Kosáryné Réz Lola az 1920-as és 30-as évek sikerszerzője volt, de férje nem tudott örülni az írónő sikereinek.
„Milyen kellemetlen szó ez: nőíró, és milyen, ismeretlenül is bájos valaki: egy írónő!” – sóhajtott fel egy 1899-ben írt kritikájában a Nyugat későbbi nagy hatalmú szerkesztője, Osvát Ernő. A megállapítást Hermann Ottóné gyengécske elbeszéléskötete kapcsán tette a 22 éves, ambiciózus fiatalember, aki írása folytatásában leszögezte: „csak az kiállhatatlan, ha írónők férfimodort affektálnak”, egyébiránt semmi kifogása azokkal az írónőkkel szemben, akik „nem tagadják meg” írásaikban női mivoltukat.
Hogy pontosan mit értett ezalatt, s hogyan tudhatná megtagadni egy nő – az irodalomban! – a nőiességét, messzire vezetne, de annyi bizonyos, hogy Osvát sorai után két-három évtizeddel sem volt egyszerű dolga annak, aki nő létére az irodalom közelébe merészkedett. Akkor sem, ha sikerkönyvek kerültek ki a keze alól, mint például Erdős Renée-nek, vagy Kosáryné Réz Lolának.

Költészet és főzőkanál
A selmecbányai születésű Kosáryné Réz Lola kislánykora óta verselt, kamaszkorától kezdve pedig elbeszéléseket is írt. Bár 16 és 18 éves korában is megnyert egy-egy novellapályázatot, sikerei visszhangtalanok maradtak, verseit pedig Schöpflin Aladár, a Nyugat másik jelentős kritikusa ezekkel a szavakkal küldte vissza: „Nagyságos asszonyom, maradjon a főzőkanálnál”. Réz Lola majdnem hallgatott is rá, korán férjhez ment a zongoraművész Kosáry Jánoshoz:
![]()
„Zongorázni tanított és összesen harminchárom leckét adott, a harmincnegyediken már a menyasszonya lettem”
– emlékezett vissza egy interjúban.
Álnéven küldte be regényét
Rövidesen megszülettek gyermekei, a későbbi akadémikus Kosáry Domokos, valamint Kosáry Judit; a közlésvágyat és a tanulás iránti igényét azonban nem tudta magában elhallgattatni. Miközben maga is tanított, beiratkozott a gimnáziumba, de soha nem végezte el, s ezt még később is fájdalommal emlegette. Amíg férje a fronton harcolt, két gyermeke nevelése mellett a Kisfaludy Társaság pályázatára megírt egy verses regényt is.
Kosáryné, talán nem alaptalanul, azt gyanította, hogy a tény, hogy a női nemhez tartozik, előítéleteket szül az írásaival kapcsolatban, ezért cselhez folyamodott:
![]()
„A pályázatot persze nem a magam neve alatt küldöttem be, hanem nagyapám nevét kifordítottam és így Csép Leó néven pályáztam.
Húgom akkor a Zeneakadémián volt Pesten, és Kéky Lajos is tanára volt. Ő kérdezősködött egyszer tőle, nem ismer-e Selmecen valami Csép Leó nevű öreg néptanítót, mert az nyerte meg a Kisfaludy-Társaság pályadíját” – számolt be a sikerről évekkel később.
Nyomor után siker
Az első világháború után, az ellenséges hangulatban nem volt többé maradásuk Selmecbányán. Budapestre költöztek, itt viszont szegénység és nyomor várta őket:
![]()
„Rettenetes helyzetbe kerültünk. Nem volt ennivalónk, a gyerekeknek sem tudtunk mit adni.
Egy nagynénémtől kaptunk két tojást. Ma is hálás vagyok érte.” Akkor sem lett sokkal jobb a helyzet, amikor Kosáry Gézát Sopronba helyezték: a férfi betegen jött haza a világháborúból, Kosáryné Réz Lola pedig hősiesen helytállt mellette, miközben nevelte a gyerekeket, és az alkotást sem adta fel: 1920-ban, az Athenaeum kiadó regénypályázatára megírta Filoména című regényét.
A könyv megnyerte a pályázat fődíját, Kosáryné pedig az 1920-as és 30-as évek egyik sikerszerzője lett. Következő, Álom című regénye után már a hajdan fakanalat ajánlgató Schöpflin Aladár is egészen más hangot ütött meg: „Kosáryné, mikor menekülnie kellett Selmecről, nem jött el üres kézzel, magával hozta, ami ebből a városból igazán az övé volt, a legsajátosabb sajátját: azt az erős hangulatot, amelyet ott minden utca, minden ház, minden szoba és minden odavaló ember maga körül hord, amely úgy árad ki mindenből, mint ódon fehérneműs szekrényből az évszázados parfüm-illat” – méltatta a kritikus a Nyugatban a regényt.
Asszonybeszéd és lányregények
Kosáryné Réz Lola a Nyugat dédelgetett szerzői közé került. Hangulatfestését, környezetrajzait Krúdy Gyulához és Füst Milánhoz hasonlították, regényszövési technikája Virginia Woolfot idézte. Nagy ívű regényeiből nemcsak történelmi korok, hanem asszonysorsok is kirajzolódnak. Négy kötetből álló regényfolyama (Asszonybeszéd, Perceg a szú, Vaskalitka, Por és hamu) 2500 oldalon keresztül, csaknem 300 évet átfogó cselekményével önmagában is figyelemre méltó teljesítmény, emellett ifjúsági- és lányregényei is nagy példányszámban fogytak.
A történetek nem voltak ugyan teljesen mentesek a nevelő szándéktól, de ezt Kosáryné Réz Lola nem is tagadta: „Kislánykoromban azt mondtam az irodalomra, hogy az olyan, mint az imádság. Most azt mondom, hogy az hozzátartozik az ember lelki berendezéséhez.
![]()
Az irodalom célja javítani az emberek sorsán. Az emberek nem rosszak, legfeljebb a sorsuk lehet az.
Az emberek csak csacsik, gyerekek, akik nem tudják irányítani a sorsukat. Maguktól nem tudnak előremenni. Segíteni kell őket” – vélekedett.

Férje nem örült a sikereinek
Az írónő fordítói munkássága is jelentős: több mint hetven könyvet fordított angolból, németből és franciából magyarra, köztük olyan sikerkönyveket, mint Margaret Mitchell Elfújta a szél című regénye vagy Karl May Winnetou-ja. Fia, a történész Kosáry Domokos szerint azonban ez nem volt negatív hatással a családi életre: „Mindig kora hajnalban kelt, elbújt a saját kis írószobájába, és mire mi elindultunk az iskolába, addigra ő az éppen aktuális könyvéből, vagy más munkájából a napi adagját megírta.
![]()
Soha nem volt olyan érzésünk, hogy mással foglalkozik, és nem a gyerekeivel.”
Mindezek ellenére házassága megsínylette az írói karriert: férje nem tudta feldolgozni felesége sikereit, s Kosáryné is szinte mentegetőzve mondta el, hogy milyen csalódás volt férje számára, hogy
![]()
„nekem sikerült valami, nem neki, aki százszor inkább megérdemelte volna – nekem, a házi egérnek, zsírfoltos pongyolámban, borzas hajammal, karikás szememmel”.
Talán az sem véletlen, hogy Szabó Magda Kosáryné regényeiben az „asszonypusztító férfi” elleni kritikát véli felfedezni, „aki csírájában fojtja el egy magasra törő asszony reményét”.
Nagymamák könyvespolcán
Kosárynét konzervatív feminizmusa utóbb elsodorta a Nyugattól, és egészen az 1940-es évek végéig Herczeg Ferenc Új Idők című lapjában jelentek meg elbeszélései, 1949-ben azonban kizárták az Írószövetségből: az új világrend nem kért a reakciósnak bélyegzett írónő műveiből. Utolsó regénye Leányfurfang címmel 1958-ban jelent meg. Még 26 évet élt, de köteteit nem adták ki újra: legfeljebb antikváriumokban vagy a nagymamák könyvespolcain lehetett rábukkanni egy-egy több évtizeddel korábbi példányra. Kosáryné Réz Lola 93 évesen, 1984-ben hunyt el. (Borítókép: Arcanum adatbázis / Élet, 1927)
Kapcsolódó: Egy másik magyar írónőnek is nehéz volt feldolgozni, hogy sikeresebb a férjénél
























