Nagy a baj, be kellett zárni Erdély legvonzóbb látványosságát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Hargita megyei parajdi sóbányát már tavaly is be kellett zárni néhány napra, miután talajvíz szivárgott a régi tárnákba, és emiatt megnőtt a látogatható csarnokok levegőjének nedvességtartalma. Idén határozatlan időre ismét be kellett zárni Székelyföld turisztikai szempontból talán legmeghatározóbb látványosságát.

A sóbányát idén is a területre beszivárgó víz miatt kellett lezárni, ez pedig veszélyeztetné a látogatók biztonságát. Így még az is megtörténhet, hogy még június második hétvégéjén is zárva tart a sóbánya, amit a pünkösdi időszakban turisták ezrei keresnek fel a csíksomlyói búcsúba menet.

Határozatlan időre bezárták a sóbányát

Nemrégen még a heves esőzések miatt ömlött be a víz a parajdi sóbányába, ezért a közkedvelt székelyföldi turisztikai létesítmény Facebook-oldalán közzétett bejegyzése szerint „műszaki problémák miatt” meghatározatlan időre a bányát be kellett zárni. 

A bezárás mind a létesítmény iránt érdeklődő turistákat, mind pedig az üzemeltetőt rosszul érinti, hiszen a 120 méterrel a földfelszín alatt elhelyezkedő bányát évente csaknem 600 ezer látogató keresi fel. Az érdeklődés nem véletlen, hiszen a tárnákban tapasztalható jótékony mikroklíma mindenkinek jót tesz, miután segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségügyi panaszra is jótékony hatással van. A természeti érték nemcsak az egészségünk szempontjából hasznos, hanem gyönyörű látványosság is, és vonzó elemei a látogatható csarnokokban lévő játszóterek, a foglalkoztató, valamint az ökumenikus kápolna és a moziterem is.

Információk szerint a sóbányában keletkező műszaki problémát az okozta, hogy a területére április 18-a óta befolyik a szomszédos Korond-patak vize, ami kimosta a sós medertalajt, és utat tört magának. Emiatt nemcsak a látogatóközpontot, hanem a só kitermelését is le kellett állítani.

A Korond-patak vizét három vezetékbe irányítva terelték el a szakemberek, hogy ellenőrizni tudják a víz útját, és megállítsák a víz további rombolását.

Dr. Juhász Árpád geológus filmjeivel, előadásaival és megszólalásaival generációknak segített megérteni a világunkat. A vele készült beszélgetést ajánljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.