Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Abigél könyvmoly lett.
Abigél könyvmoly lett. Rákapott a mesékre, egész nap olvasni kell neki. Kedvence az Iciri-piciri, meg a kissé bárgyú, de roppant kedves Miffy nyuszi. (Az a nagyfejű, csíkszájú nyúl, amelyik bugyikon is sokat szerepel, elég helókittis.) A Miffy könyvet annyira imádja, hogy ha megtalálja, elkezdi ölelgetni, ezért is vettük meg, ezt szúrta ki a Pagonyban. Hát hiába, Abigél már csak ilyen, imádja a nagyfejű dolgokat.
Én már borzasztóan unom mindkét könyvet, ezért néha olvasok neki újakat, becsületére legyen mondva, türelmesen végig is hallgatja, aztán feláll, és hozza az Iciri-picirit vagy a Miffyt. Újra meg újra. Bevallom néha egyszerűen eldugom őket.
Most egyébként kevésbé van konstruktív korszakában, mint az előző hónapokban. Míg régebben állandóan szerelt, minden nap ötvenszer összerakta meg szétszerdte a Montessori-tornyot, egymásba dugdosta a műanyag hordókat, meg különböző formákat próbált begyömöszölni különböző lyukakba, most inkáb a rajongó korszakát éli. Rajong a mesekönyvben látható rajzokért, és rajong a plüssállatokért, pedig azt gondoltam, azokkal aztán soha nem játszanak a gyerekek. Fél órát is elvan azzal, hogy rakosgatja és ölelgeti a plüssálatokat, felülteti őket a kanapé karfájára, majd leszedi, és hurcolja őket.
A mese iránti rajongása talán azért lehet, mert úgy látom, már egyre több mindent ért meg. Már simán megért apróbb utasításokat, például, hogy dobja bele a hajót a fürdőkádba, vagy hozzon ide valamit. Ha kérdezem, hol van apa, ránéz, ismeri az állatokat, ha kérdezem melyik a boci, húsz plüss állat közül is kihalássza. A minap pedig mikor egy másik kislány cipőjét dicsérte meg valaki, elkezdett a saját cipőjére mutogatni, ez még minket is meglepett, hogy mennyire figyel, és megértette, hogy a cipőről van szó. Tudja azt is, hogy a zokni a lábára való és próbálja is felhúzni magának.
Ami viszont egyáltalán és semmilyen szinten nem érdekli, az az önálló evés. Úgy láttam, hogy hasonló korú gyerekek már próbálkoznak az evéssel, Abigél pedig úgy viselkedik, mint az elkényeztetett királykisasszony, aki nem ér hozzá az ételhez, mert fél, hogy koszos lesz a keze. Nem rakja be az ételt a szájába, a kanál pedig egyáltalán nem is érdekli, meg sem próbál vele enni, csak beül az etetőszékbe és tátog, mint egy gólyafióka. Ha kistányérba elé rakom a falatokat, csak széttrancsírozza és ledobálja, ha én a szájába rakom, megeszi. Lehet, hogy többet kéne forszíroznom a kanalazást, de az is lehet, hogy csak türelmetlen ehhez. A lényeg, hogy nekem legyen türelmem az Iciri-picirihez.
