Rómában jártunk, én és a hasam. Azért ez már kicsit más volt, mint a múltkor Bécsben, kezdem nehezen viselni a pályanehezítéseket. Például rögtön az indulást, mert a rohadék Wizzair reggel hatkor indul. Éjjel hatkor.
A pisilésről már nem is beszélve. A pisiléspara végigkísérte az egész utat, de már a repülőn is, ahol a leszálláskor, amikor már nem engednek ki, meg a kiszálláskor, amikor a csürhe megindulna, de még nem nyitják ki az ajtót, és úgy tűnt, hogy mentem felrobban a hólyagom, és gőzölgő vizelet teríti be az egész olasz csizmát. Aztán végül bekéredzkedtem a vécébe az álló repülőn, remélem nem folyt ki a betonra, mint a vonatokon.
És mikor épp nem kellett, akkor meg azon görcsöltem, hogy mikor kell már. Az útvonalat vécétől vécéig terveztük, nem a Trevi kúttól a Popoloig. Még szerencse, hogy már voltunk többször Rómában, mert nincs az az isten, hogy egy terhes nő felmásszon a Victor Emanuel emlékműhöz, a Villa Borghesehez vagy megmássza a Spanyol lépcsőket. És külön szerencse, hogy bent a városban laktunk, és nem a hét domb egyikén. Viszont a kaják isteniek voltak, még a legszarabb tészta is jobb, mint itthon a „bolognai”-nak hívott ketchupos darált hús, a fagyik meg…te úristen! Mindennap kétszer ettem fagyit, kizárólag csokit. De nem az a tejszínes világosbarna valami, ami nálunk van, hanem igazi hardcore, szinte fekete CSOKOLÁDÉ. Húúúúú… még most is beleborzongok. Na meg a kávé!
Ja és a múltkori kérdésemre a válasz: az olaszok egyáltalán nem kedvesek a kismamákkal. Senki nem mosolygott rám, nem engedett előre, viszont többször megpróbáltak elütni a csini kis Vespáikkal. Úgy látszik, a nő már nem nő, ha bekapta a legyet, akármilyen szőke. Mondjuk ez látszik is szegényeken, az olasz nők sokkal hamarabb elvirágoznak, mint mi, legalább egy tízessel korábban (persze tisztelet a kivételnek, és a Porontyot olvasó olasz nőknek), ezért ilyen túlfűtöttek a fiatal lányokkal szemben az olasz pasik. De ez persze csak egy elmélet.
Nem vettem semmit, nem voltunk szinte sehol, csak csoszogtunk fel alá, mint a nyugdíjasok. De jól az emlékezetembe véstem minden pillanatot, mert tuti, hogy most legalább egy évig szobafogság.
