is megértett, és ezerkétszáz kilométer távolságból is megérezte, ha beteg voltam. Az édesanyám, akinek még sikerült elmondanom, hogy vigyázzon majd fentről a harmadik unokájára is.
Panzej
