Káromkodó papagájok az állatkertben: a gondozóknak kellett szétválasztaniuk a bajkeverőket
Egy brit állatkert öt, beszédképes papagája veszett össze. Az állatok káromkodtak, a gondozóknak kellett közbeavatkozniuk, hogy ne fajuljon el a helyzet.
Egy brit állatkert öt, beszédképes papagája veszett össze. Az állatok káromkodtak, a gondozóknak kellett közbeavatkozniuk, hogy ne fajuljon el a helyzet.
Sokak számára a papagájok beszédkészsége a döntő ok, amiért ezeket az intelligens – időnként túlságosan intelligens – madarakat választják háziállatnak. De vajon hogyan tanulnak meg beszélni? Mitől függ, hogy milyen jól utánozzák az emberi hangokat? És mennyit értenek abból, amit mondanak?
Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnöke nagyon szerette kedvenc papagáját, és éppen ezért igen sok időt töltött azzal, hogy a madarat megtanítsa beszélni. A papagáj kiváló beszédkészsége az elnök halála után nyilvánvalóvá is vált, miután nem tudott a csőrének parancsolni, és ezzel tönkre is tette az elnöki temetést. Így bizonyos értelemben Jacksoné volt az utolsó szó.
Sőt, egyes papagájok olyan ékesszólóan káromkodnak, hogy el kellett őket zárni a nyilvánosság elől.
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
Kevesen értenek úgy a hátborzongató atmoszféra megteremtéséhez, ahogyan Edgar Allan Poe értett. Misztikus novelláinak és verseinek minden összetevője a rájuk jellemző baljós légkört hivatott előidézni: a tomboló vihar, az árnyak a falon, a szélben meglibbenő függöny – hogy a híres hollójáról ne is beszéljünk.
Egyes papagájfajok remekül tudnak utánozni mindenféle hangot. De vajon mi célt szolgál ez a ritka menő tulajdonság? A természet csodái legújabb részében ennek jártunk utána.
Ha eddig azt hitted, hogy a madarakba szemernyi segítő szándék sem szorult, akkor ideje, hogy megismerkedj az afrikai szürkepapagájjal, amely példás csapatjátékosnak számít.