Többször, több oldalról körbejártuk már a kérdést: ki legyen a gyerekkel, ha az anya dolgozik, ügyet intéz, netán időnként arra vágyik, hogy néhány órára olyanokkal is szót váltson, akik réges-régen elmúltak már háromévesek. A kérdésre többféle válasz is adható. Vannak, akik szerint egy valamirevaló anya mindig meg tudja oldani, hogy az idejét a gyerekekkel töltse, sőt ezt a nap minden pillanatában örömmel és dalolva teszi. No de mit tegyenek a többiek? Kézenfekvő a megoldás: megkérnek a családból valakit (leginkább az apát vagy a nagyszülőket), hogy próbálja pótolni a pótolhatatlant, esetleg bébiszittert fogadnak.
Nálunk ilyenkor mindig a nagymamák alkották a kétszemélyes felmentő sereget, csak előbb – a sértődéseket kivédendő – kellő diplomáciai érzékkel meg kellett magyaráznom a „vesztes” félnek, hogy aktuálisan éppen miért nem rá esett a választás a gyerekőrzést illetően. A nagymamázásnak voltak előnyei és hátrányai is, de így visszanézve inkább az előbbiek.
A pro és kontra érvek nemegyszer szóba kerültek már a Porontyon is. Az ellenérvek között újra és újra visszatér a nagyszülők túlzott, netán elvtelen engedékenysége, a szülői nevelési szabályok, hm… meglehetősen szabad értelmezése, különös tekintettel a mértéktelen csokievésre és tévénézésre. A nagyszülők ellen szólhat az is, hogy életkoruknál fogva talán nem tudnak eléggé biztonságos gyerekfelügyeletet biztosítani, hiszen figyelmük és helyzetfelismerésük már nem a régi, és nem ismerik vagy nem tudják használni a gyerekek biztonságát védő modern eszközöket sem. Nyilván unokája és nagyszülője válogatja, hogy a fenti ellenérvek közül melyik állja meg a helyét, a Pediatrics legfrissebb számának egyik cikkéből azonban az derül ki, hogy a legutóbbi vád nagy általánosságban biztosan nem igaz, sőt.
Egy amerikai felmérés szerint ugyanis a nagyszülők felügyelete alatt a gyerekek fele olyan gyakorisággal szenvednek kórházi kezelésre szoruló otthoni balesetet, mint akár az édesanyjuk mellett. Az ilyen cikkek olvastán mindig felmerül bennem a kérdés, miért éppen az adott összefüggést – most éppen a nagymamák és az otthoni gyermekbalesetek kapcsolatát – elemezték. Nos, az amerikai statisztikák szerint évente átlagosan minden negyedik gyerek szenved olyan balesetet, ami miatt kórházba kerül, és a balesetek vezető helyen állnak a gyermekkori halálokok sorában is. A számadatok ugyanakkor azt is jelzik, hogy az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik azoknak a családoknak a száma, ahol rendszeresen a nagymamával töltik idejüket a gyerekek, amíg édesanyjuk dolgozik. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egészen kisgyermekkorban a balesetek szinte kizárólag a szülő vagy a felügyelettel megbízott más személy hibájából következnek be, akkor máris nem meglepő, hogy régebben is számos kutatás foglalkozott a gyermekbalesetekben szerepet játszó tényezőkkel.
A gyerekért felelős személy vonatkozásában például korábban már azt igazolták, hogy gyakrabban szenvednek balesetet azok a kisgyerekek, akiknek édesanyja a szülés pillanatában még maga is szinte gyerek, míg a 40 éves kor felett gyermeket vállalók esetében ezzel éppen ellentétes tendencia mutatkozott. Kiderült már az is, hogy a gyermek biztonsága szempontjából nem közömbös az iskolázottság sem, hiszen a magasabb végzettségű szülők gyerekei nagyobb biztonságban érezhetik magukat. A felmérések szerint az apák általában kevésbé alkalmas gyerekcsőszök, melyet az apai felügyelet mellett bekövetkezett balesetek lényegesen nagyobb száma is igazol.
A mostani felmérésben először azt tudakolták meg, hogy a gyerek melyik családtaggal tölti rendszeresen napjai jelentős részét. Az így kapott adatokat aztán összevetették azzal, hogy a vizsgálat csaknem hároméves periódusa alatt milyen arányban következtek be súlyos otthoni balesetek. Az adatgyűjtés nagyjából 5500 gyerekre terjedt ki. A családszerkezet összefüggésében azt tapasztalták, hogy az élettársi kapcsolatban élő szülők gyerekei gyakrabban válnak otthoni baleset elszenvedőivé, és ugyanez a helyzet akkor is, ha az anya egyedül neveli gyermekét. Nemkülönben meglepő – és mindenképpen későbbi magyarázatra szoruló – megállapítás volt az is, hogy a nagyszülők felügyelete alatt lényegesen kevesebb – nagyjából feleannyi (!) baleset történik, mint amikor az anyának kellene észrevennie a gyerekre leselkedő veszélyeket. Más családtagok esetében viszont nem tapasztaltak hasonló kapcsolatot, egy távolabbi rokon gyerekőrzésbe való bevonása például nem befolyásolja jelentősen a balesetek előfordulását.
A kutatók munkájuk gyengéjeként említik, hogy felmérésük értelemszerűen csak arra vonatkozhatott, melyik családtag rendszeres feladata a gyerek felügyelete, azt viszont nem elemezték, hogy az adott baleset pontosan melyik családtag jelenlétében történt. Nem vizsgálták a nagyszülők életkorát sem, és egyelőre nem terjedt ki a figyelmük arra sem, hogy esetleg már az unokaőrzésre kiszemelt nagyszülő kiválasztásánál érvényesül bizonyos fajta családi szelekció oly módon, hogy eleve nem bíznak meg a feladattal olyan személyt, akit koránál vagy állapotánál fogva alkalmatlannak ítélnek rá. A szakemberek egyelőre nem tudják azt sem, hogy valódi ok-okozati kapcsolatról van-e szó, de a jelentős és konzekvens különbségek miatt mindenképpen további kutatásokat tartanak szükségesnek ennek tisztázására.
Nem vagyok ugyan kutató, de lehetséges magyarázatként bennem mindenesetre felmerült, hogy a nagymamák-nagypapák többnyire abban a kivételes helyzetben vannak, hogy nem kell, hogy zavarja őket a szennyestartó tartalma vagy az ágy alatt kergetőző porcicák mennyisége, így idejüket, figyelmüket és türelmüket csak és kizárólag a gyerekre áldozhatják. No, és éppen ez az, amit egy mezei anya nem engedhet meg magának. Vannak ugyan néhányan, akik állítólag képesek arra a varázslatra, hogy mindent – a zoknistoppolástól a lekvárfőzésen és ablakmosáson át a határidős otthoni munkák elkészítéséig – belezsúfolnak a gyerek alvásidejébe, és pillanatnyi kihagyás nélkül Montessori-tornyot raknak, miközben gyerekdalokat dúdolnak és népmeséket olvasnak egészen addig, amíg a gyerek szeme le nem csukódik, de ők a városi legendák szerint is nagyon kevesen vannak – én pedig azt gyanítom, hogy a valóságban még ennél is kevesebben.
Többségében viszont az a szomorú helyzet, hogy a szennyes ruha nem mászik be magától a mosógépbe, mint ahogyan a sárgarépa sem a fazékba… és akkor a porcicákról még nem is szóltunk. Be lehet ugyan vonni a gyereket a házimunkába, ez egyrészt nagyon jó dolog, másrészt viszont újabb veszélyeket rejt. Ami bizony azt jelenti, hogy jobban meg kell osztania a figyelmét a gyerek és az otthoni egyéb teendők között annak, aki nem számíthat arra, hogy lesz valaki, aki akkor is kimos, kivasal, bevásárol, megfőz és kitakarít, ha ő csak és kizárólag a gyerekkel foglalkozik.
Ezen kívül pedig kicsit eltúlzottnak érzem az aggodalmat azzal kapcsolatban, hogy a nagyszülők már öregek ahhoz, hogy eleget tegyenek a modern biztonsági előírásoknak. Szerintem egy átlagos nagymama vagy nagypapa két perc alatt elsajátítja a biztonsági gyerekülés be- és kikapcsolásának fortélyait. Ami pedig az otthoni baleseteket illeti, ami forró, az éget, ami hegyes, az szúr, ami éles, az vág, az ajtó közé szorult apró ujj pedig törik – és ez mit sem változott az elmúlt harminc évben.
huhhh
