Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Milyen lehetett az 1930-as években egy léghajón utazni? Kik engedhették meg maguknak, hogy jegyet váltsanak a „levegő óriására”? Milyen menüt szolgáltak fel a szalonban? Korabeli újságcikkek segítségével indulunk időutazásra.
Kevesen tudják, hogy a léghajó valójában magyar találmány: Schwarz Dávid technikus az 1880-as években fejlesztette ki a merev szerkezetű, könnyűfémből készült kormányozható léghajót. Korai halála után özvegye eladta a jogokat Ferdinand von Zeppelin grófnak, akinek a nevéről azóta is a repülő szerkezet jut mindenki eszébe, míg a keszthelyi születésű Schwartz Dávid neve gyakorlatilag feledésbe merült.
Virág az ablakpárkányon
Az 1931-ben Budapestre érkező Graf Zeppelin valóságos szenzáció volt, mind azoknak, akik rajta utaztak, mind pedig a szemtanúknak. A 236 méter hosszú, 34 méter magas és 30 méter széles monstrum fedélzetén tartózkodott többek között a kormányzó fia, Horthy István és Karinthy Frigyes is, aki csakis azért utazott Friedrichshafenbe, hogy a léghajó fedélzetéről tudósíthasson Az Est hasábjain. A léghajót Ernst Lehmann kapitány vezette, az utasok pedig, miután este 10 óra tájban beszálltak az utasgondolába, a kényelmes karosszékekkel, süppedős szőnyegekkel berendezett impozáns szalonban üldögéltek, s egy pohár whisky mellett beszélgettek. Az 5 × 5 méteres társalgóban a személyzetnek még arra is volt gondja, hogy az ablakpárkányra virágot tegyenek, vázában. Cigarettázni ellenben – érthető, ám a korszakban szokatlan módon – tilos volt.
Karinthy „érzelmes napló”-ja
Karinthy így írt az „Ezüst Bálnán” tett utazásról „érzelmes napló”-jában: „Elszedik a jegyünket, igazolás, bélyegzés. Aztán egyenként engednek fel a lépcsőn. Nyílik a kocsmaajtó. Folyosó. Jobbra miniatűr konyha, olyan söntésféle, a konyhában kuktasapkás szakács, sercegő húsok. Balra a szalon. Mint egy kedves, szerény, vidéki német kávéház, biedermeier függönyök, virág az ablakpárkányon. Az ablakon máriaüveg. Idetessékelnek bennünket, a szalonba hátul folyosó torkollik, kétoldalt fülkék, ezekbe kell lerakni csomagjainkat, a fülkéket kiosztják. (…) Egy derék steward már faggat, hogy mit parancsolok, whiskyt vagy sonkát tojással. (…) A sötétben, nagy messze, még látni a Bodeni-tó csillogását. Fénypontok szaladnak alattunk. Közös társalgónk kezd felmelegedni. Hátsó fele enyhén lesüllyed: ez azt jelenti, hogy emelkedünk. Almássy Afrika-utazó és pilóta barátom ül le mellém. (…) Az utasok járkálnak, csevegnek, az egyik újságot olvas. Whiskyt rendelünk, koccintunk. A csillagos ég üvegbura.”
München után hóviharba kerültek, az író arra ébredt, hogy kiesett az ágyából. Hajnalban Bécs után átrepülték a magyar határt, 110-120 km/óra sebességgel, s reggel nyolc után érkeztek Budapestre. Karinthy a hófelhők fölött megcsodálhatta a Fertő-tó környékét, a Balatont, s Martonvásár fölött távcsővel még azt is kivette, ahogy integetnek a Földről a zeppelinnek:
„Gukkerrel ülök az ablaknál. Parasztház udvarára irányítom. Szemét dörgölve jön ki egy legény, felnéz, meghökken, összecsapja a kezét, kihívja az egész házat. A menyecske lepedővel integet. Kacsák futkosnak rémülten.”
30 000-en dideregtek, hogy meglássák a zeppelint
A landolás maga is óriási szenzáció volt: az egész város bámulta a furcsa alkotmányt, mielőtt az leszállt volna a csepeli repülőtéren, ahol 30 000, a jeges szélben didergő ember várta kíváncsian a monstrumot. „A budai hegyek fölött a szürke borulásban alig-alig észrevehetően felcsillan a léghajóóriás ezüst teste, mint valami óriás hal úszik a levegő tengerében” – írta Az Est „földi” tudósítója. A bámészkodók megcsodálhatták a föld felett mindössze 60 méterrel lebegő óriást, amely előbb a postazsákot, majd a köteleit dobta le az ott várakozó, előre betanított 250 utászkatonának.
Gömbös Gyula elrepül
Miután az illusztris utasok kiszálltak, utascsere következett: a zeppelin rövid sétakörútra vitt további magas rangú személyeket Magyarország felett. Arisztokraták, bankigazgatók, államtitkárok, egyetemi tanárok szálltak fel, köztük báró Schön német nagykövet, Köpesdy Elemér, az Állami Gépgyár vezérigazgatója, valamint dr. Hültl Hümér orvosprofesszor, a „szike Paganinije”. Az utolsó pillanatban befutott Gömbös Gyula honvédelmi miniszter is.
Az utasok közül ketten is rosszul lettek a nagy izgalomban, a többiek arról diskuráltak, hogy vajon a repülőgépen vagy a zeppelinen kényelmesebb az utazás. Hatvan, majd Miskolc fölött óriási viharba keveredtek, s ez végül meggyőzte az utasokat, hogy a zeppeliné a jövő a repülőgéppel szemben. Dr. Tulogdy János, a kolozsvári református főgimnázium tanára – aki szintén a sétarepülés utasai között volt – úgy érezte, hogy
„az ember a biztonság legtökéletesebb érzésével utazik a zeppelinen”,
bár megjegyezte, hogy a fel- és leszállás a repülőgéphez képest jóval körülményesebb.
Ebéd a szalonban
A társaság közben megéhezett, s a szalonban elfogyasztották az ebédet, ami a következő fényűző menüsorból állt: „Áttört szárnyas leves, lazacpisztráng főzve, vajjal leöntve, pirított burgonyaszeletekkel, borjúborda vadasan nudlival, zöldborsó, friss paradicsom és zöld saláta körítéssel, karamellakrém.” Mindeközben a léghajó siklott velük Debrecen felé, majd visszafordult Budapestre.
Propaganda a fedélzetről
A Graf Zeppelin eredményes repüléseit látva a németek még nagyobb léghajót építettek, ez volt a Hindenburg. A fasizálódó Németországban a léghajókat is felhasználták propagandacélokra: például a Rajna-vidék fölött négy napon és három éjszakán át horogkeresztes röplapokat szórt le, miközben indulókat és propagandabeszédeket harsogott. A Hindenburg természetesen utasokat is szállított: 37-szer szelte át az Atlanti-óceánt.
Az utolsó utazás
A Hindenburg utolsó útjára 1937 májusában került sor, ekkor Frankfurtból repült az Egyesült Államokbeli New Jersey-be. Az úton hatalmas viharba került, ennek ellenére megérkezett a lakehursti repülőtérre, ahol azonban bekövetkezett a tragédia: a hidrogénnel töltött léghajó felrobbant, és teljesen kiégett. A fedélzeten tartózkodó 97 ember közül 35 (13 utas és a legénység 22 tagja, köztük a Karinthy által is megörökített Lehmann kapitány) lelte halálát a léghajózás legsúlyosabb balesetében. A hivatalos vizsgálat szerint a tüzet a légkör statikus kisülése okozhatta, de sokan azt feltételezték, hogy náciellenes szabotázs történt. A kétszázezer köbméter gyúlékony hidrogén alig egy perc alatt égett el, izzó pokollá változtatva az egek királynőjeként emlegetett Hindenburgot. Az utasok és a legénység tagjai közül többen kivetették magukat az ablakon, hogy ne égjenek halálra, akik azonban az utaskabinokban tartózkodtak, nem menekülhettek a lángok elől.
A Hindenburg katasztrófája után a léghajók kora leáldozott. A Hindenburg és a Graf Zeppelin még használható alkatrészeit és az ezekből kinyert alumíniumot HermannGöring parancsára a náci hadiipar és a Luftwaffe hasznosította. (Borítókép: Fortepan / Révay Péter)
