Ezért tudnak a papagájok beszélni, pedig nincs is hangszáluk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sőt, egyes papagájok olyan ékesszólóan káromkodnak, hogy el kellett őket zárni a nyilvánosság elől.

Az embereken kívül kizárólag a madarak képesek beszélni. A trópusi seregélyek, a varjak, a hollók és a kolibrik egyaránt képesek az emberi beszédet utánozni, de a pálmát kétségkívül a papagájok viszik. Akár több száz szót is képesek elsajátítani, és egyes rendkívüli papagájok bizonyos szavaknak még a jelentésével is tisztában vannak.

A jó hangutánzó madárfajok agyában található egy „mag”, amely az éneklés és énektanulás során szinkronizálódó idegsejtekből áll. Azoknál a madaraknál, amelyek különösen tehetségesek a hangmásolásban, egy úgynevezett héj veszi körül a magot. Minél vastagabb a héj, annál jobb hangutánzó képességgel jár együtt, tehát a madár annál inkább képes lesz az emberi beszédet utánozni.

A család részének tartják magukat

A papagájok társas lények, azaz a maguk módján szeretnének „megfelelni” fajtársaiknak. Vadon élő papagájoknál megfigyelték, hogy más madarak hangját utánozzák, emberek között viszont – mivel magukat is a közösség vagy a család részének tekintik – az emberi beszédet utánozzák. Ha a papagáj gazdája veszi a fáradságot, akár számolni is megtaníthatja tollas kedvencét.

A türelmes gazdák nem csak beszélni, akár számolni is megtaníthatják a papagájukat
Fotó: 4Fr / Getty Images Hungary

Így tudnak beszélni a papagájok

A papagájoknak nincs hangszáluk, rendelkeznek viszont egy speciális hangképző szervvel, amelyet alsó gégefőnek hívnak. Torkuk izmainak segítségével a levegőt légcsövük fölé irányítják, és különböző hangokat hoznak létre a légcső mélységének és alakjának a változtatásával. A hangok minősége függ a légcső hosszától, a gége, a nyakizmok és a csőr szerkezetétől is; egyes fajok pedig izmosabb nyelvvel rendelkeznek, mint társaik – ők különösen ügyesek az emberi beszéd utánzásában.

Az ajtónyikorgást is tudják utánozni

A papagájok valószínűleg nem értik a legtöbb szó jelentését, de tisztában vannak a kontextussal. Például, ha belépünk a szobába, papagájunk megkérdezheti, hogy „hogy vagy?”, de valószínűleg nem a hogylétünk érdekli – szimplán azokat a szavakat utánozza, amelyeket sokszor hall, amikor valakit üdvözlünk. A papagájok igen sok hangot képesek utánozni: az ajtónyikorgástól a kutyaugatáson keresztül bizonyos dallamfoszlányokig.

Az éneklő Einstein és Alex, aki bocsánatot kért

A leghíresebb a beszélő papagájok közül talán Einstein (nomen est omen), aki a tennesseei Knoxville állatkertben él, és körülbelül 200 szóra rúg a szókincse, de ami népszerűbbé teszi, az az, hogy például a Who Let The Dogs Out című dalt is el tudja énekelni. Egy másik sztárpapagáj, a már jobblétre szenderült Alex hosszú élete folyamán 50 tárgyat tudott szín, forma, szám és anyag alapján azonosítani, szókincse 150 szóból állt, és nyolcig tudott számolni.

Idézőjel ikon

Alex egy kétéves gyerek nyelvi képességeivel rendelkezett, problémamegoldó készsége pedig egy ötéves gyerek szintjén állt.

Még bocsánatot is kért, ha úgy látta, ingerültté teszi gazdáját, dr. Irene Pepperberg kutatót, aki különleges módon tanította beszélni Alexet. A papagáj 30 évet élt, utolsó szavai – mint minden este, amikor elköszönt Pepperbergtől – a „légy jó, szeretlek, holnap találkozunk” voltak.

Alex inspirálta Apollo gazdáit is. A floridai St. Petersburgban élő papagáj felismeri a színeket, az anyagokat, sőt bizonyos cselekedeteket is. Saját TikTok- és Instagram-oldalán lehet követni a mindössze 3 éves madár fejlődését, akinek gazdái meg vannak győződve arról, hogy Apollo a valaha volt legokosabb madár.

Káromkodó madarak

A maga nemében ugyancsak egyedülállóak a brit Lincolnshire vadaspark afrikai szürkepapagájai, Billy, Tyson, Eric, Jade és Elsie, akik a fogságban egymást tanították meg káromkodni. A tevékenységet olyannyira tökélyre vitték, hogy el kellett őket zárni a látogatók elől, mert folyamatosan szidalmazták őket. A vadaspark egy másik lakója, a Chico névre hallgató papagáj pedig azzal került be a hírekbe, hogy popdalokat tanult meg – például Beyoncé If I Were A Boy című számát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.