Durva: olvashat a gondolataidban a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, egy friss kutatás pedig azt bizonyította, hogy akár az emberek gondolataiban is képes lehet olvasni.
A mesterséges intelligencia hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, egy friss kutatás pedig azt bizonyította, hogy akár az emberek gondolataiban is képes lehet olvasni.
1931 májusában különös dolog történt a manhattani Herald Sqaure Hotelben: a személyzet segélykérő hívást kapott egy 93 éves hölgytől, aki évtizedek óta a szálloda egyik luxuslakosztályában élt, zárt ajtók mögött, teljesen elvágva magát a külvilágtól. A személyzet nagy részének fogalma sem volt róla, hogy a rejtélyes hölgy a hotelben lakik – de ki volt Ida Wood, a furcsa milliomosnő, aki negyedszázadon keresztül élt remeteként?
Valahol a Kórház a város szélén és a Vészhelyzet között volt egyszer egy klinika a Fekete-erdőben. Dolgozott ezen a klinikán egy felelősségteljes és sármos professzor, akinek szakmai tudása és filozofikus bölcsessége mellett őszes, majd később festett halántéka mágnesként vonzotta a nőket. Neked rémlik még ebből valami?
Az amerikai férfi, Jerry Jouret hosszú útra indult autójával, de rossz útra tért le, ahol a hó csapdába ejtette.
A legrosszabb filmeknek járó Arany Málna díjakat ritkán veszik át, ami érthető is: ki akarná ország-világ előtt vállalni, hogy a film, amelyet elkészített, vagy amelyben játszott, borzasztó?
Nem vonult zárdába Yoko Ono a Beatles frontemberének meggyilkolása után. A legendásan nehéz természetű képzőművésznő, akinek a közelmúltban volt kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, Lennon halála után egy introvertált magyar művész karjaiban vigasztalódott.
Dél-Angliában, egy dorseti domboldalban különös, ősi rajzra figyelhetnek fel az arra járók. A Cerne Abbas nevű kis falu melletti dombrajz eredete és funkciója máig tisztázatlan, noha a rajz kétségkívül figyelemre méltó: egy meztelen, láthatóan izgalmi állapotban lévő óriást ábrázol, doronggal a kezében.
Japán szusiéttermek kényszerültek drasztikus változtatásokra a veszélyes poén miatt.
Az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske nemcsak az ország, de Európa legszebb lányának címét is elhódította, sztárokkal, államfőkkel találkozott, az egész világ a lába előtt hevert, de hamar megcsömörlött a váratlan hírnévtől, és a gyorsan jött sikerek után szinte teljesen elfeledték őt.
A legemlékezetesebb Oscar-gálák nem véletlenül vívták ki az emlékezetes jelzőt. Az Oscar történetében bőven találunk példát furcsa, bizarr, botrányos és meghökkentő pillanatokra is. Ezekből szemezgettünk.
18 évig volt a Szálasi menyasszonya, egy hétig a felesége, és 46 évig az özvegye. Ki volt Lucz Gizella, a zongoratanárnőből lett nyilasfeleség?
Az Oscar-jelöltek évről évre nagy ajándékcsomagot kapnak: tavaly 140 ezer dollárt, azaz mintegy 50 millió forintot ért mindaz, amit nekik csomagoltak.
A talányos brit utcai művész, Banksy legújabb alkotását a Valentin-napra virradó reggel vették észre a járókelők. Az alapvetően falfestésben utazó provokatőr most egy installációt épített egy fehérre mázolt téglafal elé, aminek a tárgyi elemeit a közbiztonság érdekében azonnal elbontott a városi tanács. Egy helyi lakos szerint ez a sebesség annyira kivételes, hogy meglehet, a művész erre is szeretett volna rámutatni.
Kívülről fújod az 1980-as, '90-es évek akciófilmjeit? Alig bírtad kivárni, mire megérkezett a videótékába a következő Schwarzenegger-, Stallone-, Chuck Norris- vagy Steven Seagal-film? Kvízünkből megtudhatod, mennyire emlékszel még a műfaj legnagyobb sztárjaira.
Jól főzöl, de ez sokkal inkább annak köszönhető, hogy ráérzel a sütés, főzés mikéntjére, mintsem tudatosan cselekednél? Nem baj, ha nem vagy tanult szakácsmester, a lényeg, hogy elég jó vagy a konyhában. Kvízünkkel azonban elmélyítheted a konyhai ismereteidet.
Azt mindannyian tudjuk, hogy 100 éve a nőknek sokkal kevesebb dologhoz volt joga, mint ma, de hogy ez pontosan mit is jelentett, arról nem mindenkinek vannak pontos elképzelései.
Te tudod, hány kilométer egy mérföld? Hány liter tesz ki egy gallon vizet? Ugye, nehéz kérdések ezek, hiszen Európában a legtöbb helyen a metrikus rendszert használjuk. Sokan nem értik, hogy az Amerikai Egyesült Államok miért nem csatlakozik ehhez.
Senki sem vágyik műfogakra, és ez sokszorosan igaz volt a régi korok emberére, akinek nem voltak olyan korszerű lehetőségei a fogpótlásra, mint amilyen megoldásokat a mai modern fogászat kínál.
Schratt Katalin, a bécsi Burgtheater ünnepelt sztárja három évtizeden keresztül volt Ferenc József osztrák császár és magyar király barátnője és legközelebbi bizalmasa. Az őszinte, visszafogott kapcsolatról Erzsébet császárné nemcsak tudott, de még bátorította is azt.
A Szabadság híd tetején található turulszoborról sajnos ma is gyakran próbálják a Dunába vetni magukat az öngyilkosjelöltek – a hídon történt első tragikus haláleset azonban nem öngyilkosság, hanem egy őrült mutatvány miatt következett be 1912-ben, amikor egy kamasz fiú abban a reményben ugrott le a turulról, hogy a produkciónak hála felfigyel rá a világ, és filmsztár válik belőle.
Bizonyára álmodból fölkeltve is fel tudod sorolni a Naprendszer bolygóit; de mennyire emlékszel az egyes bolygók jellegzetességeire? Kvízünkkel próbára teheted csillagászati tudásod.
Dr. Barry Weintraub, New York egyik vezető plasztikai sebésze elárulta, milyen műtéteket kértek tőle a 2023-as évre: íme a legnépszerűbb beavatkozások.
Kiemelkedően magas látogatószámmal zárta első évét a Pénzmúzeum. A 2022. március 15-én megnyílt intézmény az egyéves születésnapon várhatóan eléri a közel 82 000 fős látogatói létszámot. A sikeres startot a múzeum március 15. és 19. között négynapos rendezvénysorozattal ünnepli, ekkor indítja útjára a Neumann-emlékévhez kapcsolódó országos pénzügyi játékát is, amelyben középiskolások és egyetemisták mérhetik össze a tudásukat értékes nyereményekért.
Amikor a kenyér kilója 6-700 forinttól indul, és egyébként is virágkorukat élik a házi készítésű élelmiszerek, sokan döntenek úgy, inkább kipróbálják magukat a kenyérsütés művészetében. Igazán jó kenyeret sütni valóban művészet, de ha ügyesen csináljuk, a siker nem maradhat el. Illetve nem a siker, hanem a sikér.
A világtörténelem alakulására ugyan kevés befolyással bírt, hogy hordtak-e zoknit, vagy hogy tudták-e, milyen évet írunk, mégis érdekes belegondolni a középkori emberek mindennapjaiba.