Nem akarok az új Coelho lenni - interjú Salinger Richárddal

Zanza!

A nevét legtöbben az Apám beájulna írójaként ismerték meg, és bár nem tartja magát spirituálisnak, most egy egészen misztikus történetbe keveredett. Az Omyno - A visszatérés képlete című regénye azonnal felkerült a sikerlistákra, az ősi kód pedig bárki számára elérhető, aki elég bátor, hogy elinduljon ezen az úton.

Íróként mekkora váltás az Omyno az életedben?

Tulajdonképpen nem váltás. Bár apám azt mondta tegnapelőtt, hogy ha minden könyved más lesz, akkor sose lesz olvasótáborod. Én erre azt mondtam neki, hogy akkor inkább ne legyen olvasótáborom, de én mindig megpróbálok olyat írni, ami engem érdekel. Ez persze egy hülyeség, és apámnak teljesen igaza van, ugyanis piaci szempontok szerint kellene gondolkodni, de írni piaci szempontok szerint nekem nem megy. Miközben azért szeretnék bestseller szerző maradni, de közben egyáltalán nem célom, hogy a következő generáció Müller Pétere, Coelhoja vagy bármilyen más nagy guruja legyek.

Mégis, tudatosan fordultál egy ilyen, mostanában igen népszerű téma felé, vagy véletlenül talált meg?

Valahol a kettő között. De alapvetően, te is tudod, ez nem választás kérdése. Az emberrel megtörténik, hogy egyszer csak azt érzi, el kell fordulnia egy olyan irányba, ahol másfajta magyarázatokat adnak. Ez nálam persze nem volt ennyire tudatos, hanem találkoztam egy látóval, és ő kezdett el olyasmiről beszélni, amit nagyon jól feldolgozható témának tartottam. Majd az egész történet egyszer csak hirtelen a kezembe került, és rádöbbentem, hogy minél jobban mélyülsz el ebben a kérdéskörben, annál több kérdésed lesz, tehát egyszer csak abba kell hagyni a felfedezésnek ezt a részét, és befelé kell fordulni, mert ott inkább találhatók válaszok, ha találhatók.

Előtte nem is foglalkoztál semmilyen spirituális dologgal?

Nagyon nehéz megmondani, hogy mi is tulajdonképpen a spiritualitás. Ugyanis egy író nem tud nem spirituális dolgokkal foglalkozni. Abban az értelemben, hogy mondjuk boszorkányok nem szerepeltek a történeteimben, abban az értelemben nem.

Nem íróként gondoltam, hanem, hogy mint ember mennyire voltál nyitott.

Nézd, tizenhét évesen elvégeztem egy agykontroll tanfolyamot. Ez például szerintem azt jelenti, hogy nem zárkóztam el. Egyébként is, ha az ember író, akkor nem zárkózhat el még olyan dolgoktól sem, amitől egyébként mint ember, megtenné, ez hozzá tartozik a szakmához. Amikor az egész történetbe belekeveredtem, még nem íróként gondolkoztam rajta, hanem egyszerűen érdekesnek találtam, és arra gondoltam, hogy hátha itt valóban léteznek válaszok. Egyébként léteznek is válaszok, csak azok nem segítenek rajtad. És most úgy gondolom, hogy spiritualitás, a szónak ebben az ijesztő értelmében, nincs is. Van olyan gondolkodás, ami alapvetően egy befelé irányuló gondolkodás, és akkor azt ezoterikus gondolkodásnak is nevezhetjük, meg van olyan gondolkodás, ami kifelé irányul, és azt pedig nevezhetjük nyugati gondolkodásnak.

Bár számomra ez a kettős rendszer is komplexebbé vált, mert azt látom, hogy minden irányzatban vannak bizonyos feltételrendszerek, amelyek beépülnek, és komoly konfliktushoz vezethetnek emberek között. Ráadásul a köznyelvben a spiritualitás egyik negatív vonzata a fanatizmus, és bennem semmi ilyesmi nincsen, vagy legalábbis én nem tudok róla.

Azért valaki ritkán találkozik véletlenül egy látóval...

Úgy volt véletlen, hogy egy barátnőmmel beszélgettünk...na jó, nyilván minden dolgot vissza lehet vezetni annyira, hogy végül értelmet nyerjen. Spirituális gondolkodással azt mondanánk, hogy nagy valószínűséggel nekem ezzel a látóval találkoznom kellett, és mivel magamtól soha nem mentem volna, egy lány elvezetett hozzá. Tartottam az egésztől, hiszen a franc se tudja, mi történik egy ilyen szeánszon, de elmentünk, és a végén a látó közölte velem, hogy nekünk még találkoznunk kell, mert neki – most leegyszerűsítve a történetet – le kell diktálni nekem egy könyvet. Nyilván rengeteget gondolkodtam azon, hogy kell-e nekem ez az egész buli.

És végül úgy döntöttél, hogy kell. Mi történt ezután?

Nagyon rosszul éreztem magam. Egyrészről a látó nem diktált túl sokat, másrészt amit diktált, abból egy szót nem értettem. Se azt, hogy mi felé megyünk, se azt, hogy ezt minek kell csinálni. Egyetlenegy dolog miatt dolgoztam, mert kíváncsi voltam, de nagyon, hiszen a kód már az elején be van ígérve, és gondoltam, azért egy kódot csak felismerek. De eleinte nagyon nehezen ment a dolog. Mert például amikor megjelenik egy elképzelt figura és azt mondja, hogy sportolj sokat, az nem egy irodalmi üzenet. Vagy megjelenik egy nagymama és azt mondja, hogy ne félj. Aztán megjelenik egy angyal, és elkezdi neked magyarázni, hogy tulajdonképpen hogy is van ez a világgal. Nagyon sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy ezek a kinyilatkoztatások mögött tulajdonképpen mi az üzenet, vagy szerintem mi az üzenet, mert nyilván rájöttem arra, hogy valójában objektív üzenet nincs is. Majd nagy nehezen eljutottunk a kódig, amikor is nagyon megijedtem, hogy ide nekem be kell lépni, mert úgy gondoltam, hogy nem szeretnék sehova se belépni, én már elég helyen vagyok. Végül persze kipróbáltam, és nem történt semmi, csak nagyon-nagyon jó volt.

Nyilván nem fogod most elmesélni mi ez a kód, és hogyan működik, de legalább azt áruld el, hogy mire jó ez az egész?

Mindenkinek, akinek krízise vagy problémája van az életben, annak nagyon tudom ajánlani, mert kiránt belőle. Anélkül, hogy bármi bonyolultat csinálnál, feltölt. Ez egy nagyon furcsa megtapasztalás. Egy érzékelési folyamat. A könyv egy része arról szól, hogy hogyan kell a te saját tested érzékelését, jeleit megfejtened a saját magad számára. Az Omyno nem a problémát magát oldja meg, hanem a lelkiállapotra van nagyon jó hatással. Valahogy azt tuningolja vissza az alaphelyzetbe. És mivel az emberek nagy része élete jelentős részében jóval lejjebb van, mint ahol lehetne, ezért nagyon fontos. Azoknak, akik hisznek, ez egy hasznos gyakorlat, azoknak, akik meg nem hisznek, egy izgalmas megtapasztalás lehet.

Milyenek a reakciók?

Amikor az Apám beájulna megjelent, engem már az első héten úgy utáltak az emberek, hogy az valami döbbenetes, és általában a munkáim nagy részénél elmondható, hogy nem vagyok egy babusgatott szerző. Most viszont senkit sem bántott a könyv, pedig már fent van a sikerlisták elején, nagyon népszerű, jól érezhetően szeretik, és ha az emberek valamit szeretnek, akkor nyilván megjelenik a másik oldal is, de még egyelőre nem kaptam az arcomba semmi igazán rosszat. Sőt, negatív kritikát egyáltalán nem kaptam még, kételkedést igen, de az kell is. Viszont egy kicsit mégis úgy érzem, hogy egy földalatti mozgalomba keveredtem, mert bár magánembereknél általában nyitott fülekre talál, abban a pillanatban, hogy szakmai vizekre téved ez a regény, mindenki elzárkózott tőle. Azt elismerik, hogy nagyon izgalmas a könyv, de senki nem meri azt mondani, hogy ez most van, vagy nincs.

De tulajdonképpen kitől várnád, hogy ezt igazolja?

Valakitől, aki mélyebben foglalkozik ezzel. Például a netes bejegyzések is mind a könyvről szólnak, senki sem arról ír, hogy kipróbálta a kódot és tényleg bevált neki. Persze az ismerőseim használják, és nekik bevált, főleg, ahogy lassan kitapasztalod, mit kell csinálni vele, egyre gyakorlottabb leszel és megérzed ennek a dolognak a határait vagy a saját határaidat. De nagyon érdekes lenne megtudni, hogy az olvasók mit gondolnak. Szinte biztos vagyok benne, hogy volt aki kipróbálta, és ha valaki csalódott volna benne, akkor biztos hangot is adott volna ennek.

Arra gondoltál, hogy azért egy ilyen könyv megírása mekkora felelősség?

Igen, nagy felelősség, egyre inkább, ráadásul ez tulajdonképpen csak egy bevezetés a kód szempontjából. Az én szempontomból most úgy érzem, hogy ez a vége is, szóval nem tudom mit fogok írni a második részben, mert az, hogy az ember magával foglalkozik, és a saját rezgéseit igyekszik másképp figyelni, nem a külső, a kívülről érkező igényekre figyel, hanem sokkal inkább a belsőkre – én ennél okosabbat nem hiszem, hogy tudok írni. Persze ez nem biztos, hiszen azt sem tudtam még egy évvel ezelőtt, hogy ezt le fogom írni. Most elég riadt is vagyok, hogy akkor mi lesz a második részben, vagy hogy lesz-e egyáltalán, ahogy az a könyvben meg van ígérve. Én megígértem és igyekezni fogok, de a többi nem rajtam múlik.

Fotó: Kováts Dániel

Blogmustra