A napjaink ugyanis most úgy telnek, hogy Abigél mikor leteszem, azonnal hasra fordul, ott elvan egy darabig, ütögeti a keljfeljancsit, kapargatja a szőnyeget, majd öt perc múlva először hatalmasakat nyög, aztán borzasztó ideges lesz és ordít. Akkor én szépen odamegyek, és elmagyarázom neki, hogy vissza tudsz te fordulni kicsi lányom, hiszen a múltkor már olyan ügyesen csináltad, erre ő még jobban ordít, hogy mért nem segítesz ha már itt vagy, ahelyett, hogy magyaráznál, így hát végül visszafordítom, és az egész kezdődik előlről.
Több olyan kisbabáról hallottam, aki hat hónapos korában már mászott, Abigél viszont szerintem pont hat hónapos lesz, mire profira begyakorolja ezt a forgást, így valószínűleg a többi mozgásforma is később lesz nála. De azért azt gondolom még időben van, ha még most sem fordult volna meg, lehet, hogy aggódnék. De mindig azzal nyugtattam magam, hogy imád játszani, egy csörgővel is sokáig elvan, és hát hanyatt fekve, csörgőt rázva, nyilván nem koncentrál annyira a mozgásfejlődésre. Őszintén szólva ezt a forgást sem látom, hogy különösebben élvezné, inkább idegesíti, hogy nem megy úgy, ahogy szeretné.
És a figyelmét egyébként is más dolog köti most le: a címkék. Hallottam már címkemániás kisgyerekeről, ezért előrelátó módon, semmiről nem vágtam le annak idején a címkét, jól tettem. Ha kézbe vesz egy játékot, azonnal a címkét vizslatja, különösen a H&M játékait imádja, azokon ugyanis hatalmasak a címkék. Egyik nap feltűnt, hogy milyen sokáig alszik, ezért benéztem a szobájába, - persze nem aludt, égnek emelt lábakkal az ágyában lévő egyik plüssállat címkéjét birizgálta éppen hatalmas szakértéssel, mindennél édesebb volt. Még címketakarót is varrtam neki, az azonban nem érdekli, lehet, hogy kénytelen leszek neki venni egyet, az enyémnél szebbet, színesebbet.
