Az előző hét mínusz két és fél kilója után újabb két kilótól szabadult meg a Poronty fogyicsapata, amelynek nagyobb részét Janóka olvasztotta le magáról: fűszerszegény diétájának köszönhetően 1,2 kilóval kevesebb, mint egy héttel ezelőtt.
Az előző hét mínusz két és fél kilója után újabb két kilótól szabadult meg a Poronty fogyicsapata, amelynek nagyobb részét Janóka olvasztotta le magáról: fűszerszegény diétájának köszönhetően 1,2 kilóval kevesebb, mint egy héttel ezelőtt. Katica megtalálta azt a módszert, amellyel az anyateje sem apad el, de a hurkák sem nőnek tovább. Rajtunk, anyukákon egyelőre nincs látványos változás, viszont mindannyian jól érezzük magunkat az új életmód programunkban.
Tünde
57,8
Rettegve vártam a hétfőt és a kangoo-t. Láttam lelki szemeimmel, ahogy izzadva ugrálok és a pokolba kívánom az egész életmódváltást. Aztán kellemesen csalódtam. Elkezdtem ugyanis élvezni az órát, már nem arra figyeltem, hogy ne fulladjak meg, hanem éreztem a zenét, és kifejezetten jól esett a mozgás. Már 20 percet bírtam megállás nélkül, és utána sem hagytam abba. Igaz, a végén a hasizmozásra már nem sok erőm maradt: jó néhány felülést elsunnyogtam.
A kajával viszont gondjaim lesznek. Mivel sajnos nem vagyok egy házitündér típus, ritkán főzök, akkor viszont szinte mindig hizlaló dolgokat. Általában a hétköznapokra rendelek ebédet, eddig ezzel nem is volt probléma. Most viszont áttértem a „diétás” elnevezésű ételekre, amelyek pontosan olyanok, mint amilyen a nevük. A csirkehús mondjuk ízletes, de a köret... Sosem szerettem a párolt zöldséget. Karfiol, zöldbab, kukorica, sárgarépa: pároltan olyan punnyadtak, hogy képtelen vagyok letuszkolni ezeket a torkomon, inkább nem eszem köretet.
Ritkán csokizok, héten viszont valamiért többször is ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy bekapjak egy kocka marcipános Milkát. Bevallom bűneimet: kétszer is megdézsmáltam a táblát. (Szerencsére a férjem elpusztította az egészet, így a csábítás megszűnt.) Tartottam magam viszont az esti kenyérmentességhez, zöldséget és gyümölcsöt is sokat ettem a gyerekekkel együtt és a séták sem maradtak el. (Csak ha nagyon rossz volt az idő – ilyenkor viszont estére hajlamos begolyózni az ember a bezártságtól. Már csak ezért is jó kimozdulni nap közben.)
Arra vigyázok, hogy ne éhezzek, mert akkor hisztis liba lesz belőlem, és az senkinek sem jó. Bár még nem látszik rajtam az a mínusz másfél kiló, én már sokkal jobban érzem magam!
Katica
60 kg
Lám, parázs vita kerekedik, akárhogyan, akárhonnan is nyúlunk ehhez a „szülés utáni fogyás témához”. Minden önuralmamra szükségem van például, hogy ne gyűlöljem az agárkutyává fogyó szoptatós mamákat. (Vicceltem?) Én is elhittem például az első terhességemnél, hogy „egyél szentem, majd leadod a szoptatásnál”, és jellemgyenge ember lévén, nem szeletben, rúdban nyomtam befelé a túrós rétest. Csak aztán, hopp, kiderült, én az a típus vagyok, akinek minden erejét meg kell feszítenie, hogy NE hízzon a szülés után… és erről, hogy van, akinek a teste minden egyes zsírsejthez ragaszkodik a szoptatás alatt, minden mamakönyv és magazin sunnyogva hallgatott…
De most! Most az életmódváltásommal, ugyan már nem kell rettegnem, hogy elmegy az anyatej, vagy hogy tovább duzzadok… na de nem is karcsúsodok. És egyre inkább azaz érzésem –vessetek akár a Fittmama magazin szerkesztői elé -, hogy az én típusom, nem tud fogyni a szoptatás alatt. Anyatej is legyen, de ne is buggyanjon a nadrágderék felett az a kis hurkácska, na ez nekem nem megy egyszerre, a francba!
A szoptatási szakértő, a védőnő, a gyerekorvos akiket megkérdeztem, hogy miért csökkent az anyatej mennyisége az étkezési szokások megváltoztatására, csak tárogatta a kezét… valószínűleg a drasztikus életmódváltás miatt… Nem jó példa a napi egy tál rizst kosztoló bangladesi mama: az ő szervezete évtizedek óta arra maréknyi gabonára van berendezkedve, és szoptatásnál a „frontra termel”. Én most eszem natúr húst, sajtot is háromnaponta, de szalámit, kolbászt, bő zsiradékban sült jó kis bármit nem. Így az anyatej mennyisége és minősége néhány nap után visszaállt az eredeti állapotba: bőséges mennyiségű és dús állagú.
A Szoptatás című könyv azt írja (Sanoma Budapest Kiadó, 2003) a szoptatás alatti ajánlott táplálkozásról, hogy nem sok, hanem értékes zsírokra van szüksége a szervezetnek. És ha valaki vega elég hébe-hóba enni húst, sajtot, hogy meglegyen a kellő mennyiségű fehérje. A dolog kulcsa, alfája és omegája a mozgás: belendíti a rönyhedő testet, felélednek a sejtek. Csak annyira nehéz elhinni, hogy valaha is el fog tűnni ez a kövér hernyó a derekamról… (Köszönöm a január óta minden reggel tornázó anyuka hozzászólását, sikersztoriját. Több holtponton átlendített a levele.)
Egyelőre tehát nincs sok látszatja önmegtartóztató életmódomnak, de a hó (háj) alatt már történik valami… És a végén egy vallomás: imádlak titeket, a fitneszterembe lemerészkedő, kinyúlt pólós tényleg kövér csajok! Imádom, ahogy tétován nézegettek körül, leghátul ugráltok sután a stepórán, elviselitek a megannyi Paris Hilton biggyesztett száját. Látom, hogy egy hete arra trenírozzátok magatok, hogy MA elkezditek, ha belepusztoltok is. És utána muszáj zuhanyozni, tehát azt is megteszitek a csikótestűek alázó mosolya között. Imádom, ahogy lihegve kocogtok velem szembe az utcán, reng a felesleg a corpuson: vállaljátok magatokat, hogy lobognak a testrészeitek, folyik a víz vörös arcotokon. Erőt és bátorságot adtok nekem is, és legszívesebben mindőtöknek odakiáltanám: Már hős vagy!
Hanna
valószínűleg kicsit kevesebb
Elromlott a mérleg. Most biztos azt hiszitek, hogy már az ovis gyereketek is jobb kifogást talál ennél, de tényleg. Pedig karácsonyra kaptam, és rendeltetésszerűen használtam. Amikor legutóbb jó volt, speciel 60 alatt mutatott valamit, de még hibahatáron belül.
Mindenesetre a szombati össze-vissza evésen kívül figyeltem, hogy mit eszem, nem ettem meg mindent, ami szembe jött, főleg ha csokiból volt, még a kalóriákat is próbáltam egy rafkós táblázat alapján megtippelni. Hogy ebédre se valami hülyeséget vagy pizzát egyek, ha éppen nincs kedvem főzni (értsd: a mikróban megmelegíteni egy paradicsomkonzervet vagy mirelit lecsót), kipróbáltam az egészséges ebéd rendelést, és jövő héten is azt fogok enni.
A mozgásban kicsit jobb voltam: volt némi séta, sok babakocsi emelgetés, meg 1,5-szer tornáztam, amiből a fél azt jelenti, hogy először 15 percet Leával, aztán próbáltam egyedül, de Lea ezt zokon vette, akkor még öt percet vele, de a 7,5 kiló magadhoz szorításával végezz gyorsan 16 kitörést, na ezt nem az én kondimra szabták. Viszont lett egy kicsi izomlázam tőle a lábamba, ami már csak azért is jó, mert elhiszem, hogy történt valami.
Összegzésképp nem tudom, fittebb vagyok-e, de mindenesetre a tudat és az érzés már megvan.
Janóka
109,9 kiló
Hoppácska, valami elkezdődött, mosolyogtam a páromra, amikor felnéztem a mérlegről. Lehet, hogy mégsem hülyeség a doki által elrendelt só- és zsírszegény diéta, két hét alatt lement 2,1 kiló, ebből 1,2 a második héten. Pedig csak a havi 1 kilós súlycsökkenés volt minimumkövetelményként előirányozva.
Az étrendem nem változott jelentősen. Vagyis annyit igen, hogy a doki által engedélyezett egy szabadnapon sem vittem túlzásba a kajálást, egy rúdnyi rablóhús és egy kis bableves volt az extra, de az utóbbihoz evett hagymát nem sóztam meg. A többi napon maradt a reggeli egy szelet felvágott egy paradicsommal vagy fél almával, zsömlével, napközben még két szelet felvágott, gyümölcs és joghurt, este főtt, párolt vagy natúrban sült hús (a jövő héten megpróbálkozunk a szójával és talán még ősi ellenségemmel, a halételekkel is).
A főzelékekkel már egészen jól megbarátkoztam, és a párom – akit az utóbbi időben az április végére várt Dani okozta kikerekedése és az egészen a gyomra vonaláig felhúzott terhesnadrág miatt Asterixnek hívok – felfedezte, hogy só nélkül is egész jó diétás borsós-borsos tokányt lehet csinálni kellően sok fűszerrel és kevés hússal. Csináltunk egy jó kis só nélküli fácánlevest is, a fácánhús egész kellemessé tette, a legjobb leves volt, amit a sótalan életemben ettem, a főtt hús ráadásul gyümölcsszósszal remek második fogás volt.
Érdekes dolog egyébként ez a sótalanság. Az OENI-s füzetekben, tudják, azokban a kádári konszolidáció korát idéző kiadványokban azt olvastam, hogy napi 1000-1500 milligramm a megengedhető maximális sóbevitel a szervezetbe. Ha jól számolom – persze lehet, hogy nem –, akkor ez 1-1,5 grammot jelent. Ez, gondolom, kevesebb, mint amennyi egy teáskanálon elférne, és ennél feltehetően több kerül a szervezetünkbe egy jóízű tengeri úszás során. De gondolom, az OENI-füzetek készítői nem számoltak azzal, hogy a magyar elvtársak tömegei fognak nagyokat úszkálni bármely tengerben.
Úszni egyébként nekem sem ártana, de a doki szerint bármilyen mozgás jót tenne. A hétvégén így súlyemelést játszottam, lapra szelt kiságyat, pelenkázó komódot, kádat, cipős szekrényt, étkezőasztalt és székeket cipeltem fel a másodikra, egy részüket össze is szereltem. Nem tudom, hány kilót mozgattam meg, és azt sem, ez hogyan hatott a vérnyomásomra.
Azt viszont igen, hogy a foci hogyan hat: amikor játszom, akkor még két órával később is alacsony a vérnyomás, viszont rettentő magas a pulzusszám, ha viszont nézem, minden magas. Vasárnap az Arsenal-Chelsea Ligakupa-döntő volt, 120-as pulzusnál kapcsoltam el. Szóval lehet, hogy először a fociról kell leszokni (legalábbis a nézéséről), és nem a sóról kellett volna.
