genetikai különbségek kutatás

Már ha csak meghalljuk, hogy valaki az emberek közötti genetikai különbségekről kezd el beszélni, a legrosszabb feltételezések ugranak be a fejünkbe. Nagyon is megalapozott sztereotípia, hiszen történelmünk során rengeteg brutálisan kegyetlen bűntettet hajtottak végre a genetikai felsőbbrendűségre alapozva, többek között népirtásokat próbáltak igazolni ezzel, így nem csoda, ha ösztönösen visszarettenünk ettől a témától. Azonban dr. Kathryn Paige Harden pszichológus azt állítja, a viselkedésgenetikai kutatások nem egyenlőek a félreértelmezésükből és eltorzításukból született rémtettekkel, hanem helyes felhasználásukkal éppen az emberek közötti egyenlőtlenségeket lehetne orvosolni, amelyre ezen kutatások eredményei nélkül nem lenne akkora esély.

Miről szól a viselkedésgenetika valójában, és hol siklott félre az értelmezése?

Mindenki egy bizonyos genetikai állománnyal születik, amely csak 1 százalékban tér el a többi emberétől, és amelyet a szüleitől örökölt, amelyek olyan információkat tartalmaznak, hogy milyen lesz a fizikai megjelenése, a személyisége, és milyen egészségügyi problémákra lesz hajlamos. Azonban a gének önmagukban nem tudják előre megjósolni, hogy valaki szegény lesz-e (ahogyan korábban egyesek tévesen hangoztatták), vagy hogy milyen élete lesz, milyen személyiséggel, ugyanis minimum 50 százalékos hatással formálja ezeket a környezet is, amelyben felnövünk. Például azoknál a tulajdonságoknál, amelyekben a legszorosabban kapcsolódik a genetika és a pszichológia, amilyen például az intelligencia vagy a skizofrénia, a genetika maximum 50 százalékban tehető felelőssé. 

A környezetnek olyan erős hatása van az egyének életére, hogy ki tudják kapcsolni, vagy be tudják kapcsolni egyes génjeinket. Az alultápláltság, a szennyezett környezet és a pszichológiai stressz mind ilyen nagy erővel rendelkező faktorok. A gének csak egy keretet biztosítanak a fiziológiánknak és a pszichológiánknak, azonban a környezet hatására, amelyben élünk, képesek vagyunk tanulni, alkalmazkodni és megváltoztatni a viselkedésünket.

A genetikai kutatásokat tradicionálisan félreértik, és rosszul alkalmazva ezzel akarják igazolni a szociális egyenlőtlenségeket. Például voltak és vannak olyanok, akik azt hiszik, a gének önmagukban képesek meghatározni valaki jövőjét, nem számít, milyen környezetbe kerül, tehát a szociális támogatásokat is feleslegesnek hiszik. Még szélsőségesebben pedig az eugenikában jelent meg ez a téves, etikátlan és minden moralitástól mentes, embertelen értelmezés akár a második világháború rémtetteiben, akár a japán, vércsoporton alapuló megkülönböztetés a 20. század elején. Erre válaszul sok egyenlőséghívő szervezet úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a genetikai és biológiai különbségeket, és betiltja ezek kutatását. 

Tényleg nagyobb egyenlőséget hozhatnának a genetikai különbségeket felderítő kutatások?

Azonban dr. Harden szerint a nagyobb egyenlőség megteremtésére kellene és lehetne felhasználni a viselkedésgenetikai eredményeket. A genetika szerencse kérdése, nem érték önmagában. Ha sikerül azonosítani a genetikai különbségeket, akkor sikeresebben tudnánk valóban hatásos változtatásokat kialakítani a környezetünkben, hogy mindenkinek legyen lehetősége teljesen kihasználnia az adottságaiban rejlő lehetőségeket. Például, a rövidlátó és távollátó emberek rossz szeme is főként a genetikán múlik, társadalmunk mégis képes volt előállítani segédeszközöket (szemüveg, monokli, kontaktlencse), amellyel teljes életet tudnak élni és ki tudnak teljesedni, vezető pozíciókat megszerezni ahelyett, hogy a rossz látásuk miatt marginalizálnánk őket. 

Ugyanígy más genetikai adottságok kompenzálását is ki lehetne találni dr. Harden szerint, hogy társadalmilag személyre szabottabb, támogatóbb közeget tudjunk kialakítani mindenki számára. A genetikai kutatásokkal fényt lehetne deríteni arra, hogy mi számít rizikófaktornak, és mi számít építő közegnek: milyennek kellene lennie az iskoláknak, milyen nevelés lehetne megfelelőbb. A cél az lehetne, hogy a génjeitől függetlenül mindenki teljes értékű tagja lehessen a társadalomnak azáltal, hogy megváltoztatjuk a megváltoztathatót: a szociális környezetünket.

Összességében nem a géneken múlik teljesen az, hogy hogyan alakul a sorsunk. Például a boldogságért is nagyrészt bizonyos gének felelnek, azonban 60 százalékban olyan tényezőkön múlik, amelyeket képesek vagyunk megváltoztatni: az életmódunktól és a környezeti feltételektől. Így tehát lehetséges lehet, hogy a genetikai különbségek vizsgálatát jóra használják fel az emberek.