Ma az internet kedvence, de tragédia árnyékolta be Pedro Pascal életét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány éve még elég kevesen voltak, akik felkapták a fejüket, ha Pedro Pascal nevét hallották, mára viszont nagybetűs sztár lett a Trónok harca, Last of Us és a Mandalóri révén. Miért rajong hirtelen a világ egy negyvenes, bajszos chileiért, aki botránymentes, és édesanyjáról beszél élete szerelmeként?

Pascal gyakorlatilag gyerekkora óta készült arra, ami most történik vele – no, nem a hírnévre, hanem arra, hogy színészként igazán komoly feladatokat bízzanak rá. Legnagyobb támogatója édesanyja volt, akit azonban tragikus körülmények közt vesztett el: később go-go táncos lett, miközben kisebb sorozatszerepekig ugyan eljutott, de sosem élvezhette az áttörés sikerét – egészen Oberyn Martell szerepéig.

Pascal gyerekkora nem volt egyszerű

Pedro Pascal családja Pinochet diktatúrája elől menekülve hagyta maga mögött Dél-Amerikát. Először Dániába menekült a család, majd innen Texasba: Pedro ekkor még gyermek volt, így szinte amerikai gyerekként nőhetett fel. Persze, ez azért nem minden szempontból volt rá igaz: az iskolában bullying áldozata is lett gyermekként a sztár.

Édesanyja azonban támogatta színészi ambícióit, amelyekért sikeres úszókarrierjét is odahagyta, ám ekkor valami egészen váratlan dolog történt.

A színész édesapja egy meddőségi klinikán dolgozott, amelyet azzal vádoltak meg, hogy nők petesejtjeit tulajdonítja el. Az 1995-ös ügyben Pascal apját is bűnösnek tartották – habár a színész mind a mai napig hisz abban, hogy teljesen ártatlan volt az ügyben –, végül az egész klinikát bezáratták, és minden alkalmazottat eljárásba vontak. Pertől és börtöntől rettegve hazamenekült a család, Pedro nélkül: az ekkor 20 éves fiatalember számára elérkezett a kisebb szerepek ideje. Alig telt el ugyanakkor újabb pár év, és ismételt csapás érte őt: édesanyja öngyilkossága.

Pedro Pascalnak sok mindent kellett megélnie, mire sztár lett belőle: most élvezi, de nem él vissza vele
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

Máig hiányzik neki édesanyja

Ekkor döntött úgy, hogy édesanyja vezetéknevét, a Pascalt használja elsősorban édesapja vezetékneve, a Balmaceda helyett. Bár nagyon fájdalmas volt számára elveszteni édesanyját, máig gyakran beszél arról, milyen nehéz halála körülményei miatt úgy emlékezni rá, amilyen korábban volt.

„Ő volt életem szerelme, mindennap gondolok rá. Mivel nem szoktam imádkozni, nem mondhatom azt, hogy még mindig szólok hozzá, de neki élek annak ellenére is, hogy nincs már velem” – nyilatkozta a színész, aki agnosztikusnak és liberálisnak tartja magát.

Idézőjel ikon

Ez megmutatkozott abban is, ahogyan transznemű testvére, Lux mellé állt coming outja alkalmával.

Pedro azóta is az LMBTQ-jogok védelmezője: a család nagyon fontos a színész számára annak ellenére, hogy nincs ismert partnere és gyermeke sem. Idősebb nővéréről ugyanakkor gyakran elmondja, hogy a világot jelenti számára.

Végül csak utolérte a sztárság

Eddig csak annyi foltot találtak rajta, hogy túl sok koffeint fogyaszt
Fotó: Mega / Getty Images Hungary

Az ezredfordulón még tanulta a színészetet, később azonban egyre több kisebb-nagyobb szerepe lett tévésorozatokban, például a Buffyban, a Homelandben vagy A férjem védelmében címűben. Ezek közös eleme, hogy egykori színésztársai máig a legnagyobb szeretettel emlékeznek vissza Pedróra, viszont igazi áttörésre egyik sorozat sem teremtett alkalmat számára. Azt a 2013-as év hozta el neki, egy sorozattal – ezelőtt viszont még tett egy kis kitérőt Spanyolországba, ahol madridi go-go táncosként az éjszakai élettel is kacérkodott.

2013-ban aztán a Trónok harca Oberyn Martelljének szerepét kapta meg, ezzel indult el az az út, amely a világ tetejéig repítette. Két év múlva a Narcosba is beválogatták, 2019 óta a Mandalóri főszereplője, 2021-ben pedig a Last of Us Joeljének szerepét is neki adták.

Hirtelen minden róla szól – és tulajdonképpen semmi nem derült még ki róla, amitől rajongói ne szeretnék még jobban.

A 48 éves színészt az internet apukájává avatta a hírnév: ez lehetne utalás arra is, hogy akár Mandalóriként Grogut, akár a Last of Usban Ellie-t apjaként védi, de a valóságban pont arra az egyöntetű pozitív érzelemhullámra utal, amely Pedrót – aki maga sem teljesen érti az egészet – körülveszi. Pascal attól, hogy hirtelen a világ tetején találta magát, nem vett fel allűröket: eddig egyetlen aggasztó dologra sikerült bukkannia a net mindenre kíváncsi népének, ez pedig az, hogy rengeteg kávét iszik.

Pedro, akiben bízhatsz

A szerepek még nem lennének elégségesek ehhez: kell az a pozitív kisugárzás is, amely a színész minden megszólalásából árad.

Idézőjel ikon

Az a modern férfi, akiben ugyanúgy van humor, mint érzelem,

akinek szívesen öntenéd ki a szíved, és közben nem kell aggódnod, hogy kihasznál, bármilyen értelemben véve is a kifejezést.

Nem is csoda, hogy a rajongók odavannak érte
Fotó: Jesse Grant / Getty Images Hungary

Nem veszi magát túl komolyan, őszinte, nyitott, biztos nem felejtené el a szülinapod, és nem is ghostolna semmi pénzért.

Pascal tisztában van a státuszával, és úgy tűnik, élvezi is azt, de vissza nem él vele. Toxikus maszkulinitás helyett épp erre van szüksége Hollywoodnak, és nekünk is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.