Mindig is kíváncsi voltam, vajon hogy állapítják meg a gyerekről, hogy rosszul lát. Miután a négy és fél éves lányom hetek óta panaszkodott, hogy az egyik szemével nem lát jól, bejelentkeztem vele a szemészetre. Nem lettem sokkal okosabb.A vizsgálat eleje nehezen ment, Málni nem volt hajlandó kommunikálni a szemorvossal, csak lehajtotta a fejét. Nagy nehezen sikerült megfűzni, hogy súgja meg nekem, mit lát a táblán. Először tárgyak egyre kisebb képeit (fenyőfa, kisszék, óra, madár) kellett felismernie, majd rátértünk a másik táblára, amelyről azt kellett leolvasnia, milyen irányba mutat a „villafej”. A sikerélménytől annyira megjött a bátorsága, hogy alig akarta abbahagyni az „olvasást”.
Kiderült, hogy a gyerek úgy lát, mint a sas, egyelőre nem jött elő a rövidlátás, amelyre egyébként nagy esélye van miattunk. Minden jel arra mutat, hogy a látásromlás csak a fantázia szüleménye és ismét bedőltünk a kiscsajnak. Lelki szemeimmel pedig már láttam a lányomat egy csinos kis szemüveggel az orrán. A szívatás egyébként úgy látszik, nem áll messze tőle: kétéves korában ki kellett hívnom hozzá a gyerekorvost, mert azt mondta, nem bír lábra állni.
Az akkori diagnózis háromezer forintomba került, a szemészeten pedig egy órát dekkoltunk, ahol ismét kiderült: a gyereknek kutya baja.
