Mária a férje halála óta nem nagyon járt sehova. Napi élelmiszer-szükségletét a kelenföldi lakótelepi panelház alagsorában található éjjel-nappaliból is fedezni tudta, szórakozásra nagy igényei nem voltak, megfelelt a tévé és az olvasás is, barátaival nem járt össze. Mindezalól igazán csak a havi egy, fodrászhoz vezető út jelentett kivételt. Tulajdonképpen ez pótolta a szórakozást. Fodrászával mindig jókat beszélgetett, és jól érezte magát, amikor megszépülve távozott. Egy ideje azonban eljátszott a gondolattal, hogy a Budafoki úti fodrász mellett levő női szabómesterhez is betér, és csináltat magának egy új ruhát. Úgy érezte, ennyi jár még neki az élettől.
Már régóta figyelte az üzletet. A kirakaton át látta a mestert dolgozni. Mindig vidámnak tűnt, és finom anyagokból készítette a ruhákat. Azt, hogy hova hordja majd az új ruhát, még nem döntötte el. Egy elegáns kosztümöt szeretett volna, ami nyilván túlzás lenne az éjjel-nappaliba, de még a fodrászhoz is. Ennek ellenére egyre jobban érlelődött benne a gondolat. Szűkös nyugdíja ellenére az anyagi fedezete is megvolt rá. Férje ráhagyott egy viszonylag értékes arany pecsétgyűrűt. Lelkére kötötte ugyan, hogy ne adja el, mivel családi emlék, Mária azonban eldöntötte, hogy ebben az egy dologban ellentmond majd férje végakaratának. „Minek tartogassam, ha valami hasznosat lehetne venni az árából?” – nyugtatgatta magát ígéretének megszegése előtt.
Még a ruhakészítés okát is kitalálta. Régóta szerette volna megnézni a Lili bárónőt, és az Operettszínház advent idejére újra műsorra tűzte a darabot. Megvolt most már az apropó is. Eljött a nap, eladta a pecsétgyűrűt, és még aznap betért a Budafoki úti női szabóhoz. Erre természetesen a fodrászat után került sor, hiszen nem akart ezért külön a Budafoki útra utazni. Frissen vágott hajjal, megszépülve tért be tehát a szabómesterhez. Előadta, hogy mi járatban van. A mester nem sokat teketóriázott, elkezdett méretet venni róla, és megbeszélték, hogy egy hónap múlva visszatér az első próba miatt.
Eljött ennek is az ideje, és Mária kellemes izgalommal lépett be a szabómesterhez. Kíváncsi volt, és persze nagyon várta már az önmagának szánt meglepetést, amit karácsonyra időzített. Letette táskáját az egyik székre, és a szabómester már hozta is a kosztümöt. Először udvariasan segített Máriának levenni a kabátot, majd finoman feladta rá a felsőrészt. Itt történt a baj! Máriát mintha áramütés érte volna. Miközben felsegítette rá a felsőt, a szabómester pontosan ugyanott és ugyanúgy érintette meg Mária könyökét, ahogyan a férje szokta. Először maga sem értette, hogy mi történik? Miért érzi hirtelen ennyire kellemesnek a szabómester közelségét? Miért akarja, hogy újra hozzáérjen? Nem tartotta különösebben vonzó férfinak, és nem is volt nyitott az ilyesmire. Számára csak egy férfi létezett hosszú évtizedeken át, a férje. Most azonban úgy tűnt, hogy egy pillanat alatt minden megváltozott. A mester érintése tulajdonképpen a férjére emlékeztette. Pontosan azzal a mozdulattal fogta meg gyengéden a könyökét, ahogyan a férje is tette azt, és ugyanazt az érzést váltotta ki belőle. Egy erős férfi gyengéd, jóleső érintése volt. Máriát felzaklatta a dolog. Hazafelé a buszon végig ez járt a fejében. Soha nem gondolta volna, hogy valaha még egy férfi közelségére vágyik. Nem tudta hova tenni a dolgot. Másnap mindenesetre felhívta a szabómestert, és szinte átlátszó indokkal újabb próbált beszélt meg az előre egyeztetett menetrenden felül. Újra át szerette volna élni azt az érzést, amit a szabómester érintése jelentett. Az is lehet, hogy csak tudni akarta, valós-e mindez, vagy csak az érzései játszanak vele?
Két nap múlva tehát újra ott volt a Budafoki úti szabóüzletben. Most már maga kérte meg a mestert, hogy segítse fel rá a kosztüm felsőrészét. Nem volt több kérdés! A mester ugyanúgy ért hozzá, és ő ugyanazt érezte most is, amit az előző alkalommal. Tévedés kizárva! Innentől egyértelmű volt, hogy a mester közelsége egészen különleges, már régóta ismeretlen érzéseket vált ki belőle. Egyre gyakoribbá váltak tehát a próbák, és idővel a mesternek is feltűnt, hogy talán többről is lehet szó. Mária körmönfont módon, mintegy félvállról, az egyik próba közben azt is megemlítette, hogy a kosztümöt a Lili bárónő operettszínház-beli bemutatójára szeretné először felvenni. A mester, aki nőtlen volt, de fiatalkorában nagy nőcsábász hírében állt, vette a lapot. A kosztüm elkészültekor a ruha mellé két jegyet is átadott Máriának az operett bemutatójára. Ő boldog volt, nagyon boldog.
A szabóüzletben bekapcsolt tv-t is csak véletlenül vette észre. A készülék le volt halkítva, a szabómester pedig háttal állt neki, így ő nem is látta. Mária viszont mégiscsak észrevette, hogy rendőrségi közlemény megy. Egy csalóról volt benne szó, aki idősödő, egyedülálló nőket hálóz be, és a pénzüket, sőt, a lakásukat is megszerzi. Egy fantomképet is mutattak róla. „Nem. Nem ő az!” – nyugtatta magát Mária, pedig a hasonlóság feltűnő volt. De őt nem érdekelte. Ő az új kosztümében a Lili bárónőt akarta látni, és a szabómesterbe karolva akart az Operettszínház folyosóján sétálni. Kisietett az üzletből. Az adventi fények visszatükröződtek a kirakat üvegén. A 86-os busz prüszkölve fékezett. Mária felszállt. Még kesztyűt is kellett vennie, ami illik a kosztümhöz.
