Offline cikkek
A nagy bundaháború: a valódi szőrme vagy a műszőr ártalmasabb?
Anna Wintour, Naomi Campbell, Monica Bellucci – néhány sztár, aki imád szőrmebundába burkolózni. Ezzel szemben állatvédők, köztük Stella McCartney, Charlize Theron vagy Pamela Anderson szerint bűn halott állatok szőrét viselni. Létezik-e igazság a nagy bundaháborúban?
6 görögdinnye súlyának megfelelő daganat volt a testében
A bal lábát fájlalta, súlyos légszomjra panaszkodott, és még a bőre is elfertőződött annak a 71 éves amerikai nőnek, aki majd’ 100 kilósan került kórházba. A tüneteket az orvosok nem tudták mire vélni, végül a vizsgálatok meglepő eredményt hoztak. Ez a különös eset is azt bizonyítja, az időben diagnosztizált daganatos betegségek megfelelő kezeléssel orvosolhatók.
Tudod folytatni az ismert magyar népdalok megkezdett sorait?
Kece lány, krajcár, angyalom, galambom, határon legelő bárány és komámasszony kakasa: ma, amikor posztolunk, blogolunk, szelfizünk és skippelünk, ezek már alig használatos szófordulatok, de népdalainkban tovább élnek. Ha a zuhany alatt dalra fakadunk, nem feltétlenül ezeket énekeljük, pedig az olykor nehezen kivehető szövegek legtöbbje örök érvényű igazságokat hordoz.
A gyilkos maga is áldozat: kettős tragédia rázta meg Amerikát
Amerikában sokkal könnyebb fegyverhez jutni, azt birtokolni, tárolni, használni is. Hiába vitáznak ezen évtizedek óta, megoldás nem születik, tragédia viszont annál több. Most egy három- és egy négyéves kislány lett áldozat.
A legszebb magyar férfit Sissi is kitüntette a figyelmével
A nőcsábász hírében álló Andrássy Gyulát és Erzsébet királynét évtizedeken át szoros kapcsolat fűzte egymáshoz. Barátság volt vagy szerelem?
Ez az 5 súlyos baleset be sem következett volna, ha kipihentebbek az emberek
Mindannyian tudjuk magunkról, hogy ha fáradtság gyötör, könnyebben hibázunk – ez pedig így van azokkal is, akik veszélyes területeken dolgoznak. Csernobil mérnökei is túlterheltek voltak: talán ha kipihentebbek, az atomreaktor balesetét is megúszta volna az emberiség.
Nyaralni indultak, a házak közé szorultak a lakókocsival
Emlékezetes lesz a vakáció annak a brit párnak, akik egy spanyol kisváros szűk utcáján szorultak be két ház közé a lakóautójukkal.
Több tízezer embert mérgezett meg az amerikai kormány a szesztilalom idején
A szesztilalom idején végrehajtott lépésnek halálos következményei voltak: akik a mérgezett alkoholból ittak, nagy eséllyel meghaltak.
40 évig nem tudták, hogy kitört a második világháború
1978-ban a szibériai vadonban kutató szovjet tudósok egy hattagú családot fedeztek fel, akik mindentől és mindenkitől elzárva 1936 óta éltek a fagyos tajgán.
Felismered a legnagyobb karaokeslágereket egyetlen sorból?
Ha te is előszeretettel ragadsz mikrofont, de legalábbis kórusban énekelsz a tömeggel, akkor azt gondolnád, a kisujjadból kirázod ezt a kvízt. Vajon neked lesz igazad?
A gyönyörű tengerpart, ahová nem turisták, hanem a legkegyetlenebb bűnözők járnak
Lenyűgöző vízesések, égbe törő hegycsúcsok, érintetlen tengerpart… a karibi szigetvilágban található Haiti mindezen adottságokkal rendelkezik, mégsem nyaralási célpontként jut eszünkbe, ha meghalljuk a nevét. A karibi ország a 2010-es pusztító erejű földrengés óta nem tért magához. Ma már éhínség és kolera sújtja, a bandaháborúk állandósultak, s az erőszaknak sokszor civilek, nők és gyerekek is áldozatul esnek.
Így tiltakoztak a sportpálya bezárása ellen Cegléden: a helyszínen jártunk
A kora tavaszias napsütés mintegy ötven embert csalogatott ki Cegléden a Köztársaság utcai sportpályára vasárnap délután. Mint ismert, erről a labdázóról döntött úgy másodfokon a bíróság, hogy az önkormányzatnak be kell záratnia és le kell bontania, mivel zavarja a szemben lakó idős házaspár nyugalmát a labdapattogás.
Mennyit tudsz a nemzeti ünnepekről?
A magyar nemzeti ünnepeket már egy iskolás is ismeri – vagy mégsem? Kvízünkből kiderül, te hogy állsz ezekkel!
A rabszolga, aki feladta magát postán, hogy kiszabaduljon
Az afroamerikai rabszolgák számára az egyetlen kiutat gyakran az jelentette, ha megszöktek az ültetvényekről, és az északi, nem rabszolgatartó államokban kerestek menedéket – némelyek egészen extrém menekülési módokkal próbálkoztak, közülük is kiemelkedik furfangosságával Henry „Box” Brown, aki ismerősei segítségével bedobozolta és postára adta magát.
Harry és Meghan gyerekeit nem hívták meg Károly király koronázására
Sussex hercege és hercegnéje ugyan kapott meghívót Károly király koronázási ceremóniájára, ám a Buckingham-palotából érkezett levél a meghívottak között nem említi Harry és Meghan gyermekeit.
Filmek és botrányok: tudod, melyik film mitől lett hírhedt?
A filmes botrányok néha jót tesznek egy-egy alkotásnak, mert hatásukra többen lesznek kíváncsiak arra – időnként viszont elriasztják a nézőket attól, hogy jegyet váltsanak. Te hallottál ezekről a filmes botrányokról?
Pofon helyett ezt várjuk – 5 dolog, amit mindenki figyel majd az Oscar-gálán
A tavalyi év bomba meglepetése volt negatív értelemben Will Smith Chris Rocknak adott pofonja az Oscar-gálán: a díjátadón ilyesmire idén valószínűleg nem kerülhet sor. Mutatjuk, szerintünk mit figyel majd a világ!
Ez volt az Oscar-díj történetének legnagyobb botránya
50 évvel ezelőtt Will Smith pofonjánál sokkal nagyobb botrány szemtanúja volt az Oscar-díj-átadó közönsége: a világ egyik leghíresebb filmje, A keresztapa főszerepéért aranyszobrocskával jutalmazott Marlon Brando egy amerikai őslakos ruházatba öltözött fiatal nőt küldött maga helyett a gálára, hogy visszautasítsa a díjat. De miért mondott le az Oscarról a nehéz természetéről és különcségeiről ismert színészlegenda?
Kihantoltatta, és feleségül vette halott szerelmét a portugál király
Az igaz szerelem a sírig, sőt, olykor még azon túl is tart – utóbbiban hitt I. Péter középkori portugál király, aki kihantoltatta, feleségül vette és hivatalosan is királynéjává emelte meggyilkolt szeretőjét. A bizarr eset hátterében szappanoperába illő intrikák álltak.
8 magyar produkció, ami ma már nem igazán polkorrekt
Előfordul, hogy régi filmek, sorozatok vagy műsorok kifejezetten rosszul öregszenek, és egyes részeik, melyek a maguk idejében még teljesen elfogadhatóak voltak, a mai mérce szerint nem igazán számítanak szalonképesnek. Összeszedtünk néhány magyar klasszikust, melyek 21. századi szemmel kifejezetten politikailag inkorrektnek tűnhetnek.
Ez a szabálytalan szépség az összes hollywoodi sztárt elcsábította: a stílusteremtő Diane Keaton
Sosem volt klasszikus hollywoodi szépség, mégis elbűvölő mosolya, csillogó szeme és összetéveszthetetlen stílusa az egész világot rabul ejtette. Megküzdött fiatalkori önbizalomhiányával és étkezési zavarával, majd a mozivászon összes nagyágyújának elcsavarta a fejét. A házasságot mégis elutasítja, mert a januárban 77 éves Diane Keaton szabadnak született.
A cuki pandák gusztustalan megoldással védekeznek a hideg ellen
Láttál már barna színű pandát? Ezek a karizmatikus állatok jellegzetes fekete-fehér bundájukról ismertek, de amikor az időjárás hidegre fordul, van, hogy rájuk sem lehet ismerni. Mégis mi viszi rá őket, hogy tömött bundájukat lócitromba panírozzák?
Elmegyógyintézetben, elfeledve halt meg Amerika első szupermodellje
Audrey Munson volt Amerika első igazi szupermodellje, akinek kivételes szépségét (gyakran akt-) szobrokon, festményeken, fotókon és filmekben is csodálta a közönség a 20. század első évtizedeiben: az amerikai vénusznak és Miss Manhattannek is nevezett lány hihetetlen népszerűségnek örvendett, karrierje azonban egy ponton túl megbicsaklott, elfeledve, egy elmegyógyintézet lakójaként érte őt a halál.
Vitatható módon vált a turmixgépárus a világ vezető gyorsétteremláncának tulajdonosává
Több mint 100 ország 36 000 éttermében szolgálja ki vendégeit a McDonald’s – ezekkel a számokkal ma a világ vezető étteremláncának számít. Nem egyik napról a másikra érte el ezt a címet: a Meki története egészen az 1940-es évekre nyúlik vissza.
A nyilasok gyilkolták meg a magyar gyógyszeripar atyját
Richter Gedeon neve ma is fogalomként él a köztudatban – az első hazai gyógyszergyár, egyben a modern magyar gyógyszeripar megalapítója árva gyerekből lett vagyonos és befolyásos üzletember, a szélsőjobboldali eszmék térnyerése azonban nemkívánatossá tette személyét. A világsikerű gyógyszergyáros a nyilasok áldozataként lelte halálát.