Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
16.
16. hét
Ahogy itt ülök a monitor előtt, szavak helyett csak a nyál tolul a számba. Igen, ez is a terhesség egyik különös meglepetése, elönt a nyál. Lehet, hogy ez viccesen hangzik, de amikor a legváratlanabb helyzetekben az ember szájából gyakorlatilag csorog, az már nem annyira. Fogalmam sincs, miért van ez így, de tény, hogy ilyenkor az emberből folynak ki a dolgok. Talán mert odabent egyre kevesebb a hely.
Folyton pisilünk, ugye, akkor itt van ez a nyál, az orromat gyakrabban fújom, persze ez lehet hogy csak a télvége, de gyakrabban is vérzik, mármint az orrom. És izzadok, mint egy elefánt, ami egyelőre szintén folyadék formájában jelentkezik (bár nem tudom, meddig bírják még a kozmetikumok a szagomat kontrollálni…). És egy kicsit a könnyek is ide tartoznak, mert a felborult hormonháztartás miatt gyakrabban folynak. Nem kell hozzá különösebb tragédia, elég, ha a Berényi családban történik valami szomorú.
Vannak ám még egyéb különös tünetei a terhességnek, amiről anyukád elfelejtett tájékoztatni. A lábgörcs, például. Éjnek évadján arra riadsz, hogy a vádlid nem mozdul, és sikítasz a fájdalomtól. Ilyenkor fel kell pattanni, és lábujjhegyezni, (mintha jobb dolgod nem lenne hajnali négykor), és pár percen belül elmúlik.
Igen ijesztő tud lenni, hogy az ereid kidagadnak, mintha egyszerre négy vérnyomásmérőt is rád kötöttek volna, mindet 220-ra pumpálnák, a nővérke pedig elment volna ebédelni. A vizesedés miatt már úgyse nagyon tudod a gyűrűidet, bokaláncodat hordani, de ez még ronda is.
Kellemetlen a székrekedés, hogy nem tudsz háton feküdni, mintha valaki a hasadra rakott volna egy olyan vasgolyót, amivel a házakat bontják, de a legrosszabb (emlékeim szerint) a reflux. Szerencsére ez csak a végén van, az utolsó pár hónapban, amikor már tényleg nincs hely a kajának, nemcsak úgy érzed. De arra ébredni hajnalban, hogy a megemésztett zöldbabfőzelék fasírttal visszajön beszélgetni, hát az nem kedves. De állítólag ez nem mindenkinek van.
Na és most, hogy a csúnya dolgokon túlestünk, jöhet az örömhír: rendben volt az AFP. Bár már előre felkészítettem magam, hogy nem tojok be, ha rossz az eredmény, mert amúgy is nagyon bizonytalan vizsgálat ez, bármit jelenthet, Amerikában meg még egy csomó országban már nem is csinálják, de hálistennek oké volt. De ha valakinek nem az, nehogy megijedjen, hogy fejlődési rendellenességet mutat, mert a 19. heti genetikai ultrahang sokkal-sokkal megbízhatóbb, és annyi oka lehet, hogy nem „normál” érték jön ki, kezdve attól, hogy rossz időpontban veszik le a vért, vagy ikreket vársz, vagy bármi. Nem akarok okoskodni, de több lányt ismerek, akire a frászt hozták ezzel, és az emiatt való idegeskedés sokkal rosszabbat tesz a magzatnak. Szóval szerintem felejtsük már el mi is.
