Ezért nem láthattad Brendan Frasert évekig a vásznon: súlyos árat fizetett a hírnévért

Olvasási idő kb. 3 perc

Hollywood sokkal tartozik Brendan Frasernek: A bálna sikere kapcsán úgy tűnik, eljött az ideje, hogy kiegyenlítse tartozását.

A Múmia-franchise és Az őserdő hőse kigyúrt és jóképű fiatal színészének milliódolláros mosolya mögött nem a boldogság rejtőzött, derül ki, ha egy kicsit is utánanézel annak, mivel töltötte Brendan Fraser az elmúlt bő egy évtizedet. Bár már nem kasszasikerekben, de vállalt szerepeket, a döntésre pedig nagyon is megvolt az oka. Hollywood kis híján tönkretette Fraser életét és testi épségét is.

Eltávolodott Hollywoodtól

Amikor a velencei filmfesztiválon könnyeivel küszködő Frasernek állva tapsolt a közönség Darren Aronofsky A bálnájának bemutatóját követően, a világ egy része meglepetten kapta fel a fejét. Valószínűleg sokan voltak olyanok, akik azt hitték, Fraser fel is hagyott a színészettel, vagy nem értették, hogy akit utoljára izmoktól duzzadó mellkassal láttak rohangálni a vásznon, abból hogyan lett „hirtelen” az a színész, aki egy krónikusan túlsúlyos férfit alakít egy filmdrámában.

Fraser erős reakciója a sikerre azonban mindenki érdeklődését felkeltette azzal kapcsolatban, hogy hol tölthette vajon a színész az elmúlt éveket. A Múmia-filmek utolsó részét 2008-ban mutatták be, A bálna 2022-ben került a mozikba, 2023-ban pedig diadalmenetet is jelenthet Fraser számára. A színész Golden Globe-díjat már kapott a szerepért, de az Oscar-gálán is a jelöltek közt izgulhat.

Brendan Fraser nagyon elérzékenyült A bálna velencei bemutatóján a zajos siker miatt
Fotó: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images Hungary

Díjakkal tért vissza

A bálna újra főszerep Brendan Fraser számára, és nagyobb összeget tennénk arra, hogy a közeljövőben számos megkeresést kap majd hasonló kaliberű filmek főszerepeire.

Ágyékkötőben biztosan nem fog már liánokon ugrálni, és az sem biztos, hogy piramisok közelében forgatna.

Erre nemcsak azért nem számítunk, mert az időközben 54 éves sztárt már más szerepkörökben tudnánk elképzelni, hanem azért is, mert az őt ismertség csúcsára repítő szerepeinek nagy ára is volt.

2018-ban egy interjújában részletesen is beszélt arról, milyen hatása volt testére az intenzív fizikai igénybevételt jelentő forgatásoknak. A szerepek azzal is jártak, hogy egyes kaszkadőrmutatványokat neki magának kellett elvégeznie, ami sérülések garmadáját jelentette. Ezeket a baleseteket nem heverte ki egyik napról a másikra – éveken át tartott kálváriája.

Brendan Frasernek sokba került a hírnév

„Mire elkezdtük forgatni a harmadik Múmia-filmet Kínában, jéggel és tapaszokkal raktam össze magamat.

Idézőjel ikon

Gyakorlatilag exoskeletont építettem magamra nap mint nap, olyan lapos jégzsákokkal, hogy ne látsszon a ruhám alatt sem,

hogy ezeket viselem” – mondta el az interjúban, ez a módszer ugyanakkor csak tüneti kezelést jelentett, a problémáit nem tudta megoldani.

Műtétek sora következett: két olyan beavatkozást is végeztek rajta, amely során gerinccsigolyaívet távolították el. Részleges térdprotézisre is szüksége volt, és további gerincműtéteket is végeztek rajta. Még a hangszálait is meg kellett műttetnie, hét éven át gyakorlatilag ki-be járt a kórházakból.

Korai hollywoodi sikereinek idejéből így emlékezhetünk rá
Fotó: Victor Chavez / Getty Images Hungary

A lelke is sérült

Ha mindez nem lett volna elég, Fraser szexuális zaklatás áldozata is lett. A színészt a Hollywoodi Külföldi Újságírók Szövetségének akkori vezetője, Philip Berk molesztálta egy Beverly Hills-i hotelben: az eset 2003-ban történt, Berk azonban tagadja. Fraser számára ez volt az utolsó csepp a pohárban, ekkor fordított hátat Hollywood világának, amely addig sem bánt vele úgy, ahogyan megérdemelte volna. Mindehhez hozzájárult házasságának válsága, majd válása is.

Visszatérése következik

A 2018-as interjú a GQ hasábjain azonban feltárta a világ előtt nemcsak a filmipar számos sérüléshez vezető rossz bánásmódját – e téren az egyik legfrissebb tragédia Halyna Hutchins operatőré, akit Alec Baldwin egy jelenet próbája közben lőtt agyon véletlenül kellékfegyverrel –, hanem azt is, hogy bizony a zaklatások ugyanúgy megtörténhetnek férfiakkal, mint ahogyan nőkkel. 

Brendan Frasert olyanok keresték meg, akikről nem hallott évtizedek óta, a Twitteren virálisan terjedt sztorija. Már azelőtt visszatért, hogy tényleg visszatért volna.

Ez tavaly történt meg A bálnával: Fraser azt mondja, Charlie, a főszereplő őszinteségében magára ismert. Most Hollywood egyik kedvenc narratívája, a visszatérés következhet. Csak az a kérdés, hogy Fraser meddig engedi be az álomgyárat újra életébe.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.