Ez a focimeccs izgalmasabb, mint amit emberek játszanak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lélegzetelállító jelenetek, önálló döntések és páratlan technológia: Kína első teljesen autonóm humanoid robotfocimeccse minden eddigi elképzelést felülmúlt.

A 3 a 3 elleni mérkőzésen a Booster Robotics által épített robotok teljesen önállóan fociztak, emberi beavatkozás nélkül. És a nézők? Teljesen elvarázsolta őket a látvány.

Vetődő és cselező robotok a pályán 

A robotokat egy fejlett mesterséges intelligencia vezérelte: érzékelők és kamerák segítségével tájékozódtak a pályán, felismerve a labdát, az ellenfeleket és a saját csapattársaikat. Minden döntést, legyen szó passzról, lövésről vagy mozgásról, maguk hoztak meg, saját algoritmusaik alapján. Az egyik legizgalmasabb része a mérkőzésnek az volt, amikor a gépek, ember módjára elestek, ütköztek, sőt néha még „hordágyon” is ki kellett őket menteni a pályáról.

A robotfoci új ajtókat nyithat ki a humanoid robotika technológiai fejlesztéseiben
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A döntőben a neves Tsinghua Egyetem robotcsapata győzedelmeskedett a China Agricultural University ellen 5–3-ra. A meccset hatalmas érdeklődés övezte, különösen azért, mert a kínai közönség egyre jobban csalódik a valódi férfi fociválogatott teljesítményében, így most egy teljesen új, technológiailag izgalmas alternatívára leltek.

A robotfoci nem csupán látványos szórakozás: a mérkőzések remek tesztkörnyezetet biztosítanak az AI-algoritmusok, érzékelők és mozgáskoordinációs rendszerek fejlesztésére. A szervezők szerint ez csak a kezdet, a jövőben pedig akár emberek és robotok közös csapatban is játszhatnak majd, természetesen biztonságos körülmények között.

Ha kíváncsi vagy a robotra, ami a munkánkat nem veszi el, de kísértetiesen hasonlít ránk, emberekre, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Önidő robot foci meccs

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.