Emlékszel még a Bros ikreire? Rájuk sem ismernél, annyit változtak

bros-ma-1418216987
Olvasási idő kb. 2 perc

A nyolcvanas években a Brosnál híresebb együttest keresve sem lehetett találni, szinte nem volt olyan tini Magyarországon, aki ne rajongott volna a brit poptrió szőke ikreiért. Bár kettősük elszakíthatatlannak tűnt, az élet fölülírta a történetüket: a hírek szerint ma már szóba sem állnak egymással.

A háromtagú, angol fiúbandát 1986-ban Matt Goss és ikertestvére, Luke, valamint barátjuk – és egyben iskolatársuk – Craig Logan alapította. Indulásukat követően alig telt el két év, dalaik máris a slágerlistákat uralták, a WhenWill I Be Famous című számukkal világszerte tinilányok szívét dobogtatták meg.

Noha Logan 1989-ben a sztárélettel járó stressz miatt kilépett a trióból, az ikrek tovább folytatták a zenélést, immár ketten. A testvérek még két albumot készítettek, ám kettősük 1992-ben feloszlott. Bár legközelebb csak 2017-ben jöttek újra össze a rajongók nagy örömére, sikerük vitathatatlan:

a becslések szerint a Bros rövid pályafutása ellenére is 16 millió lemezt adott el világszerte.

Az egykor megszólalásig hasonlító Bros-sztárok ma nagyon is különböznek
Az egykor megszólalásig hasonlító Bros-sztárok ma nagyon is különböznekStuart C. Wilson / Getty Images Hungary

Az itt látható, 2019-ben készült kép talán egyike azoknak a felvételeknek, amelyeken utoljára együtt látható a ma 57 éves ikerpár, az utóbbi években ugyanis eltávolodtak egymástól. Az egymásra külsőleg már alig hasonlító fivérek közötti feszültség a 2018-as, Bros: After the Screaming című dokumentumfilmjükben is érezhető volt. Ami azt illeti, mindketten maradtak viszont a szórakoztatóiparban: Matt a szólókarrierjére koncentrál, Luke pedig a filmiparban tevékenykedik. 

Ha kíváncsi vagy arra is, hogy néz ki most A klinika sármos orvosa, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket is.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek