Jókai Mór a Svábhegyen 1853-ban vásárolt meg egy elhagyatott telket, amelyből az évek során szívós munkával valódi tündérkertet teremtett. Az író nemcsak a rózsákat metszette és a szőlőt gondozta nagy türelemmel, de különleges növényeket is termesztett, valamint tekintélyes állatseregletet tartott.
Amikor 1848. március 15-én Laborfalvi Róza Jókai Mór mellére tűzte a kokárdát, egyikük sem sejthette még, hogy a mozdulat egy csaknem negyven évig tartó házassághoz fog vezetni. Az író gyorsan beleszeretett a nála nyolc évvel idősebb színésznőbe, s egyre gyakrabban fordult meg annak svábhegyi házikójában: a környék akkoriban még lankás szőlőhegyeiről és az ott szőlőgazdálkodással és bortermeléssel foglalkozó svábokkal; no meg az általuk nyitott csapszékekről volt ismeretes. Ezekben a borkimérésekben és vendéglőkben – Adliczer, Disznófő, Fácán, Laszlovszky-kert, Szarvas – Petőfi és Jókai is sokszor megfordult; utóbbi például szívesen kóstolgatta a „rác-ürmöst”, azaz a rakiját.
Eljegyzés a Svábhegyen
Jókai családja ellenezte a Laborfalvi Rózával folytatott kapcsolatot. A színésznőnek már volt egy házasságon kívül született kislánya (erről Jókai állítólag nem is tudott), ráadásul idősebb is volt Jókainál, de a szerelmeseket nem lehetett szándékuktól eltántorítani. Eljegyzésüket a svábhegyi házban tartották, az eseményre pedig számos barátjukat, köztük Petőfit is meghívták:
![]()
„Jókainak nem volt bátorsága anyját értesíteni, sok huzavona után elejtették hát ezt a tervet, de a legbensőbb barátjaival mégis tudatni fogja s aztán hirtelen megesküsznek.
Erre nézve Róza, ki a nyarat egy svábhegyi villában töltötte, azt a tervet forralta ki, hogy ebédet ad a Svábhegyen, melyre Jókai barátjaiból meghí néhányat s ekkor publikálják az eljegyzést” – írta Mikszáth Kálmán.

Petőfi, az árulkodó
A zöldellő fák alatt elköltött nyári ebéd után „felállt Jókai az ebéd végén és egy áradozó mondókában jelenté be tisztességes szándékát”, a házasságot ellenző Petőfi pedig a hír hallatán lecsapta az evőeszközöket, és angolosan távozott. A többi meghívott viszont maradt: „gratuláltak a boldog párnak és vidáman koccintgatának napszállatig.” Petőfi értesítette Jókai édesanyját, hogy fia micsoda meggondolatlanságot készül elkövetni. A szigorú mama azonnal Pestre utazott, hogy észhez térítse fiát, de Jókaiék résen voltak: előbb a Svábhegyre, eljegyzésük helyszínére menekültek, majd meg sem álltak Rákoscsabáig, ahol végül 1848. augusztus 29-én házasságot kötöttek.
Egyetlen regény honoráriumából vette a telket
Első közös lakásuk a mai Belvárosban, a Kossuth Lajos utca 7. szám alatt volt (az épületet 2009-ben lebontották). A szabadságharc bukása után Jókai bujdosni kényszerült: Tardonán rejtőzködött, majd 1850-ben visszatért Pestre. A bujdosással még ekkor sem hagyhatott fel: a környékbeli vendéglőkben és villákban bujdokolt. 1853-ban végül megtalálta a szívének legkedvesebb helyett: az Egy magyar nábob honoráriumából 2200 pengőforintért megvásárolta Schweitzer János hegedűkészítőtől a Sváb-hegy 488. szám alatti házat, valamint a hozzá tartozó két és fél holdas szőlő-gyümölcsöst.
Vakmerő gondolatok
Ne gondoljuk azonban, hogy fényűző házra és virágzó gyümölcsösre tett szert az író. A bokros, bozótos terület mögött egy elhagyott kőbánya, a telken pedig mindössze egy rozzant ház állt. Jókai szinte meg is bánta, hogy belevágott: „Vakmerő gondolat volt ebbe a helybe belekapni!
![]()
Meredek hegyszakadékok, felváltva kivájt üreggel, földi bodzacsalit, galagonyaerdő s aztán egy nagy darab sivány, esőtől kilugozott, füvet nem termő agyagtér, kőpor, piramidok, üszögtől égett, levéltelen fák, három holdnyi területen”
– írta a telekről 1904-ben. Először rendezni kellett a területet, amiből – a napszámosokon kívül – az író is kivette a részét: „Napokig eltartott, amíg baltával, fűrésszel utat bírtam magamnak törni a bozóton keresztül, hogy meglássam, mi az, amit fölvásároltam” – vallotta be 1896-ban.
Jókai földi paradicsoma
Jókai tehetséges tájépítésznek bizonyult: lombos fákat (juhart, bükköt, kőrist, diót, hársot, vadgesztenyét) ültetett a kertbe a kertbe, hogy a széltől megvédje a házát; a meredek hegyoldalt pedig három nagy teraszra osztotta. Hogy a növények öntözéséről gondoskodjék, ciszternákat és csatornarendszert épített, a felgyülemlett iszapot pedig puttonyokban hordta fel a szőlőkre. De ültetett gyümölcsfákat, kialakította a rózsakertet és a veteményest (ha Laborfalvi Róza nem kapálta meg megfelelően, számíthatott az elégedetlenkedésre), a szőlőt pedig olyan szakértelemmel gondozta, hogy a tőkék harmada megmenekült a budai hegyekben pusztító filoxéra-járványtól is.

Szinte nem volt olyan növény, amit ne szerzett volna meg kertje számára; idővel pedig igazi különlegességeket is termesztett: fügét, mandulát, törökszedret, sőt egy időben jamgyökeret és gyapotot is. Szívós munkával virágzó gazdaságot és szemet gyönyörködtető kertet teremtett, amire igen büszke volt: „egy paradicsom, amit el nem cserélnék Semiramis függő kertjeiért” – írta róla.
Kismalac a hálószobában
Jókai és felesége állatokat is tartott. Tehenek, lovak, szamarak, mindenféle baromfi (liba, kacsa, pulyka, gyöngytyúk), sőt gólyák és darvak is éltek a portán, valamint öt kutya és tizenhét macska is Jókaiékat tekintette gazdájának. Laborfalvi Róza kedvence azonban egy kismalac volt, amit még a házba is beengedett.
Tündérszép kilátás
A svábhegyi házat több ütemben újították fel. Először hosszú verandát építették meg, majd az 1860-as években faberakásos ráccsal egészítették ki, valamint beüvegezték. Az író és felesége, valamint fogadott lányuk, Jókai Róza egy 400 négyzetméteres lakóterületen élt. Mikszáth Kálmán szerint a ház
![]()
„egyike volt a Sváb-hegy szebb villáinak, tündérszép kilátásával verandájáról, a hegy lábainál elterülő városra.
(…) Voltak, akik vasárnaponkint csak azért mentek ki a Svábhegyre, hogy a Jókai-villát lássák, sőt még a vidékről jött emberek is kíváncsiak voltak rá, éppúgy, mint a Lánchídra vagy a Múzeumra és a Nagy Kristófra, mert egyéb látnivaló nem volt Pesten.”

Szüretek Jókaiéknál
A svábhegyi kert Jókainak nemcsak kertészeti és gazdálkodási ambícióit elégítette ki: biztosította számára az alkotáshoz szükséges csendet és nyugalmat. Reggelente körbejárta a kertet, majd nekifogott az írásnak. Szüretkor azonban nagy mulatság zajlott a svábhegyi Jókai-villában: a résztvevők nem győzték dicsérni Laborfalvi Róza szakácsművészetét, a házigazda kitűnően kezelt borait, amelyekből Jókai azonban legfeljebb egy koccintásnyit ivott.
![]()
„Öt órakor reggel – miután pár órát aludt – megjelenik köztünk, dúlt arccal, fáradt ifjúság között, az arca rózsás, a szeme olyan, mint egy szűz lányé.
Kezében a nagy ásós botja, amelyre nem támaszkodik, hanem inkább a bot ő reá. A fölkelő nap felé fordulva énekel régi magyar nótákat, összecsókolja a cigányt, állva megeszik egy nagy tál korhelylevest, aztán lemegy az óriási pincéjébe hallgatni a must forrását, és amíg mi, a vendégei fáradtan dülöngőzünk, a második reggeli előtt való szabad órájában: belekezd egy új regénybe” – számolt be az agg mester viselkedéséről 1898-ban az Új Idők.

A Jókai-villa sorsa
Laborfalvi Róza halála után a svábhegyi szüreteken Jókai Róza, a költő fogadott lánya volt a háziasszony, egészen addig, amíg Jókai mindenki megrökönyödésére házasságot nem kötött a nála több mint ötven évvel fiatalabb Nagy Bellával. Jókai úgy tervezte, hogy szeretett kertjében helyezik majd örök nyugalomra: „Úgy akarom és meghagyom, hogy itt hagyjanak pihenni a Svábhegyen. El ne vigyenek a Kerepesi úti kertbe, a sok kérkedő márványoszlop közé.
![]()
Tegyenek oda a négy fehérlevelű hársfám alá. A hársfák megőriznek engem, én meg a hársfákat.”
Az író végakarata végül nem teljesült: a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra. Halála után a svábhegyi „tündérkertet” Nagy Bella örökölte, a Jókai Rózával folytatott pereskedés mellett azonban nem sok ideje maradt a ház és a kert gondozására. Végül 1916-ban Fleissig Sándor bankigazgató vásárolta meg a Jókai-villát, aki, bár sokat változtatott a házon, igyekezett Jókai emlékét megőrizni.
A második világháború során nem keletkezett nagyobb kár az épületben, az 1950-es években azonban fokozatosan leromlott az állapota. Bár sokáig tervben volt, hogy alkotóházat, esetleg múzeumot alakítanak ki belőle, a 60-as években végül lebontották. Mindössze néhány terméskő, a présház és a Jókai által ültetett fák élték túl az évtizedeket. A Jókai-kert ma ingyenesen látogatható.
Kapcsolódó: Jókai Mór nem csak a kertészkedés iránt érdeklődött: az írónak különleges csigagyűjteménye is volt
























