17:30
Az apjuk sokáig dolgozik ma is. Szerintem ekkortájt középosztálybeli, 25 és 40 közötti, kisgyerekes nők ezrei hívják a papát az obligát kérdéssel: „Na és mikor jössz…?” Reménykedés és lemondás, kétségbeesés és az esélytelenek nyugalma van a kérdésben. Ma is egyedül fektetem le őket. Mire mindkettő alszik, úgy érzem magam, mintha egy 90 perces stepórát csináltam volna végig a Krisztinél. (Sajna ez a fenekemen mondjuk nem látszik.)
A második még a hasamban volt amikor már készültem… Ó, tudtam én, hogy nem lesz egyszerű kettővel! Kérdezősködtem tébolyult tekintetű három, sőt a biztonság kedvéért négygyerekes anyáktól, évek óta bevált fektetési ceremóniákba oldalogtam be baráti vacsorák alatt, Vekerdy tanár úr összes könyvét elolvastam, szárazon tartottam a puskaport. Azt láttam, hogy azok az anyák, akiknek sikerül este beleolvasni az újságba, a férjükkel egy szót váltani, ne adj’ Isten gép elé ülni dolgozni, tanulni vagy csak egyet csellengeni a neten, nos ezek a nők egy olyan kötött koreográfiájú társastáncot járnak el a gyerekeikkel estéről estére, melyhez képest az argentin tangó laza fickándozás. Ahhoz, hogy legyen egy saját estéd egy - két, három, négy- gyerek mellett, du. 5 után már nincs helye a szertelenkedésnek, pontosan be kell tartsd a timing-ot, különben lőttek a további terveidnek. Nézzük, mit lestem el a Csoda Anyától, és mit valósítottam meg belőle a minap:
Egyszóval 17:30 van.
Csoda Anya már a vacsorakészítés utolsó fázisánál tart. Nem ideges, hogy a férje sokáig dolgozik, tudja, vasakarata ágyba kényszeríti mindahány csimotáját ma is. A gyerekek békésen játszanak szerte-szana, nincs őrült kupi, csak Schöne Wohnung.
Én még csak kérdezgetem a négyévest, mit szeretne vacsorázni, alkudozom, hogy majd a hétvégén főzök gombócot, nem most. Nem is tudom, mi van a hűtőben! A kicsi még csak anyatejet eszik, az nem ügy. Ezért aztán elbízom magam, gyerek az idő. (Na, itt szúrom el.)
18:00
Csoda A. kezdi összetrombitálni a gyerekeit a vacsihoz, kezdi terelgetni őket a kézmosáshoz, mert tudja, - okos, előrelátó nő! - hogy legalább 20 perc, mire az asztalnál ülnek, hiába pillanat egy kézmosás, akkor is.
Én egy fontos cikket olvasok a nappaliban, közben egyrészt néző vagyok, hisz épp a világhírű Bori balerina lép fel a szőnyegen, másrészt paralel a tengeri boszorkány szerepét is játszom ugyanezen darabban. Semmi nem utal arra, hogy itt fektetés is lesz. A kamera az órára közelít: az felhangosítva ketyeg, a Saját Este esélye a percekkel együtt múlik el. De erről mit sem sejtek.
18:30
Csoda Anya gyerekei már a bolognai tésztát nyammogják. Mamájuk térdelőrajtban. Pontosan 19 órakor kezdi engedni a fürdővizet.
Én a férjemmel telefonálok, hogy mikor jön – „Nem tudom Katica, nem ígérek semmit”-, azt csak remélem, hogy nem azzal a formás kis titkárnő csajjal dolgozzák meg éppen egymást, ezt meg is kérdezem tőle, nevet, á dehogy. Nem hazudós, hiszek neki. Utána a barátnőmmel telefonon megbeszélem ezt a telefonbeszélgetést. A lányom először említi hogy éhes.
19:30
Borinak megígérem, hogy megnézzük videón, amit a hétvégén felvettem neki, és közben bent vacsorázhat a szobában, na jó. Nem, inkább előbb fürödjön, közben megsütöm neki a bélszínrolót, és evés közben, ő már pizsamában, megnézzük együtt a filmet.
Kell-e mondanom, Cs. A. már a mesét választja ki a három habtiszta gyereknek.
Én pánikban hirtelen nekiugrok az estének. De ahhoz, hogy nekiugorjak, rendet kéne tenni a konyhapulton. Csak nagyjából… Jaj, mikor lesz már megint világos, és nem 5-kor sötét, meg hideg… Más vajon mit csinál ilyenkor a gyerekeivel… Ábrándozásomból Bori „Éhes vagyok!” ordítása riaszt fel. Már negyed 9! Ámokfutás kezdődik!
20:30
És a mélypont: zubogva ömlik a víz a fürdéshez, a bélszínroló sercegve sül, már ég az olaj, a kicsi ordít az éhségtől, de annyira, hogy mindjárt megbolondulok, a lányom fejhangon visítja egy képzeletbeli gyerekjóléti szolgálatosnak hogy „Nem ad enni, nem ad enni!”, nem tudom átállítani a tévét a videóra – mint B. Jones-, „pedig megígérted anya, hogy megnézzük”, ezért önkívületi állapotban folyamatosan hívom a zapjukat. Mikor felveszi, hisztérikusan azt tudom csak ismételgetni: MIKOR JÖSSZ?
Elhatározom, hogy most azonnal kilépek a saját életemből, fejfájásra hivatkozom és kivándorlok Amerikába, mint Malacka.
22:30
Csoda Anya már rég nézi a kedvenc sorozatát/olvas/borozik a férjével/jól megérdemelten szexel.
Nekem most aludtak el. Késő már tanulni is, megint nem tornáztam, franc aki megette, a Schindler is rég megy, széthasad a fejem...
Apjuk üdén be, na mi van, sört nyit.
Tébolyult tekintettel bámulok magam elé. Hát ma se jött össze.
- Holnap sokáig dolgozol?
- Nem tom’. Miért, durva volt?
De most tényleg, Ti hogy csináljátok?
Kökényszemű Katica
