Ravasz trükkel jut a lakásba a legvisszataszítóbb bogár, melynek 900 faja él hazánkban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A jó idő beköszöntével otthonunkban nem várt vendégek is megjelenhetnek: a poloskák az óvatlanul nyitva hagyott ajtón vagy ablakon át repülnek be, hogy aztán szörnyű bűzt eregessenek, amikor megpróbáljuk kitessékelni őket.

A poloska sokak szerint az egyik legvisszataszítóbb bogár, amelynek csak Magyarországon 900 faját írták már le. Nálunk leggyakrabban a barna ázsiai márványpoloska és a zöld vándorpoloska tűnik fel, de megjelent már a nyugati levéllábú poloska is. Az invazív fajok déligyümölcs-szállítmányokkal érkeztek hazánkba, és igen gyorsan elterjedtek. Legveszélyesebb fajtájuk a piros-fekete mintázatú gyilkospoloska (Rhynocoris iracundus), amit csókos poloskaként is emlegetnek, és már Magyarországon is találkozhatunk vele, bár szerencsére nem túl gyakran. Ezek a rovarok, ha védekezésre kényszerülnek, fájdalmasan szúrnak, de a híresztelésekkel ellentétben nem támadják meg az embert. A gyilkospoloska akár úgynevezett Chagas-kórt is okozhat, amelynek tüneteitől (hasmenés, gyengeség, egyensúlyvesztés, görcsök, remegés, puffadás, depresszió, étvágytalanság, szapora szívverés) Amerikában évente több százezer ember szenved, a házi kedvencek pedig akár bele is pusztulhatnak.

Szipókával szívják ki a növények nedveit

A poloskák legtöbbje élősködő, azaz különböző élő szervezetek (növények, gombák, algák, állatok, vagy akár az ember) nedveinek szívásából tartják életben magukat, de vannak közöttük ragadozók is, amelyek levéltetvekkel, takácsatkákkal vagy hernyókkal táplálkoznak. Szájszervük a szipóka, amellyel a növényekkel táplálkozó, mezőgazdaságilag igen káros rovarok kiszívják a növények nedveit. A poloskanyál hatására a levelek és a hajtások károsodnak, a bimbók, virágok és magkezdemények pedig teljesen elhalhatnak.

Ha így védekezünk a poloska ellen, könnyen büdösbogár-szagú lehet a kezünk
Fotó: Edwin Remsberg / Getty Images Hungary

A ruhán utazva is bejuthat a lakásba

A poloskák szinte bármit szívesen fogyasztanak, de elsősorban az alma, a sárgabarack, az őszibarack, a körte, a cseresznye, a kukorica, a szőlő, a bab, a paprika és a paradicsom a kedvencük. A poloska bűzmirigyének és emésztőnedvének váladékával, továbbá ürülékével beszennyezi a termést, ami így élvezhetetlenül poloskaízű lesz. Természetes ellensége nem igazán van, legfeljebb szúnyoghálóval és vegyszeres irtással védekezhetünk ellene. De a ravasz kis élőlény így is megtalálja a módját, hogy bejusson a lakásba:

Idézőjel ikon

sokszor a ruhánkon utazva vagy a kinn száradó ruhákkal együtt kerül be az otthonunkba.

Sőt, elég egy néhány milliméteres repedés az ablak alatt, és máris bent dörzsölgeti a lábát (vagy a szipókáját), jellegzetes hangot kiadva. Vagy, akár az éji bogár, „nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, azután elhallgat”.

Szereti a fényt

A poloskát vonzza a fény: napközben szívesen rejtőzködik például a függöny ráncain, este viszont, ha felkapcsoljuk a villanyt vagy a televíziót, azonnal odarepül. Éppen ezért jobban tesszük, ha a poloskaszezon kezdetével csak sötétben szellőztetünk. A poloskáknak nemcsak a hangjuk jellegzetes, hanem a szaguk is:

Idézőjel ikon

a bogár, ha veszélyben érzi magát, bűzmirigyein bocsátja ki a jellegzetes szagú váladékot, megkeserítve a szobában tartózkodók komfortérzetét.

A lárvák bűzmirigyei a potroh hátoldalán helyezkednek el, az imágóké pedig a tor utómellnek nevezett részén. A kibocsátott váladék nemcsak bűzös, hanem idegmérget is tartalmaz. A módszert védekezési mechanizmusként fejlesztették ki, és leggyakrabban az őket fenyegető ragadozók, például a madarak ellen használják – no meg az őket kitessékelni igyekvő kétlábúak ellen.

Ezért büdös a poloska

Az erős és jellegzetes szagot egy aldehideket tartalmazó zsíros váladék okozza, mely a tor alsó részén található bűzmirigyben termelődik. Az aldehid vegyületcsoport legismertebb tagja a többek közt holttestek konzerválására használt formaldehid. Érdekesség, hogy a jellegzetes poloskaszag nem mindenki számára irritáló: egyes emberek nem is érzik a büdösbogár-szagot. (Ők minden bizonnyal a koriander ellen sem ágálnak, amelynek aromáját szintén egyfajta aldehid adja.) Mások viszont éppen azért nem képesek megenni a koriandert, mert – nem is alaptalanul – a fűszernövényt poloskaszagúnak érzékelik.)

Mit tehetünk ellene?

Többféle módszer van arra, hogyan szabaduljunk meg tőlük: egyesek a porszívózást javasolják, mások szerint viszont éppen ettől a módszertől lesz kibírhatatlan poloskaszag a lakásunkban. Mások a fokhagymás permetezőszerre esküsznek: néhány gerezd fokhagymát ha állni hagyunk fél liter vízben, utána olyan elegyet kapunk, ami taszítja a poloskákat – bár lehet, hogy nemcsak őket, hanem mindenkit, aki megfordul az otthonunkban. Kellemesebb illatot biztosít a menta- vagy teafaolajjal történő permetezés, de kétséges, hogy az apró betolakodókat mennyire zavarja.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?