Hozzájárult Einstein relativitáselméletének logikai következetességéhez; ma a modern algebra legfontosabb megalapozói között tartjuk számon; a Noether-tétel pedig alapvető jelentőségű a modern fizikában. Ennek ellenére Emmy Noether alig végezhette el az egyetemet, saját nevén nem is taníthatott, végül a tengerentúlra kellett menekülnie Németországból.
A megmaradási tételek a modern fizikai legfontosabb törvényei közé tartoznak. Mindenki ismeri a híres kitételt: „az energia nem vész el, csak átalakul”. Emmy Noether tétele legalább ilyen fontos a modernkori tudomány alakulása szempontjából, ám ennek ellenére nevét kevesen hallották.
Szimmetria és megmaradás
Amikor egy zsonglőr feldobja labdáját, röptének ívét számos tényező határozza meg: ezek közé tartozik a labda elhajításának iránya és ereje, a légköri viszonyok, a labda tulajdonságai. Az idő azonban nem hat az artista mutatványára: akár ma, akár holnap dobja föl labdáit, ha a többi tényező azonos, az eredmény sem változik. Az idő nem befolyásolja az energiamegmaradás törvényét, vagyis időszimmetria érvényesül.
Hasonló jelenség figyelhető meg a műkorcsolyázásnál: a sportoló forgása során a lendület (nagyrészt) azonos marad, csak a sebesség változik attól függően, hogy milyen testhelyzetet vesz föl a korcsolyázó, például mennyire közel tartja karjait a törzséhez. A mozgásnál forgási szimmetria figyelhető meg, ami együtt jár a perdület (impulzusmomentum) konzervációjával.
Noether tétele kimondja: ha egy fizikai rendszerben valamilyen folytonos szimmetria érvényesül, akkor ahhoz megmaradási törvény tartozik.
Emmy Noether törvénye leírását 1918-ban publikálta, ám előtte – és utána – hosszú utat kellett bejárnia, rengeteg előítélettel és kirekesztéssel kellett szembenéznie és megküzdenie.
Először nem habilitálhatott Emmy Noether
A matematika iránti érdeklődését talán apjától örökölhette, aki maga is matematikus volt Erlangenben. Itt született Emmy 1882-ben, ám fiatalkorában a számoknál jobban érdekelte a tánc és a zene, majd úgy tervezte, angolt és franciát fog tanítani felnőttkorában. Göttingenben kezdett matematika-előadásokra járni, ám ezt csak az egyes professzorok külön engedélyével tehette – ekkoriban még nők nem nagyon járhattak egyetemekre.
Betegsége miatt azonban vissza kellett térnie Erlangenbe, és miután 1904-ben hivatalosan is megnyílt a nők előtt a továbbtanulás útja a német felsőoktatási intézményekben, szülővárosában diplomázott, summa cum laude.
Ő volt a második nő, aki Németországban matematikából PhD-t szerzett.
A tudományos világ előítéletei a nőkkel szemben persze nem szűntek meg egy csapásra: 1907-től Noether hét éven keresztül úgy tanított Erlangenben, hogy se titulusa nem volt, se pénzt nem kapott érte. Még amikor David Hilbert, a kor zseniális és elismert matematikusának meghívására Göttingenbe utazott, hogy az ottani egyetemen tanítson, akkor is csak tudóstársa asszisztenseként oktathatott, előadásait pedig Hilbert neve alatt kellett tartania. Habilitációját is elutasították – csak az első világháború után, a weimari köztársaság demokratikusabb viszonyai között habilitálhatott 1919-ben, de ekkor is csak a női kandidátusok tiltásának egyik kivételszabálya alapján.
Einstein is elismerte zsenialitását
Pedig ebben az időben Emmy Noether már megkerülhetetlen szereplője volt a tudományos életnek: az egyetemen híres volt kedves, meleg, ám kissé kaotikus tanítási stílusáról, és gyakran lehetett látni, ahogy kávézókban heves matematikai vitákban vesz részt. Legkedvesebb tanítványaiból, a „Noether-fiúkból” szinte egytől egyig neves matematikusok lettek. Nem hiába érvelt abban az időben David Hilbert újra és újra amellett, hogy fogadja be az akadémiai világ. Ahogy a matematikus fogalmazott:
„Végül is egyetem vagyunk, nem pedig fürdő.”
Sőt, Albert Einstein is elismerte zsenialitását, ami persze nem is csoda, hiszen Noether megoldotta a relativitáselmélet egyik nagy látszólagos problémáját, amely szerint sérül az energia megmaradásának törvénye, hiszen a gravitációs energia maga is gravitálhat. Amikor Einstein elolvasta Noether cikkét, levelében így írt Hilbertnek: „Tegnap kaptam Noether kisasszonytól egy nagyon érdekes tanulmányt az invariánsokról. Lenyűgöz, hogy ezt milyen általánosan érvényes módon értelmezte.”
„Az idősebb göttingeni generáció tanulhatna Noether kisasszonytól! Úgy tűnik, nagyon érti a dolgát.”
Eltiltották a nácik a tanítástól
A weimari köztársaság demokratikusabb berendezkedése – minden történelmi hibája ellenére – kedvezett a női egyenjogúsági mozgalmaknak. Ennek volt köszönhető, hogy 1923-ben Noether végre megkapta első fizetett állását – mintegy 15 évnyi tanítás után. Az „aranyélet” azonban nem tartott sokáig: a második világháború kirobbanásának közeledtével, az antiszemitizmus erősödésével zsidó származása egyre nagyobb problémát jelentett. Hitler kormányalakításának évében, 1933-ban megvonták tőle a tanítási jogot – ebben származása mellett politikai nézetei is szerepet játszottak: támogatta ugyanis az 1917-es oroszországi forradalmakat. Ahogy a történész Colin McLarty fogalmazott:
„nem volt bolsevik, de nem tiltakozott, ha annak nevezték”.
Mindezek után nem csoda, hogy nem volt maradása Hitler Németországában, különösen azután, hogy a Göttingeni Egyetemen is erősödött az antiszemitizmus. „Az árja diákok árja matematikát akarnak, nem pedig zsidó matematikát” – ilyen és ehhez hasonló szlogenek terjedtek el.
Noether az Egyesült Államokba emigrált, ahol a philadelphiai Bryn Mawri Női Főiskola vendégprofesszoraként dolgozott, valamint egyetemi előadásokat tartott a Princetoni Egyetemen. Pennsylvania államban maradt élete végéig, 1935-ben egy altesti operáció komplikációja következtében halt meg.
Noha Nobel-díjat nem kapott, ma már senki nem vitatja, hogy megkerülhetetlen alakja volt a matematika és a fizika fejlődésének – nem hiába szokták a modern algebra anyjának nevezni. Albert Einstein így írt róla halála után a New York Times-ban: „a legjelentősebb kreatív matematikai zseni azóta, hogy a nők egyetemen tanulhatnak”.
Emmy Noetherrel ellentétben Karen Uhlenbeck megkapta tudományterülete legrangosabb díját, a gyakran matematikai Nobel-díjnak is nevezett Abel-díjat, ám az ő útja is kimondottan rögös volt.
