Ha ez a munkád, megnyugodhatsz: a mesterséges intelligenciánál jobban teljesít az ember e téren

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan attól tartanak, hogy az egyre nagyobb teret nyerő mesterséges intelligencia veszélyeztetni az emberek által végzett munkát - magyarán elveszítjük az állásunkat, mert egy gép olcsóbban, hatékonyabban végzi el ugyanazt.

Ráadásként gyakran még maguk a létrehozók és fejlesztők sem értik a mesterséges intelligencia működését: a gép hihetetlen sebességgel fejlődik, gyorsabban, mint hogy azt utolérhetnénk. Eddig minden emberi számítást lekörözött, épp ezért aggódnak olyan sokan amiatt, hogy teljesen kikerül az irányításunk alól. Egy olyan dolog veszi át a hatalmat felettünk, aminek működését átlagemberként egyáltalán nem értjük - nem mintha a számítógépét vagy az internetét igen. 

Jelenlegi számításaink szerint a mesterséges intelligencia az írók, művészek, zenészek és kódolók munkáit is átveheti. Egy friss tanulmány azonban megnyugtatja a kedélyeket, legalábbis a könyvelőkét: ők még mindig jobban végzik a munkájukat, mint bármilyen gép. 

A Brigham Young Egyetem tanulmányában 327 társszerző vett részt 14 ország 186 különböző oktatási intézményéből, összesen 25 181 tantermi számviteli vizsgakérdéssel. A kérdések a számviteli információs rendszerekre, a könyvvizsgálatra, a pénzügyi számvitelre, a vezetői számvitelre és az adókra vonatkoztak. Különböző nehézségűek és típusúak voltak, beleértve az igaz és hamis, a feleletválasztós és a rövid válaszokat. A ChatGPT pedig – amely korábban többek között jogi vizsgát is tett – nem meglepő módon jól teljesített. Átlaga 47,4 százalék volt, a kérdések 11,3 százalékánál jobban teljesített mint az emberek, különösen jól teljesített a számviteli információs rendszer és az auditálás terén.

A mesterséges intelligencia végzi jobban a munkát, vagy a könyvelők?
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A munka, amit nem tud átvenni a mesterséges intelligencia

Csakhogy a diákok összességében mégiscsak felülmúlták a gépet. Átlagpontszámuk 76,7 százalék volt, és jobban teljesítettek az adózási, pénzügyi és vezetői értékelésekkel kapcsolatos kérdésekben, valószínűleg azért, mert a ChatGPT az utóbbi típushoz szükséges matematikai folyamatokkal küszködött. A tanulmány további érdekes eredményekre is rávilágított, például arra, hogy a ChatGPT nem mindig ismeri fel, amikor matematikai számításokat végez, és értelmetlen hibákat követ el, például két számot hozzáad egy kivonási feladathoz, vagy helytelenül osztja el a számokat. A válaszaihoz magyarázatot is ad, még ha azok helytelenek is. Tehát nem tökéletes, és messze nem veszi fel a versenyt a könyvelőkkel. Alig várjuk, hogy hasonlóan jó híreket kapjunk más szakmákkal, munkákkal kapcsolatban is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.