Egy káromkodó papagáj tette tönkre az elnöki temetést

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnöke nagyon szerette kedvenc papagáját, és éppen ezért igen sok időt töltött azzal, hogy a madarat megtanítsa beszélni. A papagáj kiváló beszédkészsége az elnök halála után nyilvánvalóvá is vált, miután nem tudott a csőrének parancsolni, és ezzel tönkre is tette az elnöki temetést. Így bizonyos értelemben Jacksoné volt az utolsó szó.

Jackson elnök a feleségének, Rachelnek vásárolta Pollyt, az afrikai jákópapagájt, mellyel igazán közeli barátságot ápolt, majd az asszony korai halála után ő maga vette gondozásba. Ezek az afrikai papagájok igazán tanulékonyak, és különlegesen szoros kapcsolatot képesek kialakítani a gazdájukkal. Az elnök sokat foglalkozott a papagájjal, nemcsak gondozta, hanem tanítgatta is, ám, hogy pontosan mit is tanult a madár, az csak gazdája temetésén derült ki.

Így tette tönkre a temetést a papagáj

Az amerikai elnök tennessee-i otthonában 1845-ben megtartott temetést vezető William Menefee Norment tiszteletesnek tulajdonított visszaemlékezés szerint a prédikációt megelőzően, miközben a búcsúztatóra gyülekezett a tömeg, egy gonosz papagáj, melyet házi kedvencként tartott az elhunyt, izgatott lett. Vélhetően a számára szokatlanul nagy sokaság váltotta ki belőle a megdöbbentő viselkedést, melynek következtében olyan hangosan és hosszan káromkodott, hogy azzal megzavarta a gyászoló tömeget, és emiatt ki kellett vinni a papagájt a házból.

Andrew Jackson amerikai elnök szoros kapcsolatot ápolt a papagájával
Fotó: omersukrugoksu / Getty Images Hungary

Kemény jellem volt az elnök

Az afrikai jákópapagájok kifejezetten intelligens madarak, amelyek igen hosszú életet, akár 75 éves kort is megélhetnek, továbbá arról is ismertek, hogy képesek szavakat is megtanulni és hangokat is utánozni, beleértve a telefoncsörgést és a babák sírását is. Miután a papagájoknak nincs hangszáluk, a légcsövükből kinyomott levegő segítségével adnak ki hangokat. 

Az Amerikai Egyesült Államok hetedik elnöke igen kemény ember hírében állt. Andrew Jackson számos betegségben szenvedett, beleértve a maláriás köhögést és a párbajokból származó régi sebeket, amelyek közül több olyan golyó általi sérülés volt, ami a tüdejét és a karját érte.

Az amerikai elnök harcias ember hírében állt, párbajozott, és egyszer még a merénylőjét is kis híján agyonverte
Fotó: Mpi / Getty Images Hungary

Andrew Jacksont igencsak megedzette a sok háború, így nem véletlen, hogy amikor egy férfi megpróbálta lelőni egy nyilvános beszéde alkalmával, akkor a 67 éves Jackson elnök sétapálcájával szinte eszméletlenre verte a gyilkossági kísérletre vetemedő férfit.

Harciasságát jelzi az is, hogy Jackson tucatnyi köpőcsészével szerelte fel a Fehér Házat, illetve párbajokat vívott. Ennek ismeretében talán senki nem csodálkozik azon, hogy papagája nyelvét is felvágták, aki épp az elnök temetésén mindenki megrökönyödésére tengerészeket meghazudtoló hangos káromkodásba fogott.

A történelem során sok befolyásos, hatalommal rendelkező közéleti szereplő vált merénylet áldozatává. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, vajon mi vezetett a tragédiákhoz.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.