Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A családalapítás – noha mindannyiunk számára egy mámoros időszak kezdetét jelenti – önmagában nem jelent garanciát az életfogytig tartó rózsaszín cukormázra.
A családalapítás – noha mindannyiunk számára egy mámoros időszak kezdetét jelenti – önmagában nem jelent garanciát az életfogytig tartó rózsaszín cukormázra. Talán egy kezemen meg tudnám számolni, hány originál családot ismerek, ahol egyszerűen A-nak és B-nek született egy gyereke (C) és azóta is boldogan élnek. A környezetemben élő családok legnagyobb része „új” család. Elvált anyák új apával, elvált apák új anyával, vagy válás után egyedül maradt anyák, illetve apák.
Azonban az új családok között is van boldog, kiegyensúlyozott életközösség. Nem mondom, hogy sok, de én néhány ilyet azért ismerek. Az egyikük története abban különleges, hogy a válás ellenére a szülők igyekeztek a gyerekük szempontjait figyelembe véve, és a saját szándékukat, indulataikat félre téve dönteni a jövőjükről. A helyzethez képest hideg fejjel. Abból indultak ki, hogy a gyereküknek az az érdeke, hogy egyiküktől se szakadjon el sem érzelmileg, sem fizikailag, mert így veszít a legkevesebbet.
Fontosnak tartották, hogy ne úgy nőjön fel, hogy azt érzi, Anya vagy Apa lelépett, ő nem kellett neki, ne veszítse el se az anyaképét, se az apaképét. Úgy döntöttek, hogy közös felügyeletet kérnek a gyerekre. Ez azt jelenti, hogy pontosan ugyanannyi időt tölt az Anyjánál, mint az Apjánál. Nem csonka családban él, hanem tulajdonképpen 2 családja van. Két szobája, két ágya, mindkét otthonában ruhái, játékai, kétszer jön a húsvéti nyúl, a Télapó és a Jézuska, de születésnapja csak egyszer van, olyankor mindenki összegyűlik, hogy Őt ünnepelje. Anya és Apa együtt.
Gondolom, sok férfi van, aki szeretne ehhez hasonlóan a válás után is aktív kapcsolatban maradni a gyerekével, gondoskodni róla, felnevelni őt, és jelen lenni a legfontosabb pillanatoknál, azonban biztos kevesen tudják, hogy erre is van mód. Ma Magyarországon gyakorlatilag egy módon lehet elérni azt, hogy a bíróság ne az Anyának ítélje a gyereket: orvosi papírt kell bemutatni arról, hogy az Anya beszámíthatatlan. A bíróság nem veszi a fáradságot, hogy megállapítsa, kinél lesz jobb helye a gyereknek, hanem eldönti, hogy az Anyánál. Persze, legtöbb esetben nála, de azért vannak kivételek.
Olyan extrém esetet is ismerek (mint említettem, sok elvált ismerősöm van), amikor az Anya a 4 éves gyerekével azt mondatta el a bíróságon, hogy az Apja megerőszakolta. A hazugság akkor bukott ki, amikor a gyermekpszichológus bábukat adott a gyerek kezébe, hogy modellezze, mi történt egész pontosan. Akkor mondta el, hogy semmi, csak Anya kérte, hogy mondja ezt. Az Anyát még csak hamis tanúzásért sem vonták felelősségre, a gyerek azóta is nála van és például sorra kidob minden olyan ruhát és játékot, amit Apától kapott, ahogy hazaér vele a gyerek.
Van egy egyesület Magyarországon, ami az elvált apák érdekeit védi (www.elvaltapak.hu). Olyan Apák érdekeit, akik nem tartják elegendőnek a kéthetente vasárnapot, és megpróbálják a vonatkozó fórumokon elérni azt, hogy megtörjön az évszázados szokásjog. A külföldi gyakorlatban egyébként egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak ennek a jelenségnek. Vizsgálták az Apa nélkül felnőtt gyerekek által elkövetett bűntények gyakoriságát, és a különböző pszichológiai szempontokat, viselkedési zavarokat, és az eredmények alapján több országban (mondanom se kell, hogy az USA-ban és néhány skandináv országban) válás esetén a bíróság kifejezetten készteti a szülőket a gyerekek közös nevelésére, még abban az esetben, ha addig az Apa nem volt aktív ilyen tekintetben.
Magyarországon ennek még nyoma sincs. Nincs rá bírói gyakorlat, nincs kialakult szokás, a jog nem is ismeri a közös felügyeletet, hanem köteles a bíróság egy személyt kijelölni a gyerek gondozójaként. Itthon a közös felügyeletet csak az Anya jóváhagyásával lehet elérni, egész konkrétan mondjuk úgy, hogy a gyermek-elhelyezési per tárgyalására a felek egy aláírt megállapodással érkeznek, amit a bíróság jóváhagy. Vagy nem. De szerencsés esetben igen. A fenti esetben a megállapodást szorongató szülőket a bíró megpróbálta lebeszélni a közös elhelyezésről, dogmatikus hozzáállással kijelentette, hogy amit akarnak, arra még nem volt példa, következésképpen biztos rossz megoldás. Persze egy gyermektelen, fiatal bírónő volt.
A közös felügyelet megvalósításához a szerződésen túl szükség van továbbá egy áldozatkész Anyára és egy áldozatkész Apára, mert a rendszer azzal jár, hogy az elvált szülők a gyerekük érdekében napi kapcsolatban maradnak a válás után is, mivel közösen akarnak dönteni minden fontos kérdésről (óvoda- és iskolaválasztás, edzések, nyári táborok, éjszakai pelenkázás vagy cumi elhagyása, stb), sőt, gyakran találkozniuk kell, amikor átadják egymásnak a gyereket. És az igazán ideális esetben ehhez az is hozzá tartozik, hogy a szülők nem „oltják” a gyereket a másik ellen, a csemete nyugodtan beszélhet Anyának Apa új barátnőjéről, neadj’isten feleségéről, vagy fordítva anélkül, hogy az ellenérzést váltana ki a másik szülőből.
Nem állítom, hogy a válás után a közös felügyelet az egyetlen ésszerű megoldás, sőt ennek is vannak hibái: például iskolás korban már nehezen kivitelezhető, hogy a gyereknek 2 otthona legyen, 2 komplett iskolai felszereléssel, viszont a gyerekek részére talán humánusabb megoldás, mint elszakítani őket az egyik szülőtől, legtöbb esetben persze az Apától. Tisztában vagyok azzal is, hogy amit vázoltam, az egy ideális, szürreális állapot, de gondolom, azok az Apák, akik rendszeres olvasói ennek a portálnak, nem viseltetnek közömbösen a gyermekük iránt. Érdekel a Ti véleményetek is, ahogy az elvált Anyukáké is: ha már válunk, akkor hogyan tegyük, hogy a gyerekeinknek a lehető legjobb legyen? Szükségszerű-e, hogy feltétlenül az Apa kirekesztésével valósítsuk meg a különválást? Meséljetek, elvált Apukák.
Zill
