Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„Majd alszom a sírban.” „A pihenés a gyengéknek való.” „Csak az lehet sikeres, aki mindig 110 százalékon teljesít.” Az ilyen és ehhez hasonló mondatok és a bennük tükröződő gondolkodásmód emberek millióit taszítja a túlhajszoltság peremére. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez fogja meghozni a sikert. Példát vehetnénk a kínaiakról, akik a wu weire, vagyis az édes semmittevésre esküsznek.
Teljesítmény- és sikerorientált világunkban össztársadalmilag egyre népszerűbb az a nézet, miszerint a sikerhez csak a megállás nélküli munka, a határaink túlfeszítése, a mentális és fizikai kapacitásaink hajszolása vezethet. Az angolul „toxic hustle culture”-nek nevezett szemléletben nem marad idő sem a feltöltődésre, sem önmagunkra. Nemcsak lehetőséget nem hagy a semmittevésre, de a pihenést egyenesen lustaságnak vagy gyengeségnek fémjelzi. Sokunkban kialakulhat az a kép, hogy a pihenést ki kell érdemelni, ha pedig éppen nem foglalkozunk valamivel, bűntudatot érzünk. Hiszen csak akkor vagyunk értékesek és hasznosak, ha mindig teljesítünk.
Lépj ki a túlhajszoltság szorításából!
Valószínűleg nem meglepő, hogy a fentebbi szemlélet- és működésmód több problémát generál, mint amennyi eredményt hoz. Hosszú távon csökkenti a hatékonyságunkat, növeli a stressz-szintünket, kimerüléshez, sőt, kiégéshez is vezethet. A túlhajszoltság kultúrájában folyamatosan erőnkön felül igyekszünk teljesíteni, energiát égetünk el, miközben nincs, ami visszatöltsön. A valódi eredmények pedig nem ebben az állapotban születnek.
Wu wei – avagy miben rejlik a kínai semmittevés művészete?
A wu wei egy ősi kínai fogalom, amely tétlenséget, nem cselekvést, erőfeszítés nélküli cselekvést jelent. Ebben a görcsösségmentes „nem cselekvésben” a flow-hoz hasonlóan az áramlás állapotába kerülünk. Nem erőltetünk semmit, nem állunk ellen semminek, csak belemerülünk abba, amit éppen végzünk, legyen szó akár feltöltődésről, pihenésről, szabadidős tevékenységről vagy munkáról.
„Halaszthatatlan semmittenivalóm van. Kérlek, ne zavarj.” – (Fodor Ákos: Wu Wei 2.)
A wu wei szemlélete szorosan egybefonódik a taoizmus természet iránti tiszteletével. Cselekvésünk olyan könnyeddé és spontánná válik, mint bizonyos természeti folyamatok. Az élet természetes áramlásával úszunk, nem próbáljuk azt lehagyni és szembefordulni sem vele. Gondoljunk csak bele: a folyót sem tolják hátulról, és nem is húzzák elölről. A víz a gravitációnak engedelmeskedve folyik.
Hogyan gyakoroljuk a wu weit?
A wu wei tehát szól egyrészt arról, hogy képesek vagyunk jelen lenni a pillanatban, másrészt arról, hogy átengedjük magunkat az élményeknek, egyfajta flow-állapotba kerülünk. A cselekvés és a tudatosság összeolvad, gondolkodás helyett ösztönből cselekszünk. Élvezzük azt, amit végzünk, legyen az bármi! Ha pedig valami nem megy, azt ne erőltessük. Keressünk olyan lehetőségeket, tevékenységeket, amelyeknek teljes figyelmünket oda tudjuk adni anélkül, hogy bármiféle végeredményre törekednénk. A spontaneitás gyakorlása, például ha utazás közben nem ragaszkodunk egy kijelölt célhoz, hanem spontán csak úgy elindulunk, szintén segíti, hogy képesek legyünk beleengedni magunkat ebbe az áramlásba.
A cikk szerzőjéről
Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.
