Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Amíg meg nem nyitották a döblingi elmegyógyintézetet, Bécs és a Monarchia illusztris elmeháborodottjait egy Őrülttorony nevű, kétes megítélésű intézetbe zárták. Az 1831-ben megnyílt döblingi intézmény bár szigorú feltételek mentén létesült, az ott halálukat lelő ikonikus magyar történelmi alakok mégis tisztázatlan körülmények között hunytak el.
Úgy tűnik, az 1800-as években divat volt 12 pontban megfogalmazni elvárásokat. Amikor még nem létezett elmegyógyintézet Bécsben, a Monarchia pszichiátriai kezelésre szorulóit a félelmetes Őrülttoronyba zárták. Közben a „kereslet” egyre jelentősebbé kezdett válni egy megfelelő szaktudással működtetett elmegyógyintézet iránt. Ekkor is 12 pontban fogalmazta meg a kor orvosi egyeteme azokat a kritériumokat, amelyeknek e leendő intézetnek meg kellett felelnie. Ez a 12 pont ugyan megvalósult, de gróf Széchenyi István 1860-ban és Semmelweis Ignác 1865-ben Döblingben bekövetkezett halálával kapcsolatban azóta is számos kérdés megválaszolatlan.
A létesítési feltételek között szerepelt, hogy a leendő tébolyda vezetője megfelelő erkölcsű és szaktudású személy lehet csak, akinek titoktartási kötelezettséget kell majd vállalni az általa vezetett intézményben kezeltek állapotára vonatkozóan. További elvárás volt, hogy a csekély létszámú felvehető beteg előbb megfigyelés alá kerüljön, majd a tébolyda leendő vezetője által pontosan megtervezett elosztású és berendezésű épületben külön helyeztessék el, nemek szerint.
A nyitás
A várva várt gyógyintézet végül először Windischgrätz herceg gumpendorfi kastélyában kapott helyet, melyet az alapító orvos gondos szakmai körültekintés mellett átalakíttatott. Dr. Bruno Goergen fáradságot nem kímélő munkája nyomán, többéves előkészület után 1819. december 25-én meg is nyitotta kapuit az intézet, melynek 1875-ig tartó fennállása alatt 1090 páciense volt.
A kezdetek
Az akkori vezetés, dr. Bruno Goergen szemlélete nyomán, forradalmian új és az Őrülttoronyban megszokotthoz képest hihetetlenül haladó szellemben látta el a betegek gondozását. Dr. Goergen irányítása alatt a testi fenyítés éppúgy mellőzött volt, mint a kényszerzubbony vagy a láncok használata. Felismerte, hogy többnyire jómódú és magas életszínvonalhoz szokott klienseit hatékonyabban tudja gyógyítani, ha azok érdeklődésüknek megfelelő elfoglaltságokkal tölthetik napjaikat, így a biliárd, a lovaglás, a sakk és a kártyajátékok is bekerültek a betegek mindennapi tevékenységei közé.
Az új hely
Az éleslátó vezető számos újítást vezetett be, melyek közül néhányat, mint például a dühöngő betegeknek fenntartott kipárnázott falú szoba ötletét a párizsi elmegyógyintézettől kölcsönözte. Emellett maga is jó néhány haladó koncepcióval tette mindenki számára élhetőbb hellyé a tébolydát. Nem is kellett túl sokat várnia ahhoz, hogy az intézmény túlnőjön önnön keretein: 1831-ben már körültekintő szakmai szempontok mentén megtervezett munkálatok elvégzése után be is költöztek a kibővített döblingi kastélyba. Bruno Goergen csak 1842-ig élvezhette munkája gyümölcsét, 65 éves korában bekövetkezett halála után fia, Gustav Goergen vette át az intézet irányítását.
Az elmegyógyintézet betegei
Döbling a magyar történelem két kitörölhetetlen alakjának is otthonául szolgált életük utolsó szakaszában. Gróf Széchenyi István 1848 szeptemberében, a vesztes szabadságharc miatti önvádtól és bűntudattól szenvedve került be oda. A legnagyobb magyar döblingi lakhelyéről eltérő beszámolók maradtak ránk, de annyi bizonyos, megkülönböztetett helyzetben, külön lakosztályban élte az elmegyógyintézetben töltött utolsó 12 évét. Noha az 1850-es évek végére állapota jelentősen javult, és egyre naprakészebben tájékozódott újra a mindennapi életről, 1850-től nem hagyta el a tébolydához tartozó területeket 1860-ban bekövetkezett haláláig. Az intézet akkori igazgatója, többek között a gróf halálával kapcsolatos találgatások és vádak miatt, az év július 1-jén lemondott tisztségéről, október hónapban pedig követte betegét a másvilágra.
Ugyancsak az önvád taszította elmebajba az édesanyák megmentőjeként ismert Semmelweis Ignácot is, aki a gyermekágyi lázként ismert, nagyszámú halálozáshoz vezető kór megfékezésére bevezette a fertőtlenítő kézmosást, de tanai sokáig nem találtak kellően nyitott fülekre. Semmelweist 1865. július 31-ével beutalták az intézetbe. Bár teljesen soha nem tisztázott körülmények között bekövetkezett halálának feltehetően éppen egy fertőzés volt a kiváltója, a döblingi személyzet agresszióját is említeni szokták a halált kiváltó esetleges okok között. Az tény, hogy Széchenyinél sokkal rövidebb ideig, alig két hétig tartott Semmelweis Ignác döblingi élete.
