Terhesnapló: mozogni kezd a baba odabent

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mielőtt terhes lettem, egészen határozott elképzelésem volt arról, milyen terhes leszek, és utólag visszanézve különösen szórakoztatónak tűnök magam számára.

Mielőtt terhes lettem, egészen határozott elképzelésem volt arról, milyen terhes leszek, és utólag visszanézve különösen szórakoztatónak tűnök magam számára. Elhatároztam például, hogy én egészen biztosan nem fogom megkérdezni a gyerek nemét, hiszen az a legizgalmasabb az egészben, ehhez képest most, a 18. hétben alig bírom kivárni, hogy tudjam végre, fiú lesz, vagy lány és nagyon reménykedem, hogy a következő ultrahangon kiderül.

Azt is elhatároztam annak idején, hogy nem fogok 3 meg 4 dimenziós ultrahanggal leselkedni a gyerekem után, ehhez képest ha lehetne, most minden héten ultrahangra mennék, hogy megnézzem milyen. Mert amíg az egész egy apró pötty az ember hasában, addig nem esik nehezére elképzelni, de egy húsz centis, forgolódó lényről már nehéz elhinni, hogy odafér. Még szerencse, hogy van a gyereknek apja is, aki szerint a 4D-s ultrahangnál nincs ijesztőbb, és ragaszkodik hozzá, hogy a bébit békén hagyjuk.

Szinte azonnal tudtam, hogy terhes vagyok, tesztet csak azért csináltam, hogy legyen bizonyítékom. Nem női megérzésről volt szó, olyan nekem nincs, egyszerűen azok közé tartoztam, akik a negyedik héttől kezdve borzasztóan rosszul voltak. A rosszullétnek sok formáját ismertem, azt azonban nem, hogy minden evés után legszívesebben kihánynék mindent, egyfolytában szédülök és fogmosás közben – valamint minden reggel, délben és este - öklendező roham jön rám. És ez így ment két hónapig, volt néhány hét, amikor csak kínai büfés rizst bírtam enni, pálcikával, hogy minél tovább tartson, egész nap szotyit rágtam, és elmentem hányni, ha valaki a közelemben húst evett. Aztán eltelt az a három hónap, és olyan lettem mint az összes többi terhes, csak a csirke látványát nem bírom továbbra sem.





Ha az ember terhes lesz, elkerülhetetlenül megváltoznak körülötte a dolgok. Az ismerősei például azt hiszik, hogy őt már csak a magzatvíz, a biokaják, meg a gyerekszoba-dekorációk érdeklik, így másról nem nagyon beszélgetnek vele. Vagy beszélgetnek, de akkor meg a terhes nő azt nehezményezi, hogy mért nem kérdezik a terhességéről. A terhes nő ugyanis a hiedelmeknek megfelelően szeszélyes, és nagyon gyors hangulatváltozásokon megy keresztül.

Az én gyerekem apja ezt inkább csodálattal, semmint bosszúsággal szemléli, „nagyon érdekes lehet, ha valakiben így csaponganak az érzelmek” – mondta a minap. A terhes nő további ismertetőjele, hogy szereti az édességet, tapasztalataim szerint főleg a fagylaltot, és nem szereti a védőnőt, aki megpróbálja mindezekről lebeszélni.

A terhes nő emellett sokat alszik, este nyolc után az egykori éjjeli baglyok is csak laposan pislognak, bár vannak, akik a második trimeszterben felpörögnek, nekem sajnos ez nem adatott meg. A korai lefekvés és az alkoholmegvonás miatt a terhes nő szociális élete hanyatlásnak indul, többnyire nem tekintik már a társaság teljes jogú tagjának, így a magányra hajlók befelé fordulnak, ezoterikusak lesznek és komolyzenét hallgatnak, a zaklatottabb lelkűek pedig valami újonnan felfedezett dologban vezetik le a feszültséget, - én például az utolsó négyzetcentiig beültettem a kertet virággal, sőt néha még kapálni is szoktam.

Így, a 18. héten már túl vagyok a fontosabb vizsgálatokon, elkezdett rohamosan nőni a hasam, híztam 4 kilót, és állandóan pisilek. Nem tudom, más terhes nők hogy vannak vele, én egyelőre egyáltalán nem vagyok türelmetlen, élvezem a terhességet, és tetszem magamnak a terhesruhákban, amikben nagynak látszik az egyébként még nem olyan nagy hasam.

Már nagyon vártam, hogy nőni kezdjem a hasam, nagyon érdekelt hogy nézek majd ki, másrészt egyszerű logikával azt gondoltam, ha a hasam nő, a gyerek is nő. A gyerekünknek egyelőre nincsenek ruhái, bútorai, szobája, és neve sem. Lassan azonban kezd valóságos lenni, ha lefekszem, és nagyon figyelek, már érezni lehet, ahogy össze-vissza mozog.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.