Egyes papagájfajok remekül tudnak utánozni mindenféle hangot. De vajon mi célt szolgál ez a ritka menő tulajdonság? A természet csodái legújabb részében ennek jártunk utána.
A papagáj angol neve parrot, ami egyben ige is, és azt jelenti: ’utánozni megértés nélkül’. Vannak papagájfélék, amelyek minden elképzelhető hangot vissza tudnak adni, gyakran hihetetlenül élethűen – ilyen például a jákópapagáj. És hogy miért jó ez nekik? Nem, nem az ember szórakoztatása volt az evolúció célja, amikor ezzel a ritka tulajdonsággal ruházott fel néhány madárfajt: a papagájok az utánzást nagyjából arra használják, amire a többi madárfaj az éneket.
„A csalogányok körében szexinek számít, ha valaki szép, és minél változatosabb dalt képes előadni – a papagájok azt tartják szexinek, ha valaki minél több különböző hangot tud utánozni, és lehetőleg minél élethűbben. A papagájok társas életéhez az is hozzátartozik, hogy próbálják utánozni egymást, lepipálva a riválist. Ezért utánozzák szívesen és gyakran az összes hangot a környezetükben, főleg azokat, amelyeket társas összefüggésben hallanak” – írja Sverker Johansson fizikus és nyelvész A nyelv eredetéről című könyvében.
Ezt az ösztönt használják ki az emberek, akik papagájt akarnak idomítani: ha egy papagáj kellően sokszor hall egy emberi kifejezést, miközben társas módon érintkezik idomárjával, valószínűleg elkezdi majd utánozni, amit hall.
Természetesen attól még, hogy a papagáj betanul pár alapkifejezést és azokat ismételgeti, fogalma sincs, hogy mit jelentenek, mindenesetre elég menő, hogy képes visszaadni az emberi beszédet. Több madár is tud új hangokat utánozni, amelyeket itt-ott hall (a papagájon kívül még a kolibri meg egyik-másik énekesmadár), de a madarak zömének hiányzik ez a képessége, és kevesen olyan ügyesek, mint a papagájok. Akad néhány emlős is, köztük a fókák, amelyek tudnak hangokat utánozni, az állatok legnagyobb része azonban egyáltalán nem képes ilyesmire, nem tudja a beszédszerveit rávenni arra, hogy állítsák elő a hallott hangok másolatát.
„A majmok bírnak ugyan egy szerény képességgel, hogy majmolják a másik hangját, de lényegében csak annyi történik, hogy saját hangjuk apró állítgatásával igazodnak annak a csapatnak a »dialektusához«, ahol épp tartózkodnak” – fűzi hozzá Johansson.
Az embertől eltérően tehát (hiszen ha nem tudnánk utánozni azt, amit hallunk, soha nem tudnánk új szavakat tanulni, és a gyerekek soha nem lennének képesek egy nyelvet elsajátítani) a madarak merő felvágásból utánoznak hangokat, az ügyes ismétlésekkel pusztán csak barátokra, befolyásra, de legfőképpen párzási lehetőségre tesznek szert.
Ha tetszett a cikk, olvasd el sorozatunk előző részét is, melynek főszereplői a bohóchalak.
