Várallyay Nórában hazatérése után tudatosodott, hogy az, amire 2020 elején vállalkozott, valójában egy történelmi jelentőségű utazás volt. Az akkor 22 éves lány három hét alatt csaknem 7000 kilométert stoppolt álférjével, hogy megismerje az évtizedekig elzárt Szaúd-Arába igazi arcát. Legizgalmasabb történeteit most a Dívány olvasóival is megosztotta.
A Szaúdi Királyság évtizedekig bezárkózott a világ elől. A valóságot, hogy hogyan élnek ott az emberek, a híradások sem mindig tükrözték igazán. Amit tudni lehetett az országról, az távol állt a nyugati típusú szabadságtól és egyenjogúságtól. Finoman szólva sem volt túl biztató: a nők fátyolba burkolózva, teljes kontroll és elnyomás alatt éltek, a bűnökért pedig bárkit nyilvánosan lefejezhettek. Amikor Szaúd-Arábia megnyitotta kapuit a turisták előtt, Várallyay Nóra másodmagával azonnal vadkempingezni indult a közel-keleti fundamentalista iszlám országba, ahol a tevetejet és a tevehúst is megkóstolta. Tapasztalatairól élménybeszámolóval egybekötött előadásokat is tart, februárban már a tizediket, de most mi kérdeztük az Arab-félszigeten tett utazásáról.
Miért éppen Szaúd-Arábiát választottátok úti célul?
Szaúd-Arábia évtizedek óta zárt ország volt, és csak 2019-ben nyitotta ki kapuit a turisták előtt. Elsősorban az motivált minket, hogy elsőként utazzunk át egy zárt országot, ráadásul autóstoppal. Ezt mindenképpen egy történelmi pillanatnak éreztük, ami most már megismételhetetlen, hiszen napjainkban már tele van turistákkal az ország, fellelhető róla rengeteg információ az interneten, de akkoriban, négy évvel ezelőtt szinte semmit nem tudtunk erről a közel-keleti államról.
Ha mégis volt róla információnk, akkor csupán annyi, hogy már évtizedek óta teljesen zárt ország, ahol a nőket elnyomják, akiknek teljesen el kell takarniuk a testüket, a főváros főterén nyilvános kivégzések vannak, a királyi család rettentően gazdag, ott az emberek csak az olajból élnek, illetve hogy az egész ország egy nagy sivatag.
Tehát nem volt túl jó reputációja az országnak. Ennek ellenére mi nagyon szerettük volna beutazni, egyebek között azért is, mert az előző évben beutaztuk Izraelt és Palesztinát. Ez is egy autóstoppos körutazás volt, és ekkor tűnt fel először, hogy minél konfliktusosabb területre utazunk, annál nyitottabbak az emberek, és annál szívesebben osztják meg velünk a történetüket. Izraelről és Palesztináról nagyon sok hírt kaptunk már akkor is, de nem lehetett tudni, hogy ténylegesen mi is történik ott, hogyan élnek az emberek.
Az volt a célunk, hogy a mindennapi ember szemüvegén keresztül kapjunk egy hiteles képet a régióról.
Ezen az úton tapasztaltuk meg igazán, hogy mennyivel másabb a valóság, mint amit a média közöl. Ezért döntöttünk úgy, hogy mindenképpen folytatjuk a közel-keleti utazásainkat, de akkoriban Szaúd-Arábia még zárva volt. Úgy voltunk vele, hogy ha ez az ország egyszer kinyit, akkor mindenféleképpen mi szeretnénk lenni az elsők, akik stoppal keresztülutaznak rajta.
Valóban ti voltatok az elsők, vagy az elsők között voltatok, akik a nyitás után átstoppolták az országot?
Nincs információm arról, hogy bárki más ezt megtette volna előttünk. Sem az internetes keresőben, sem videómegosztó oldalon nem találtunk akkor arról semmilyen anyagot, hogy Szaúd-Arábiát más is bejárta volna autóstoppal. Ennélfogva is egy valóban ismeretlen régióba készültünk bemenni. Valószínűleg az elsők voltunk, akik átstoppoltuk az Arab-félszigetnek ezt a részét.
Többes számban mesélsz a megélt élményekről. Kivel utaztál?
Az utazótársammal, Marcival. Nem véletlen, hogy az az élménybeszámoló előadásom címe, hogy Feleségként Szaúd-Arábiában, mivelhogy feleség státuszában mentem, ami a részünkről csupán egy biztonsági intézkedés volt. Erre azért volt szükség, mert csak azt a nagyon keveset tudtuk az országról, amit már az előbb is elmondtam, illetve azt, hogy a nő és a férfi között az egyetlen elfogadott viszony az a házasság. Tudtuk, hogy az iszlám tiszteli a házasságot, és hogy ott nincs olyan, hogy egy férfi és egy nő egyéb kapcsolatban lenne egymással.
Miután mi nem az ottani rendszert mentünk megdönteni, és az európai kultúrát átültetni, hanem valóban az ő életüket és valóságukat akartuk megtapasztalni és megismerni, ezért mindenképpen azt szerettük volna, hogy a lehető legjobban belesimuljunk az arabok mindennapjaiba.
Ezt pedig úgy lehetett megtenni, hogyha én gyűrűt húzok az ujjamra, és feleségszerepet játszom. Bevallom, ez számomra is egyfajta biztonságérzetet adott.
Bár nem sokat tudtatok Szaúd-Arábiáról, mielőtt elindultatok, ettől függetlenül mi volt az, amire egyáltalán nem számítottál, amire nem tudtatok felkészülni?
Az európai ember fejében az a kép él Szaúd-Arábiáról, hogy egy nagyon erőszakos és elnyomó ország, emellett egy erőteljesen patriarchális társadalma van, és az emberek borzasztó körülmények között élnek. Ez a kép élt bennünk is, és amikor odautaztunk, pontosan nem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Majd megtapasztaltuk, hogy a hétköznapi szaúdi emberek a legvendégszeretőbbek, hihetetlenül vajszívűek, kedvesek és érdeklődőek, akik tényleg mindent meg akartak értünk tenni. A stoppolás is nagyon könnyen ment, nagyon-nagyon kedvesek voltak velünk, mindig étellel és itallal kínáltak minket, elvittek több száz kilométerre is bennünket akár még a számukra ellenkező irányba is, hogyha mi éppen arra mentünk. Ez a kép teljesen ellentmondott annak, amit addig a szaúdiakról Európában festettek. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy szét tudjuk választani az embereket a politikától. Egy kultúrát a mindennapi embereken keresztül lehet igazán megismerni, nem a beérkező hírek alapján.
Bár veletek, utazókkal kedvesek voltak, de hogyan élik meg az arab emberek a szélsőséges patriarchális társadalom szabályait a hétköznapi életben?
Jogos a kérdés, hiszen valóban vannak a szaúdi társadalomnak férfijogú megnyilvánulásai, melyeket nőként én is bőven érzékeltem utazás közben. Régebben sokkal erősebb volt ez a hatás, de mára már sokat lazultak a szabályok. Mi az ország középső és keleti részén is átutaztunk, ahol még nagyon sok konzervatív emberrel találkoztunk. Ellenben egyes városokban, mint például Dzsidda, ma már egészen más a helyzet, hiszen az elmúlt években nagyon-nagyon sokat fejlődtek. Ez azt jelenti, hogy a nők is egyre több jogot kapnak, és már vannak olyan részei az országnak, ahol a nők – európai szemmel is – teljes életet élhetnek, tehát dolgozhatnak, autót vezethetnek, utazhatnak egyedül, lehet útlevelük, bankszámlájuk. Az utóbbi egy-két évben nagy változások mentek végbe, de amikor mi ott voltunk, akkor ez még nem feltétlenül volt így. Egyfajta kettősség még most is jelen van az országban, mert bár egyre több joguk van a nőknek, mégiscsak egy törzsi társadalomról van szó, ahol nagyon-nagyon fontos a család. Tulajdonképpen ez a legfontosabb. Tehát jogszabály ide vagy oda, ha egy édesapa nem engedi, hogy a lánya vezessen, akkor ő nem vezethet.
Ismerve a párkapcsolati erőviszonyokat, mi a helyzet a házassággal? Hiszen köztudott, hogy a monogámia nem feltétlenül erőssége az arab férfiaknak.
A vallásuk szerint engedélyezett, hogy a férfiaknak egyszerre akár négy feleségük is legyen. Ám ez csak akkor lehetséges, hogyha a férfi mindegyik feleségének képes ugyanazt az anyagi biztonságot és ugyanazt a szeretetet megadni. Ez az elmélet szépen hangzik, de a gyakorlatban már nem mindig könnyű ennek eleget tenni. Mi is találkoztunk olyanokkal, akiknek több feleségük volt. Ezt vagy a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak, akik minden feleségüknek saját otthont teremtettek külön szolgákkal, külön sofőrrel, vagy a nagyon szegények éltek a lehetőséggel, akik bár egy alacsonyabb életszínvonalon, de szintén egyforma viszonyokat tudtak biztosítani a feleségeiknek. A hétköznapi emberekre nem volt jellemző, hogy több asszonyt választottak volna maguknak, ők csak egy feleséggel éltek.
Vallás ide vagy oda, kultúrától függetlenül a szaúdi nők is nehezen élték meg, hogyha bejött a házasságba egy második vagy egy harmadik feleség, hiszen ez nagyon megborította a családi egyensúlyt.
Az első feleség szinte soha nem nézte jó szemmel, hogy a férje egy új nő után futott, vagy ha talált magának egy új feleséget. Több nővel is beszéltem, akik mind azt mondták, hogy a többnejű férfi feleségei nincsenek jóban egymással, és azt gondolom, ez teljesen érthető.
Említetted, hogy Szaúd-Arábiában is egyre több mindenben nyitnak a nyugati kultúra felé. Infrastrukturális és kényelmi szempontból ez a fajta modernizáció miben nyilvánul meg?
A középosztálybeliek nagyon hasonlóan élnek, mint mi. Van családjuk, a felnőttek – általában inkább a férfiak – dolgozni, a gyerekek iskolába járnak, a feleségek otthon vannak, vagy esetleg most már ők is dolgoznak. A nagyon gazdag réteg – ami viszonylag egy szűk kör – nagy palotákban és hatalmas nagy gazdagságban él, hiszen ők birtokolják az ország vagyonának nagy részét. Köztük és a középosztály között egy óriási űr tátong. Van még egy nagyon leszakadt réteg is, ők a nagyon szegények. Az országnak ezt az arcát nem nagyon ismeri a világ.
Sokan azt gondolják, hogy Szaúd-Arábia nagyon gazdag, ahol mindenki nagy jólétben él.
Ez azért nem így van. Igaz, a városok hatalmasak, ahol mindenki autóval jár, és egyfolytában dugók vannak. Jelenleg a turizmusba és grandiózus építészeti csodákba fektetnek sok pénzt az arabok. Gondoljunk csak Neomra, az építkezés alatt álló városra a Vörös-tenger északi partján, ahol fel fog épülni egy okosváros, ami egyben egy turistaközpont is lesz.
Az arab gasztronómia is rejt magában némi izgalmat. Bevallom, felcsigázta az érdeklődésemet a február 1-jére meghirdetett élménybeszámolód beharangozójában feltett kérdés, miszerint vajon finom-e a friss tevetej és tevehús. Nos, finom? Te megkóstoltad-e ezeket?
Igen, mindkettő finom. Több sofőr is, akivel a stoppolásunk során utaztunk, elvitt minket a saját tevefarmjára, ahol adott nekünk friss tevetejet, amit akkor, ott fejtek le, és nagyon-nagyon finom volt.
Milyen íze van a tevetejnek?
Furcsán hangzik, de nem tudok rá jobb jellemzést, mint hogy a tevetejnek nagyon tiszta tejíze van. Nagyon zsíros és nagyon finom, és egyáltalán nincs semmilyen mellékíze.
A teve húsát is megkóstoltad?
Az utolsó napokban a húst is megkóstoltuk, mert azt gondoltuk, hogy ha már itt vagyunk, akkor teszünk egy próbát, és az is finom volt. Egy kicsit a marhahúshoz hasonló az íze, és leginkább sülve fogyasztják. Mi olyan ételt ettünk, ami a rizses húsra hasonlít, csak az arab konyha szerint volt fűszerezve.
Az utazás előtt biztos volt benned némi izgalom, de mit éreztél, amikor már ott voltál? Soha nem féltél? Hiszen a stoppolás nem egy veszélytelen vállalkozás.
Ahogy egyre közelebb kerültünk a határhoz, mielőtt beléptünk volna az országba, a félelem és az izgatottság érzése váltakozott bennem. Ennek több oka is volt. Egyrészt nem tudtuk, hogy egyáltalán át lehet-e menni a határon, ha igen, akkor hogyan, gyalog vagy autóval. Abban sem voltunk biztosak, hogy lehet-e az országban stoppolni, hogy velem nőként hogyan fognak bánni, lesz-e problémánk a rendőrséggel, illetve hogy lehet-e majd vadkempingezni. Tehát ezernyi kérdés volt bennünk, és semmiben sem voltunk biztosak. Amikor a határhoz közeledve eluralkodott rajtam a félelem, leginkább attól tartottam, hogy azok a fajta emberi jogok, amelyek engem itt, Európában nőként megilletnek, azokat abban az arab országban valószínűleg nem fogom megkapni.
Tudtam, hogy azzal, hogy belépek Szaúd-Arábiába, gyakorlatilag átadom magamat egy olyan rezsimnek, ami bármit megtehet velem.
Az eshetőségekre leginkább csak lélekben tudtam felkészülni. Elővettem a maximális elvárásmentességemet és alkalmazkodóképességemet, továbbá számoltam mindenfajta végkimenetellel, és elfogadtam, hogy mostantól vannak dolgok, melyek felett nem gyakorolhatok kontrollt.
Amikor már itthon voltál, elgondolkodtál azon, hogy ez az úti kaland másként is elsüthetett volna? Mit éreztél akkor, amikor végigpörgetted a fejedben mindazt, amit átéltél?
Miután hazaértem, úgy éreztem, hogy soha többet nem akarok sehová sem utazni, mert ezzel a szaúd-arábiai úttal elértem a csúcsra, ezzel kimaxoltam a lehetőségeket, ennél jobb, nagyobb és különlegesebb élményem már úgysem lesz. Mindemellett nem volt egyszerű visszazökkenni a hétköznapokba. Idézőjelbe téve az volt a szerencsém, hogy amikor hazaértünk, épp akkor ütött be a Covid, ami nekem nagyon kapóra jött, mert nem kellett elhagyni a lakást.
Egyetemi kutatók kiderítették, hogy van valami, ami sokkal jobban boldogít az anyagi javaknál. Ez pedig nem más, mint az utazás, amely új élményekkel, új kapcsolatokkal gazdagít bennünket. Ha kíváncsi vagy rá, hogy az utazás hogyan tesz boldogabbá és egészségesebbé, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
