Mikor jössz?

És nagyon durva? – kérdezi aggódva az én két Ildi barátnőm, mindjárt szül mindkettő másodikat. Kutatják a tekintetemet, de ezt nem lehet elmesélni, mint ahogy azt sem a gyerektelennek, milyen az, ha egy gyereke van az ember lányának. Nem, nem durva… Inkább érdekes, és fárasztó és vicces, és nagyon, nagyon jó. És fárasztó. Most vegyük csak például az estéket.


17:30
Az apjuk sokáig dolgozik ma is. Szerintem ekkortájt középosztálybeli, 25 és 40 közötti, kisgyerekes nők ezrei hívják a papát az obligát kérdéssel: „Na és mikor jössz…?” Reménykedés és lemondás, kétségbeesés és az esélytelenek nyugalma van a kérdésben. Ma is egyedül fektetem le őket. Mire mindkettő alszik, úgy érzem magam, mintha egy 90 perces stepórát csináltam volna végig a Krisztinél. (Sajna ez a fenekemen mondjuk nem látszik.)

A második még a hasamban volt amikor már készültem… Ó, tudtam én, hogy nem lesz egyszerű kettővel! Kérdezősködtem tébolyult tekintetű három, sőt a biztonság kedvéért négygyerekes anyáktól, évek óta bevált fektetési ceremóniákba oldalogtam be baráti vacsorák alatt, Vekerdy tanár úr összes könyvét elolvastam, szárazon tartottam a puskaport. Azt láttam, hogy azok az anyák, akiknek sikerül este beleolvasni az újságba, a férjükkel egy szót váltani, ne adj’ Isten gép elé ülni dolgozni, tanulni vagy csak egyet csellengeni a neten, nos ezek a nők egy olyan kötött koreográfiájú társastáncot járnak el a gyerekeikkel estéről estére, melyhez képest az argentin tangó laza fickándozás. Ahhoz, hogy legyen egy saját estéd egy - két, három, négy- gyerek mellett, du. 5 után már nincs helye a szertelenkedésnek, pontosan be kell tartsd a timing-ot, különben lőttek a további terveidnek. Nézzük, mit lestem el a Csoda Anyától, és mit valósítottam meg belőle a minap:

Egyszóval 17:30 van.
Csoda Anya már a vacsorakészítés utolsó fázisánál tart. Nem ideges, hogy a férje sokáig dolgozik, tudja, vasakarata ágyba kényszeríti mindahány csimotáját ma is. A gyerekek békésen játszanak szerte-szana, nincs őrült kupi, csak Schöne Wohnung.
Én még csak kérdezgetem a négyévest, mit szeretne vacsorázni, alkudozom, hogy majd a hétvégén főzök gombócot, nem most. Nem is tudom, mi van a hűtőben! A kicsi még csak anyatejet eszik, az nem ügy. Ezért aztán elbízom magam, gyerek az idő. (Na, itt szúrom el.)

18:00
Csoda A. kezdi összetrombitálni a gyerekeit a vacsihoz, kezdi terelgetni őket a kézmosáshoz, mert tudja, - okos, előrelátó nő! - hogy legalább 20 perc, mire az asztalnál ülnek, hiába pillanat egy kézmosás, akkor is.
Én egy fontos cikket olvasok a nappaliban, közben egyrészt néző vagyok, hisz épp a világhírű Bori balerina lép fel a szőnyegen, másrészt paralel a tengeri boszorkány szerepét is játszom ugyanezen darabban. Semmi nem utal arra, hogy itt fektetés is lesz. A kamera az órára közelít: az felhangosítva ketyeg, a Saját Este esélye a percekkel együtt múlik el. De erről mit sem sejtek.

18:30
Csoda Anya gyerekei már a bolognai tésztát nyammogják. Mamájuk térdelőrajtban. Pontosan 19 órakor kezdi engedni a fürdővizet.
Én a férjemmel telefonálok, hogy mikor jön – „Nem tudom Katica, nem ígérek semmit”-, azt csak remélem, hogy nem azzal a formás kis titkárnő csajjal dolgozzák meg éppen egymást, ezt meg is kérdezem tőle, nevet, á dehogy. Nem hazudós, hiszek neki. Utána a barátnőmmel telefonon megbeszélem ezt a telefonbeszélgetést. A lányom először említi hogy éhes.

19:30
Borinak megígérem, hogy megnézzük videón, amit a hétvégén felvettem neki, és közben bent vacsorázhat a szobában, na jó. Nem, inkább előbb fürödjön, közben megsütöm neki a bélszínrolót, és evés közben, ő már pizsamában, megnézzük együtt a filmet.
Kell-e mondanom, Cs. A. már a mesét választja ki a három habtiszta gyereknek.
Én pánikban hirtelen nekiugrok az estének. De ahhoz, hogy nekiugorjak, rendet kéne tenni a konyhapulton. Csak nagyjából… Jaj, mikor lesz már megint világos, és nem 5-kor sötét, meg hideg… Más vajon mit csinál ilyenkor a gyerekeivel… Ábrándozásomból Bori „Éhes vagyok!” ordítása riaszt fel. Már negyed 9! Ámokfutás kezdődik!

20:30
És a mélypont: zubogva ömlik a víz a fürdéshez, a bélszínroló sercegve sül, már ég az olaj, a kicsi ordít az éhségtől, de annyira, hogy mindjárt megbolondulok, a lányom fejhangon visítja egy képzeletbeli gyerekjóléti szolgálatosnak hogy „Nem ad enni, nem ad enni!”, nem tudom átállítani a tévét a videóra – mint B. Jones-, „pedig megígérted anya, hogy megnézzük”, ezért önkívületi állapotban folyamatosan hívom a zapjukat. Mikor felveszi, hisztérikusan azt tudom csak ismételgetni: MIKOR JÖSSZ?
Elhatározom, hogy most azonnal kilépek a saját életemből, fejfájásra hivatkozom és kivándorlok Amerikába, mint Malacka.

22:30
Csoda Anya már rég nézi a kedvenc sorozatát/olvas/borozik a férjével/jól megérdemelten szexel.
Nekem most aludtak el. Késő már tanulni is, megint nem tornáztam, franc aki megette, a Schindler is rég megy, széthasad a fejem...
Apjuk üdén be, na mi van, sört nyit.
Tébolyult tekintettel bámulok magam elé. Hát ma se jött össze.
- Holnap sokáig dolgozol?
- Nem tom’. Miért, durva volt?

De most tényleg, Ti hogy csináljátok?

Kökényszemű Katica
Oszd meg másokkal is!
Mustra