Jacko, a halott tanító…

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Más halálán jó csámcsogni, csak úgy, amit talán F. néni, nagyanyám öreg barátnője indokolt a legjobban. Ő minden héten legalább egy temetésre elment, mindegy volt, hogy ismeri-e a testet vagy a családját. Kijárt. Azt mondta, a temetőben a rokonokat figyelve mindig egészen bizonyos lehet abban, hogy ő maga él, és egy kicsit úgy érzi, ez az egész ügy csak mással történhet meg, vele nem.

Így tehát ma megint el lehet felejteni a saját elodázhatatlan halálunkat, megint van egy jó kis közhalálunk, amiről beszélhetünk, cikkezhetünk. Milyen rendes ez a Jacko, még az élete árán is megmentett bennünket a haláltól. Pedig ő sztáréletről mondott le a kedvünkért.

A Jacko-féle felfúvódás-elmélet (JBBT)

Egy másik jelenséget is megfigyelhetünk egy ilyen vissza nem térő pillanatban. Hasonló a korai felfúvódásos univerzum modellekhez: egy rövidke pillanat alatt óriási kiterjedés-növekedés következik be. A Jackóban lévő és közvélekedésileg is úgy-ahogy elismert borsónyi jóság ilyen rövid idő alatti hatalmas kiterjedésére gondolok.

Néhány órával halála előtt Jacko még a tökéletes lábtörlőt testesítette meg, rá mindenki minden bűne szabadon projektálható volt. Ő volt az, akit elő lehetett venni, ha tényleg semmi téma nem akadt celebfronton. Mindig meg lehetett kicsit alázni, belerúgni, ő volt a hivatalos „Jézusom, de szétesett ez az ember!” mintapéldánya (már csak egy Amy Winehouse-unk maradt, tessék jobban megbecsülni...). Ha meg akartuk akasztani a szomszéd gyerekét a fejlődésben úgy, hogy senki se gyanakodjon ránk, tízből kilencen biztos, hogy egy késői Jacko-poszterért nyúltunk volna. Anyám is ehhez folyamodott: „Látod, fiam, ilyen csúnya leszel, ha nem eszed meg a finomfőzeléket!” (máig is imádom…)

És ő ezt tűrte, nem perelt, nem ugrándozott, elfogadta a szerepet, amit kínált neki a világ, és amit nyilván ő is választott magának. Paprikajancsiként talán sosem alázta magát, ezt megadhatja neki bárki.

Egyetlen kicsi, szemernyi jóság volt benne, az, hogy szerette a gyerekeket – ezt környezete gyakran említette. Hogy így vagy úgy, az talán sosem derül ki, mindenesetre közvélekedésileg aligha mosható le róla, hogy úgy. Szóval 24 órája Jacko még sokkal inkább botrányhős volt, csőd szélén táncoló magányos őrült, aki a visszatéréséről sző álmokat, és közben a paplan alatt korhatár alatti kisfiúkat dugdos. De aztán váratlanul meghalt. Belevizelt a puncsostálba.

De ne siránkozzunk azon, hogy elvesztettünk egy leányt… És tényleg. Ma reggel az újságok a jóságos adakozóról, az afroamerikai Teréz anyáról írnak, aki sanyarú gyermekkor után csodás karriert futott be, és ennyi meg ennyi jótékony célú alapítványnak tagja és rendszeres adakozója. A netes magazinokból más sem folyik, mint hogy ez az ember mekkora jótét lélek és nem mellesleg szupersztár is volt. Egy napon belül így megjavulni – J. nagy tanítást tett le az asztalra.

Talán az alapítványok nyernek valamit Jacko távozásával. Mert egy pozitívnak tűnő ügyért, emberi szenvedések ellen küzdő szervezet egyéb módon ma nemigen kerülhet bele az újságokba, mint így. Javaslom, mindegyik fontolja meg, hogy gazdag, nagyon öreg, híres és felettébb botrányos figurákat keressen donátornak.

Normális ez az egész jelenség? Vagy csak én vagyok totál őrült ebben a világban? Vagy csak az élő embert nehéz tisztelni, mert nem úgy viselkedik, ahogy elvárjuk tőle, ezért kényszerűen megvárjuk, amíg elpatkol?

Hm? Kijön az Elmű embere lekapcsolni az áramot: „mekkora szemét és érzéketlen barom!”, de ha kifelé menet leesik a lépcsőn, és elköltözik, akkor „jó ember volt végül is, csak a kötelességét végezte, nem érdemelte volna meg, hogy ilyen fiatalon…”? Vagy inkább: „na, most aztán intézkedhetek napestig, hogy valami legyen ezzel a szerencsétlennel a kertemben”? Esetleg spirituálisan felvilágosult, mindent értő közösségben: „szegény ember, én meg tudtam neki bocsátani akkor is, amikor az óradobozt szerelte, de hát utolérte a saját karmája…”.

Hogy van ez?

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.